Keresés

2019. május 30., csütörtök

Könyvtörténeti együttműködések

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének (KITI) oktató- és kutatómunkáját újabb szakmai együttműködési megállapodások támogatják. Elsősorban a könyvtörténeti specializáció hallgatói számára biztosítanak szakmai gyakorlati és szakdolgozati konzultációs lehetőséget a frissen megkötött szerződések, de a KITI és az egyházi gyűjtemények közötti további szakmai kapcsolatokat (pl. pályázatok, konferenciák) is erősíthetik.

2019. május 21-én az Evangélikus Országos Könyvtárban (EOK) Hubert Gabriella gyűjteményigazgató és az EOK munkatársai fogadták KiszI Péter intézetigazgatót, valamint Bibor Mátét, a könyvtörténet specializáció felelősét. Megmutatták egyik legújabb szerzeményüket, egy néhány hete ajándékba kapott Vizsolyi Bibliát és Martin Luther Kis kátéjának (az egykori) Magyarországon készült legkisebb kiadását, az 1686-os lőcsei edíciót. Az ünnepélyes aláírásra a könyvtár muzeális berendezésű Podmaniczky-Degenfeld termében került sor.


(a fényképeket Bibor Máté készítette)

2019. május 27-én az utóbbi időben a tragikus tűzesetről elhíresült Ráday Könyvtárban Berecz Ágnes gyűjteményigazgató és Bíró Gyöngyi régi könyves könyvtáros elmondta, hogy bár muzeális anyaguk viszonylag jól átvészelte a katasztrófát, még rengeteg munka szükséges a helyreállításhoz. Ebben – könyvtári szakmai gyakorlat keretében – a tavaszi szemeszter során az ELTE hat könyvtár szakos diákja is részt vett. Berecz Ágnes és Kiszl Péter a főként a péceli Ráday-kastély eredeti bútoraival berendezett teremben írta alá a dokumentumot Bibor Máté jelenlétében. Mindkét együttműködési megállapodást ellátta kézjegyével Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja is.


(a fényképeket Bibor Máté készítette)

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetétől alig tízpercnyi sétával elérhető neves könyvtárak rendszeresen tartanak kihelyezett órákat a könyvtörténet specializációs diákok számára. Ezek az alkalmak nem csak a gyűjtemények kincseinek megtekintésére szolgálnak, hanem bepillantást engednek az intézmények falai között zajló munkákba, hiszen a régi nyomtatványokat és kéziratokat lapozgatva sem feledkezhetünk el arról, hogy e nagy hagyományú könyvtárak egyúttal élő gyűjtemények is.

Beszámolók korábbi kihelyezett órákról
- 2018. december: Vendégségben az Evangélikus Országos Gyűjteményben
- 2017. október: Vendégségben a Ráday Könyvtárban
- 2018. április: Vendégségben a Ráday Könyvtárban
- 2018. december: Vendégségben a Ráday Könyvtárban

Honlapok:
- Evangélikus Országos Könyvtár
- Ráday Könyvtár

Nincsenek megjegyzések: