Keresés

2013. június 25., kedd

Különös szép hajsza - Könyvbemutató

A Fodor András Hálózati életműkiadás projekt Intézetünk oktatási programjába illesztett munkálatainak eredménye, hogy Fodor András költő összes verse - digitalizálva - újra szerkeszthetővé vált. A Gondolat Kiadó gondozásában 2013. Könyvhetére megjelent Különös szép hajsza című kötet anyagát hallagatóink munkájából Fodor János adjunktus rendezte sajtó alá. Június 24.-én a Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös termében a Gondolat Kiadó nevében Gál Mihály, a kötet olvasószerkesztője köszöntötte a hivatalos bemutató közönségét, majd Fodor János beszélt a könyvről és annak létrejöttéről. A programot Havas Judit szavaló zárta Fodor András versek felolvasásával.
A rendezvényen oktatóink és hallgatóink mellett megjelent többek között Kalász Márton (az Írószövetség volt elnöke), Csűrös Miklós (irodalomtörténész), Lakatos András (könyvtáros), Varga Katalin (PIM) és megtisztelte figyelmével Fodor András számos kortársa között Németh Ágnes (Németh László lánya) is.
A kötet intézeti könyvtárunk állományában megtalálható.

Kapcsolódó linkek:
Blogbejegyzésünk a kötet megjelenéséről 
Információk a digitalizálási projektről
Blogbejegyzésünk a hálózati életműkiadásról
A hálózati életműkiadás bemutatója (képek, videók)

2013. június 24., hétfő

Karbantartás miatt szünetelő ügyintézés

Kedves Hallgatók!
Intézetünkben - karbantartási munkák miatt - 2013. július 4-én (csütörtökön) 14:00 órától várhatóan 2013. július 15-én (hétfőn) 9:00 óráig a személyes ügyintézés és félfogadás szünetel.

Moravcsik Szilvia intézeti előadó a fenti napokon e-mailen áll szíves rendelkezésükre:
moravcsik.szilvia@btk.elte.hu vagy lis@btk.elte.hu

Megértésüket előre is köszönjük, a vizsgaidőszak végéhez közeledve kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk!

Dr. Kiszl Péter
intézetigazgató

2013. június 18., kedd

Superbrand az ELTE

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy elnyerte a Superbrand címet az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A világszerte azonos előírások és elvek szerint odaítélt elismerés szakmai alapon, társadalmi és piaci reputáció, etikai megítélés, innováció és tradíció figyelembe vétele alapján fontos visszajelzés a kiemelkedő "márkáknak", függetlenül működési területüktől.
A 24 tagú szakértői testület idén a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásával is alátámasztotta döntéseit. A megkérdezettek több mint fele a legkedvezőbb két kategóriába sorolta az ELTE-t: 30% rokonszenvesnek tartja, a 800 fős reprezentatív minta negyede pedig nagyon kedveli az egyetemet.
A hír részletesebben olvasható az ELTE oldalán: www.elte.hu/hir?id=NW-4703

Az ELTE felsőoktatásban betöltött vezető szerepéről készült az alábbi videó, főszerepben a statisztikai adatok:

2013. június 7., péntek

Sonnevend Péter és Horváth Tibor könyvtári írásai

Örömmel adunk hírt, hogy dr. Sonnevend Péter, a Kaposvári Egyetem Könyvtártudományi Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanára - dr. Kiszl Péter intézetigazgató figyelmébe ajánlva - intézeti könyvtárunknak adományozta életművét bemutató DVD összeállításának egy példányát, melyet ezúton is köszönünk:

Sonnevend Péter:
Összegyűjtött könyvtári írások (1968-2013)
Válogatta és szerkesztette Sonnevend Péter
Közreműködött Fülöpp Levente
Budapest - Kaposvár, 2013
Kiadja a szerző
ISBN 978-963-08-6430-5
Megnyitható: Tartalomjegyzék | Teljes fájllista (pdf )

Dr. Sonnevend Péternek további eredményes alkotómunkát kívánunk!

Ehhez kapcsolódóan szeretnék tájékoztatást adni, hogy elkészült és felkerült a MEK-be dr. Horváth Tibor cikkeinek, rövidebb írásainak összegyűjtött kötete: mek.oszk.hu

Dr. Horváth Tibor (1935-2011), az MKE egykori elnöke, az OPKM volt főigazgatója, Könyvtártudományi Tanszékünk néhai oktatója, a hazai könyvtárügy meghatározó személyisége nagyívű életművének digitális közzétételét dr. Sonnevend Péter kezdeményezte.

Dr. Horváth Tibor életinterjúja 2002-ből megtekinthető a videotorium.hu oldalán.

2013. június 6., csütörtök

Sebestyén György professor emeritus

Tisztelt Kollégák!
Örömmel adunk hírt, hogy - az Intézeti Tanács előterjesztése és a Kari Tanács döntése után - a Szenátus professor emeritusi címet adományozott dr. Sebestyén György professzor úrnak.

Prof. Dr. Sebestyén György képzőhelyünk meghatározó személyisége, aki 1998-2012 között irányította a Könyvtártudományi Tanszéket, 2007-2011 között az Informatikai és Könyvtártudományi Intézet igazgatói teendőit is elláta, valamint 2000-től 2013 tavaszáig a - dr. Voit Krisztina tanszékvezető egyetemi docens által 1997-ben alapított - könyvtártudományi doktori programot is vezette.

Professzor úr értékes tapasztalataira, oktató- és kutatómunkánkban való aktív részvételére nyugdíjba vonulása után is számítunk. Ezúton is gratulálunk Sebestyén professzor úrnak professor emeritusi kinevezése alkalmából!

Dr. Kiszl Péter intézetigazgató


2013. június 5., szerda

Kiszl Péter doktori programunk új vezetője

Az ELTE BTK Kari Doktori Tanácsának 2013. május 23-án tartott ülésén dr. Kiszl Péter habilitált egyetemi docenst választották meg a könyvtártudományi doktori program vezetőjének.

Dr. Kiszl Péter intézetigazgató úr kinevezéséhez szívből gratulálunk, munkájához sok sikert kívánunk, és ezúton is köszönjük a nyugdíjba vonuló Prof. Sebestyén György iskolatermető szakmai tevékenységét, mellyel 2000 és 2013 között irányította az országban egyedülálló, a könyvtárosképzés legmagasabb szintjét képviselő doktori programot.

2013. június 4., kedd

Könyvheti kiadvány digitalizálási munkánkból

Örömmel hívjuk fel rá a figyelmet, hogy a most kezdődő, 2013-as Könyvhéten a Gondolat Kiadó egyik újdonsága hallgatóink munkáját dicséri.
Fodor András Összegyűjtött verseit két kötetben Fodor János rendezi sajtó alá. A rangos kiadó ünnepi standjain most megjelenő Különös szép hajsza című első rész az 1944-1976 között született verseket tartalmazza 550 oldalon, Lator László ajánlásával. Amint a kiadvány impresszuma is megemlékezik róla: a versszövegek digitalizálásában - szerkeszthetővé tételében és OCR korrektúrájában - Intézetünk hallgatói működtek közre, a Hálózati életműkiadás keretében.

A kötet bemutatójára június 24.-én 16 órától kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Facebook-eseményoldal). A kötet egy példánya Fodor Andrásné dedikációjával és Fodor János köszönetnyilvánításával - az alább felsorolt hallgatók nevének feltüntetésével - Intézetünk könyvtárának állományába került.

A Fodor András versek digitalizálásában részt vett hallgatók: Adolf Adrienn, Bácsi Fanni Ágnes, Bakos Anett Barbara, Berei László, Burgermeister Richard, Dudás Dávid, Farkas Márta, Fazekas Fanni, Fehérvári Tamás, Fekete Júlia, Ferencz Zsanett, Fi Tamás, Fujt Ildikó Zsuzsanna, Hrabacsik Máté Attila, Hugyecz Mónika, Hujder János Attila, Józsa Sára, Kalmár Csilla, Kántor Tibor, Kis Gergely, Kiss Benedek, Márkus Mária, Mészáros Edit, Németh Csilla Noémi, Nyitrai Mónika, Nyitrai Orsolya, Pál Vanda, Peresztegi Krisztina, Pilis Róbert, Pós Gergely, Ratkó Anikó, Szakolczi Gabriella, Taksás Tünde, Tóth Márton, Török Ádám, Varnyu Ildikó, Veres Anikó, Wéber Anita Andrea és Zelenai Adrienn.
Külön köszönet illeti Benedek Jankát a hálózati kiadásba került versek ellenőrzésében végzett gondos munkájáért.

2013. június 3., hétfő

Kép-, videó- és hanganyag tanulmánykötetünk bemutatójáról

2013. május 30-án 16 órától, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Központi Könyvtárának fogadótermében tartotta az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete a dr. Kiszl Péter intézetigazgató és tanszékvezető szerkesztésében készült Trendek a hazai és nemzetközi könyvtárügyben című tanulmánykötet bemutatóját. A megjelenteket dr. Fodor Péter, a FSZEK főigazgatója, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke köszöntötte, majd a kötetet Bakos Klára, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Barátné dr. Hajdu Ágnes, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Könyvtári Akkreditációs Szakbizottságának elnöke és Kóródy Judit, az Infodok Kft. vezetője méltatta. Ezt követően dr. Kiszl Péter szerkesztő beszélt a könyv megszületésének körülményeiről, a hallgatói tehetséggondozás fontosságáról, melynek keretében létrejött a tanulmánykötet. Külön kiemelte, hogy a művet dr. Voit Krisztina nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docens emlékét őrizve állította össze. A kötet szerzői a rendezvényen vehették át tiszteletpéldányaikat, dr. Kiszl Péter szerkesztőtől és dr. Iván Géza lektortól. A jó hangulatban zajló könyvbemutató is bizonyíték az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében – a hallgatók aktív bevonásával – folyó, szakmai közösséget kovácsoló, sokoldalú és gyakorlatközpontú kutatómunkára.

A rendezvényről készült fotók:



Linkek:
Videó a rendezvényről
A kötet tartalomjegyzéke és előszó (pdf 1-11. o.)
Borító (pdf) első-hátsó | első | hátsó
A szerzők adatai

A könyv megjelenése apropóján, 2013. június 2-án, a Kossuth Rádió Szonda című tudományos magazinjában a könyvtárügy aktualitásairól hallhattak beszélgetést dr. Kiszl Péter intézetigazgatóval
(14 óra 24 perctől).

A kötet megvásárolható az Eszterházy Károly Főiskola Líceum Kiadójánál:
http://kiado.ektf.hu

2013. június 2., vasárnap

Sebestyén György Fehér Gáborról, a Könyvtárosok Világnapján

Ez év április 14-kén volt a Könyvtárosok Világnapja, amelynek alkalmából a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár meghívta Prof. Dr. Sebestyén Györgyöt, hogy a világnaphoz kapcsolódó, április 15-kén tartott rendezvényen tartsa meg az ünnepi beszédet.

A Móricz Zsigmond Könyvtár dísztermét zsúfolásig megtöltötte a közönség, az előadót Dr. Kührner Éva könyvtárigazgató és Nagy László volt igazgató mutatta be. Az előadás tárgya Fehér Gábor kéziratos hagyatéka volt, amelyet Prof. Dr. Sebestyén György a könyvtárnak kíván ajándékozni.

Sebestyén professzor nagybátyja, Fehér Gábor (1993-1941) író, költő, tanár emlékét Nyíregyháza születésének 120. évfordulója alkalmából is nagy becsben tartja: nevét utcanév őrzi, az Északi temetőben a családi síremlékét a városi önkormányzat gondozza, a korábbi Geduly Henrik Leánygimnázium jogutódjában, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban emléktáblát állítottak tiszteletére.

Ezt az emléktáblát koszorúzta meg Sebestyén professzor, a könyvtár részéről elkísérte B. Mikula Edit igazgatóhelyettes és László Gézáné főkönyvtáros, az ELTE könyvtártudományi PhD program doktorjelöltje. A vendégeket a Zrínyi Ilona Gimnáziumban részéről Huszárné Kádár Ibolya igazgató, Kobzos István nevelési igazgatóhelyettes, valamint a diákok negyedik évfolyama üdvözölte.

Április 16.-án Sebestyén professzor a Móricz Zsigmond Könyvtár vezetői és László Gézáné társaságában tisztelgett Fehér Gábor sírja előtt is.