Keresés

2015. február 25., szerda

Kép és képtelenség - látogatás a Capa Központban

Február 25.-én a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban fogadta a Tartalomszolgáltatás eszközrendszerei című mesterszakos kurzusunk hallgatóit Virágvölgyi István, volt hallgatónk, az intézmény szakmai igazgatója. A központ konferenciatermében izgalmas előadást tartott csoportunknak a kortárs művészfotók és hírfotógyűjtemények helyzetéről, a Capa központ szerepéről csakúgy, mint saját, a könyvtáros diplomától az Origo és az MTI fotórovat-szerkesztésén át vezető pályájáról. Fodor János kérdésére részletesen elemezte a tervezett városligeti fotómúzeum várható szerepét a képgyűjtemények sorában, s a Capa Központ oktatási és fotóművészeti életet katalizáló terveiről is szólt.
Látogatásunk az informatikus-könyvtáros szempontból különösen érdekes, Kép és képtelenség című kiállításuk nyitvatartásának utolsó hetére esett. Az előadás után csoportunk megtekintette a virtuális és kiterjesztett valóságélményre építő alkalmazások, eszközök széles skáláját felvonultató tárlatot, a szervező Kitchen Budapest és Capa Központ munkatársai segítségével kipróbálhattuk az installációkban felhasznált Google Glass, Oculus Rift, Microsoft Kinect, Leap Motion technológiákat.


2015. február 18., szerda

Pályázati felhívás Erasmus+ ösztöndíjra!

Az ELTE Erasmus+ pályázatot hirdet hallgatói mobilitás - részképzés és szakmai gyakorlat kategóriákban a 2015/2016-os tanévre!

Tájékoztató: március 4. szerda, 15:15, 6-os terem!

A pályázat benyújtásának határideje a Neptun felületén: 2015. március 11. Tudnivalók a pályázás menetéről: rövid összefoglaló | pontos részletek

A Könyvtár- és Információtudományi Intézet partnerintézményei:
FINNORSZÁG - Abo Akademi University, Turku
GÖRÖGORSZÁG - Alexander Technological Eductaional Institute of Thessaloniki Ionian University, Corfu
NÉMETORSZÁG - Johannes-Gutenberg-Universität, Mainz Cologne University of Applied Sciences, Köln
NORVÉGIA - Oslo and Akershus University, College of Applied Sciences
OLASZORSZÁG - Sapienza Universita' di Roma Universita degli studi di Firenze
PORTUGÁLIA - Universidade do Porto
SPANYOLORSZÁG - Charles III University of Madrid  Universidad de Salamanca University of León
SVÉDORSZÁG - Högskolan i Boras
TÖRÖKORSZÁG - Hacettepe University, Ankara

Tájékoztató: március 4. szerda, 15:15, 6-os terem!
Kérdéseikkel addig is bátran forduljanak hozzánk!
Minden kedves hallgatónknak sikeres pályázást kívánunk!

Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes - a nemzetközi kapcsolatok felelőse
Bella Katalin - Erasmus+ koordinátor

2015. február 9., hétfő

Fogadóórák a tavaszi félévben

Dr. Kiszl Péter: (titkársági bejelentkezés alapján) csütörtök 14.00-16.00
Barátné dr. Hajdu Ágnes: szerda 10.30-12.30
Dr. Fodor János: kedd 13.00-15.00
Dr. Senkei-Kis Zoltán: hétfő 16.00-17.00; csütörtök 12.30-13.30
Boda Gáborné dr. Köntös Nelli: hétfő 9.00-10.00; kedd 15.30-16.30
Dr. Németh Katalin: kedd 11.30-12.30; szerda 13.00-14.00
Dr. Bibor Máté: kedd 10.00-11.00; szerda 13.30-14.30
Bella Katalin: csütörtök 9.30-10.30; csütörtök 14.00-15.00
Boros Tibor: csütörtök 14.00-16.00

2015. február 4., szerda

LISA az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem előfizetésével hazánkban is teljes körűen elérhetővé vált a ProQuest könyvtár- és információtudományi tartalomkínálata.

Magyarországon - a Könyvtári Intézetben hozzáférhető nyomtatott változata és a ProQuest Library Science szolgáltatás mellett - kizárólag intézetünkben, illetve az ELTE hálózatában kereshető on-line a ProQuest könyvtár- és információtudományi referáló bibliográfiai adatbázisa, a LISA (Library and Information Science Abstracts). A nemzetközi szakirodalmat közvetítő, mértékadó tudományterületi adatbázis napjainkban 440 folyóiratot dolgoz fel a világ 68 országából, 20 különböző nyelven. A LISA rekordjainak száma kéthetente 500-nál is több tétellel gyarapodik, a legkorábbi publikációk 1969-ből származnak.

- Bővebben a LISA adatbázisról
- Bővebben a ProQuest Library Science szolgáltatásról
ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet Könyvtára