Keresés

2018. július 27., péntek

Tanévzáró értekezlet a Római-parton

2018. júliusában hagyományosan a Római-parton találkoztak Intézetünk munkatársai, hogy az idő állandóan változó, mégis folyamatos szimbóluma: a folyó meghitt közelségében együtt tekintsenek vissza a lezárult tanévre. Kiszl Péter intézetigazgató összefoglalójában kiemelte: bármilyen változásokat hoz a jövő, lehetőségeinkhez képest megtettünk mindent azért, hogy vállalt céljainkat teljesítsük, szolgáljuk és kreatívan - emberi és kutatói érdeklődéseink mentén - túl is teljesítsük. A könyvtáros szakmát események sora hozta és kötötte műhelyünk életébe, s aktívan megjelentünk tudományterületünk hazai és nemzetközi szaksajtójában. Ebben a tanévben is rendeztünk sikeres, nagyszabású konferenciát a könyvtári valóságról, s komoly visszhangja volt kiadványunknak, korábbi konferenciánkról. Kollégáink számos hazai és nemzetközi tanácskozás elismert résztvevői voltak, tévében, rádióban adtak hírt, on-line közvetítésben tartottak előadást kutatásaikról. Új színt, látásmódot, nemzetközi konferenciát hozott programunkba a digitális bölcsészeti megközelítés szervezeti jelenléte, tovább bővültek, s gyakorlati eredményekben, kötetben, projektbemutatókban hozták meg gyümölcseiket intézményi együttműködéseink. Nemzetközi kapcsolatainkat nem csak a könyvtáros szervezetek legfelső szintjeiről értesülve, de oktatóként, hallgatóként a BOBCATSSS konferencia társszervezőiként, vagy az Erasmus programmal élve is bővíthettük. A tanrendben előírt kurzusok mellett különleges szerepet töltöttek be Intézetünk életében a Nyitott Napok - a résztvevő hallgatók talán csak évek múltán értékelik majd igazán, hogy egy-egy kiemelkedő tudóst itt hallhattak kutatásairól beszélni. A vendégelőadók szerepe egy-egy kurzuson belül is kiemelt jelentőségű volt - a Piacgazdaság és könyvtárügy kapcsolatáról idén is meghatározó személyiségek érkeztek előadni. A vendégek fogadása mellett vendégségben is sokszor járhattunk: ebben a tanévben is könyvtárlátogatások sora adott ízelítőt hallgatóinknak a valóságos könyvtárak életéből, helyzetéről, s jó érzés volt visszajelzést kapni szakmai gyakorlatokon résztvevő hallgatóink kiemelkedő munkájáról.
Bízunk abban, hogy elkötelezettségünk, folyamatos munkánk, gazdagodó, korszerű hagyományaink kiállják a hallgatói érdeklődés, piaci igények és oktatáspolitika hármas próbáját jövőre is.
De abban is bízunk, amit a Római-part árnyas fái alatt évről-évre megértünk: a jó hangulatú, egymásra figyelő és egymást tisztelve támogató közösségek maradhatnak csak vonzóak, inspirálóak kollégáknak, együttműködő partnereknek, s mindenek előtt: a hallgatók új nemzedékei számára.

Kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk, s várjuk Önöket a Múzeum körúton szeptemberben!


Nincsenek megjegyzések: