Keresés

2017. szeptember 28., csütörtök

Kiszl Péter előadása az OIK-ban

Dr. Kiszl Péter intézetigazgató az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány elnökeként Könyvtártámogatás és tudománydisszemináció címmel tartotta nyitóelőadását 2017. szeptember 22-én az Országos Idegennyelvű Könyvtárban a "Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen" Alapítvány Civilek a könyvtárakért konferenciáján. A rendezvényt a forrásteremtésről szóló műhelybeszélgetés zárta. A szakmai eseményen részt vettek elsőéves mesterszakos levelező tagozatos könyvtáros hallgatóink is a dr. Senkei-Kis Zoltán vezette Társadalmi felelősségvállalás kurzus keretében, valamint dr. Bakonyi Veronika, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár alapítványi ügyekkel foglalkozó munkatársa.

- Az eseményről az Alapítvány oldalán

- További fényképek galériánkban
(Forrás: a konferencia Facebook galériája)

2017. szeptember 27., szerda

Vendégünk lesz Prof. Ragnar A. Audunson


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Könyvtár- és Információtudományi Intézete
tisztelettel várja az érdeklődőket

Prof. Ragnar A. Audunson,
az Oslo and Akershus University College of Applied Sciences tanárának,

Public libraries as public sphere institutions: Results from a survey in Hungary and Norway
című angol nyelvű, tantermi előadására.

Időpont és helyszín:
2017. október 5. 12:30-tól 13:30 óráig
ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet
(1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. mfszt. 6-os tanterem)

Az előadás nyilvános és ingyenes, de a helyszín befogadóképességének
korlátozottsága miatt - 2017. október 4-én 16:00 óráig történő -
előzetes regisztrációhoz kötött: http://lis.elte.hu/reg

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2017. szeptember 25., hétfő

Szakdolgozati témakonzultáció 2017.

Kedves Hallgatóink!

Intézetünk 2017. szeptember 28-án (csütörtökön) 11:00 órai kezdettel, a 6-os tanteremben szakdolgozati tájékoztatót rendez a BA és MA képzésben résztvevő végzős hallgatóknak. Az esemény keretében oktatóink, valamint intézetünk szakmai együttműködő partnerei ismertetik az általuk konzultációra szívesen fogadott szakdolgozati témákat, melyek közül a hallgatók a 2017. október 16-án lezáruló szakdolgozati címbejelentés alkalmával már választhatnak. A program ideje alatt oktatóinkkal, illetve a könyvtárak és szakmai szervezetek képviselőivel személyes konzultációra is lesz lehetőség a témák részletesebb kifejtéséhez, az esetleges kérdések tisztázásához.

- Partnereink témajavaslatai (PDF)
- Oktatóink szakdolgozati témáit megtalálják egyéni honlapjaikon (oldalmenü / Szakdolgozati témakörök).

2017. szeptember 20., szerda

Nyitott Napok 13.

Szeretettel várjuk Önt az előadássorozat tizenharmadik délutánjára:

Gondolatok a zöld könyvtárról és annak gyakorlatáról

(ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára)


A rendezvény helyszíne:
az ELTE BTK KITI tanterme (1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8., mfszt. 6.)
A rendezvény időpontja: 
2017. szeptember 27. szerda 17:00
*
Házigazda: Bibor Máté
A kb. 50–60 perces, nyilvános előadások végén lehetőség nyílik kérdésekre, vitára.
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

*

2017. szeptember 18., hétfő

Dr. Pálvölgyi Mihály professor emeritus

Az ELTE Szenátusának 2017. szeptember 8-i ünnepi közgyűlésén Borhy László rektor az Egyetem kiemelkedő nyugdíjas oktatóinak professor emeritus címet adott át.

Az Egyetem Szenátusa több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai, közéleti tevékenysége elismeréseként tizennégy professzornak adományozott professor emeritus címet, közöttük Pálvölgyi Mihálynak, intézetünk Savaria Könyvtártudományi Csoportja nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanárának is.

A kitüntető címhez szívből gratulálunk!

- A hír az ELTE honlapján
- A kép forrása: Pálvölgyi Mihály köszöntése 70. születésnapján, ELTE SEK

2017. szeptember 13., szerda

Nyitott Napok 2017. őszén

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának
Könyvtár- és Információtudományi Intézete (ELTE BTK KITI)
az őszi félévben is folytatja a Nyitott Napok előadássorozatot.

A rendezvény helyszíne:
az ELTE BTK KITI tanterme (1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8., mfszt. 6.)
A rendezvény időpontja:
a szorgalmi időszak minden hónapjának egy-egy szerda délutánja, 
mindig 17:00 órai kezdettel. 
A kb. 50–60 perces, nyilvános előadások végén lehetőség nyílik kérdésekre, vitára. 
A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

A 2017/2018. tanév őszi félévének tervezett programja:

2017. szeptember 27.
Gondolatok a zöld könyvtárról és annak gyakorlatáról 
Dubniczky Zsolt (ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára) 

2017. október 11.
Megemlékezés Soltész Zoltánné Juhász Erzsébetről, halálának huszadik évfordulója alkalmából 
A Berlász Piroska által Soltész Zoltánné hagyatékából az ELTE BTK KITI könyvtárának adományozott dokumentumok bemutatása 

Kiszl Péter intézetigazgató köszöntője 

Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető bevezetője 

"Aurum probatur flamma ..." Emlékek Soltész Zoltánnéról 
W. Salgó Ágnes (OSzK) 

Táblanyomatok, ősnyomtatványok, antikvák és Soltész Zoltánné 
Farkas Gábor Farkas (OSzK) 

2017. november 29.
Furchtbar? fruchtbar! avagy mire jók a hibák... 
Haader Lea (MTA Nyelvtudományi Intézet) 

2017. december 6.
Egyetemes tudás és nemzeti múlt. A könyvtár mint épülettípus klasszifikálódása a 19. században 
Papp Gábor György (MTA BTK Művészettörténeti Intézet) 

*
Beszámolók és képek blogunkban a Nyitott Napok korábbi eseményeiről

2017. szeptember 12., kedd

A tanulás és a tanítás értékelése

Az ELTE Tanárképző Központja által az Eötvös Kiadó gondozásában megjelentetett Diszciplínák tanítása – a tanítás diszciplínái sorozat 4., A tanulás és a tanítás értékelése címet viselő lektorált tanulmánykötetében (szerk. Károly Krisztina és Homonnay Zoltán) külön fejezetben olvashatók intézetünk oktatóinak közleményei:

7. Könyvtár és értékelés
Kiszl Péter: Mérés és értékelés könyvtári környezetben 299-315. p.
Barátné Hajdu Ágnes – Németh Katalin: A könyvtárhasználati órák értékelésének speciális módszerei 316-327. p.
Senkei-Kis Zoltán: A könyvtárosképzés értékelése a hallgatók szemével 328-338. p.

A tanulmánykötet-sorozat szerkesztőbizottságának tagjai intézetünk részéről Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető és Kiszl Péter intézetigazgató.

- A kiadvány elektronikus formában letölthető
- A kiadványfejezet előzményeiről blogunkban olvashat


2017. szeptember 11., hétfő

Fogadóórák az őszi félévben

Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes: szerda 10.30-12.30
Dr. Bella Katalin: páros hét: csütörtök 9.30-10.30 és 18.30-19.30
páratlan hét: csütörtök 12.00-14.00
Dr. Bibor Máté: kedd 14.30-15.30, péntek 10.30-11.30
Dr. Csík Tibor: szerda 17.00-18.00, páros hét: csütörtök 9.00-10.30
Dr. Dippold Péter: kedd 15.30-17.30 (helyszín: FSzEK)
Dr. Fodor János: szerda 9.00-10.00 és 11.30-12.30
Dr. habil. Kiszl Péter: csütörtök 14.00-16.00 (titkárságon történő előzetes bejelentkezés alapján)
Dr. Kosztyánné Dr. Mátrai Rita: kedd 9.30-10.30, csütörtök 12.00-13.00
Dr. Németh Katalin: kedd 13.00-14.00, szerda 14.00-15.00
Dr. Senkei-Kis Zoltán: kedd 15.30-17.30.

2017. szeptember 9., szombat

IFLA projektek és akciók - Barátné Hajdu Ágnes előadása az ELTE Egyetemi Könyvtárban

2017. augusztus 31-én immár hatodik alkalommal rendezték meg a Hagyományok és kihívások szakmai napot az ELTE Egyetemi Könyvtárban. Az idei program alcíme: Zöld utat a jövőnek. Könyvtárak a fenntarthatóságért. Mint ahogy a cím jelzi is a fenntarthatóságot, a környezettudatosságot és a zöld elvet járták körül az előadások és beszélgetések mind hazai, mind nemzetközi aspektusból.
A konferenciát Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese nyitotta meg, akinek köszöntőjéből megtudtuk, hogy egyetemünk már az ősz folyamán el fogja fogadni az intézmény fenntarthatósági programját, s ilyen módon ez a rendezvény szorosan illeszkedik az aktuális egyetemi törekvésekhez.
A konferencia összefoglaló képet kívánt nyújtani a hazai és a nemzetközi zöld könyvtári törekvésekről, eredményekről az IFLA aktuális stratégiai törekvéseinek tükrében. Ehhez illeszkedően tartotta Barátné Hajdu Ágnes, az IFLA Igazgatósági Tanácsának tagja Könyvtári támogatás az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz. IFLA projektek és akciók címmel előadását.

A délelőtt folyamán elhangzott további előadások:
Ritter Dávid, ELTE Informatikai Igazgatóság, igazgató: Smart egyetem
Dubniczky Zsolt, ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára: A könyvtárak következő generációja: a zöld könyvtár
Mátyás Melinda, ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály: Beszédes Kálmán digitalizált hagyatéka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. Rajzok, kéziratok és megjelent írások

Délután két szekcióban folytatódott a program: az első szekcióban a könyvtár, mint a fenntartható építkezés része témakörét, a másodikban néhány adatbázis-szolgáltató, a konferencia tárgyához szorosan kapcsolódó tartalmait követhették az érdeklődők. A szekciók kötetlen szakmai beszélgetéssel zárultak.

- Fényképek az eseményről galériánkban
- További beszámoló az eseményről 


2017. szeptember 8., péntek

Hagyományok és kihívások V. konferenciakötet

Megjelent az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár évente megrendezésre kerülő országos könyvtárszakmai napjának 2016-os Hagyományok és kihívások V. Múlt és jövő konferenciakötete, melyben Kiszl Péter intézetigazgató Az IFLA stratégiai célkitűzései – hazai és nemzetközi könyvtári párhuzamok című tanulmánya is olvasható. A további közlemények lektorálásában intézetünk oktatói is részt vettek.

- A kötet elektronikus formában elérhető az ELTE repozitóriumában
- Bővebben a kiadványról az Egyetemi Könyvtár oldalán

2017. szeptember 5., kedd

Barátné Hajdu Ágnes és hallgatóink az IFLA konferencián

2017. augusztus 17. és 25. között megrendezett 83. IFLA konferencián, a lengyelországi Wrocławban intézetünket Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető asszony, MKE elnök, valamint két önkéntes MA hallgatónk, Pataki Fruzsina és Tót Barbara képviselte.  Az idei IFLA konferencia szlogenje, vezető témája: Libraries. Solidarity. Society.

Az első napon, augusztus 17-én került sor az igazgatótanács konferenciaszervező bizottságának ülésére, majd az azt követő napokban a teljes Governing Board tanácskozására, valamint az egyes bizottságok Standing Committee találkozására is. Az első napon volt mód az önkéntesek képzésére is, ezt követően már keményen helyt kellett állniuk az érkezők regisztrációjában és eligazításában.  Az első információk között mindig a résztvevők száma és ezek országonkénti megosztás szerepel. Itt vált bizonyossá, hogy talán sosem látott méretű magyar képviseletet köszönthettünk Wrocławban: 24-en regisztráltak az önkéntesekkel együtt! Ebben a számban meghatározó volt a Magyar Könyvtárosok Egyesületének pályázata és 10 ösztöndíja, az önkénteseket toborzó hazai fórumok.
Barátné Hajdu Ágnes az IFLA Tudásmenedzsment Szekció programbizottságának tagjaként, immár 11. alkalommal vett részt az IFLA konferenciák programjának szervezésében. Örömhír, hogy 2018-ban ismét szerepet kap a Kuala Lumpurban megrendezendő IFLA konferencia Tudásmenedzsment Szekció nyilvános ülésének szervezőbizottságában, illetve ismét megválasztottak az egész konferenciáért felelős bizottságba is.


A konferencia kiemelkedő eseményei voltak a reggelenként megszervezett plenáris ülések, a stratégiai tervek akciópontjaihoz társuló események, a Global Vision akcióhoz kapcsolódó rendezvények az elnöki programban és a leendő elnök, Gloria Pérez-Salmerón workshopján is. Itt mutatták be először a Library Map of the World interaktív térképet, melynek kidolgozásában a GB tagok közül Victoria Okojie mellett Barátné Hajdu Ágnes vett részt. 78 országból, köztük  Magyarországról találunk itt adatokat, továbbá történeteket a könyvtári kapcsolódásokról az ENSZ Fenntartható fejlődési célokhoz.

A Tudásmenedzsment Szekció eseményein kívül Barátné Hajdu Ágnes a következő programokon vett részt: Subject Analysis and Access Section, Literacy and Reading Section, Education and Training Section, Continuing Professional Development and Workplace Learning Section, Library Theory and Research Section, Public Library Section, Management of Library Associations, Agricultural Libraries SIG, Library History Special Interest Group, EBLIDA megbeszélés, UNESCO és Marrakesh előadások, az OCLC bemutatói és a küldöttközgyűlés.

Hallgatóink tartalmas élménybeszámolóját a helyszínről, élőben szerkesztett blogjukon olvashatják:
- Önkéntesként Wrocławban [blog]
Helytállásukra és munkájukra büszkék lehetünk!

További fényképek galériánkban:
- IFLA konferencia - Wrocław [galéria]