Keresés

2020. július 28., kedd

Nyolcadik alkalommal nyerte el a SUPERBRANDS címet az ELTE

Az ELTE 2020-ban is megőrizte korábbi biztos helyét a magas szintű szakmaiságot hiteles megjelenéssel ötvöző, legkiválóbb magyar brandek között. A Magyarországon 2004-ben indult nemzetközi Superbrands program mára nem csak a marketing és kommunikációs szakma igazodási pontjává vált, hanem a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegyet hozott létre, amelyben a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák részesülnek.
Egyetemünk nyolcadik alkalommal kapta meg a tevékenységét elismerő címet: 2011, 2012, 2013, 2016, 2017 2018 és 2019 után az idei évben is kiemelkedett a versenytársak közül.
A díj pozitív visszajelzés az ELTE-n folyó munka magas szakmai minőségéről.




A Superbrands programot a Brand Council független szervezet hozta létre 1995-ben Nagy-Britanniában. Védjegyük Magyarországon 15 éve ismeri el a kimagasló márkaminőséget és a márkaépítésbe fektetett munkát, segítve ezzel a piaci versenyben a fogyasztói döntést is.

- Forrás: ELTE.hu

2020. július 20., hétfő

Gratulálunk a diplomádhoz!

Dr. Sonkoly Gábor dékán úr ünnepi köszöntője
a Bölcsészettudományi Kar frissen végzett hallgatóinak.

2020. július 17., péntek

Interjú Barátné Hajdu Ágnessel

Szíves figyelmükbe ajánljuk a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros könyvtári-informatikai szakfolyóirat legutóbbi számában (2020. május, 29. évf. 5. sz.) megjelent átfogó interjút Intézetünk tanszékvezetőjével, Barátné Hajdú Ágnessel. Professzor aszonyt egyetemi tanári kinevezéséről, oktatási és vezetői tapasztalatairól, kettős kutatási érdeklődéséről és a könyvtáros szakma érdekeinek képviseletében az MKE és az IFLA vezetésében betöltött szerepéről kérdezi Tószegi Zsuzsanna.



Tószegi Zsuzsanna: „Aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson"
Könyv, könyvtár, könyvtáros. 29. évf. 5. sz. (2020. május) p.32-45
- A 3K tartalomjegyzéke (29. évf. 5. sz.) 
- Az interjú letöltése (PDF)

2020. július 9., csütörtök

Köszönet külsős oktatóinknak

Az egyetem a találkozások helyszíne: a szakterület iránt érdeklődő hallgatók a tudományt és kontextusát ismerő oktatókkal találkozva fedezhetik fel az elmélet és gyakorlat összefüggését, a történeti alapok és a jövőbe mutató fejlődés egymásra utaltságát. Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet képzési programjának nem csupán korokon átívelő, interdiszciplináris ismeretanyagot kell közvetítenie, de az elméleti tudást egy globális intézményhálózat gyakorlatával összhangban, a könyvtáros szakmával szoros együttműködésben kell átadnia. Örömteli, hogy képzéseink valamennyi szintjén (BA, MA, OTAK, PhD) főállású oktatóink mellett szerepet vállalnak a könyvtári szektor további jeles szakemberei, így óraadóként számíthatunk egy-egy terület elismert szakértőire vagy ambiciózus kutatóira, illetve doktoranduszaira is.



Intézetünk, egyetemi műhelyünk minden polgára nevében köszönjük mindazok munkáját, akik ebben a rendhagyó szemeszterben is értékes szakmai találkozásokkal gazdagították képzési programunkat, lehetővé téve, hogy hallgatóink valamennyi könyvtártípus gyakorló képviselőjével, s számos szakterület kiemelkedő kutatójával már oktatóként is megismerkedhessenek!

A 2019/2020-as tanév tavaszi félévének megbízott (külsős) oktatói:

Bándoli Katalin (a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének vezetője)
– Szolgáltatás, pr és marketing a zenei könyvtárakban (BA zenei könyvtáros)

Boros Tibor (az ELTE BTK KITI ny. oktatója)
– Információ- és tudásmenedzsment (BA)

Nagy Andor (az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet referense)
– Tartalomkezelő rendszerek (BA)

Ráczné Radó Rita (az Országos Széchényi Könyvtár OKP projektkoordinátora)
– Könyvtári ismeretek (BA néprajz)

Schubert András (a Scientometrics Q1-es szakfolyóirat szerkesztője, az MTA KIK ny. tudományos tanácsadója)
– Tudománymetria (MA)

Simon András (a Monguz Kft. közgyűjteményi szakértője)
– Muzeális gyűjtemények számítógépesítése (BA)

Szabó Panna (az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár osztályvezető-helyettese)
– Kutatástámogatás (BA)

Vass Johanna (a Magyar Művészeti Akadémia Könyvtárának vezetője)
– Integrált könyvtári rendszerek az iskolai könyvtárban (OTAK); Formai feltárás, metaadat-rendszerek (MA)

Winkler Bea (az Állatorvostudományi Egyetem Hutyra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum igazgatója)
– Környezettudományi és agrártudományi tájékoztatás (MA)

Doktori (PhD) kurzusok és konzultációk:
Tószegi Zsuzsanna (az ELTE BTK KITI címzetes egyetemi docense)
Tóvári Judit (az Eszterházy Károly Egyetem ny. főiskolai tanára)

2020. július 5., vasárnap

Szakdolgozatból tanulmány – a Magyar Rádió Archívumáról


Balogh Dánielnek, intézetünk tavaly végzett diákjának tanulmánya jelent meg a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás legújabb (2020. júniusi) számában. Az "A Magyar Rádió Archívumának története és működése" c. cikk a szerző azonos című, 2019-ben megvédett BA-s szakdolgozatán alapul.

- A tanulmány itt olvasható.