Keresés

2018. május 26., szombat

Tartalomszolgáltatási műhelyünk tavaszi bemutatója

2018. május 22.-én mutattuk be két évvel ezelőtt megkezdett közös projektünket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményével. Az ünnepélyes bemutatót Fodor Péter főigazgató (FSZEK) és Kiszl Péter intézetigazgató (ELTE BTK KITI) nyitotta meg. Fodor Péter kifejezte reményét, hogy a Könyvek holokausztja projekt után megvalósult második közös webprojektet továbbiak követik majd, s Kiszl Péter is megvallotta, hogy intézetvezetői teendői között mindig öröm az oktatói-kutatói munka és partneri együttműködés eredményeinek bemutatására szóló felkérés. Egyetértettek abban, hogy a két intézmény között több síkon is kibontakozó együttműködés minden tekintetben hasznos, több végzős hallgatónk már a Könyvtár reménybeli munkatársa.
A digitalizált gyűjtemény történetéről Sándor Tibor, a Budapest Gyűjtemény vezetője tartott előadást, a hallgatókkal közös munka tanulságairól és a megvalósult weboldal funkcióiról Fodor János tartott prezentációt. A korszak történelmi megítélésének nehézségeiről, s a közreadott fényképeken is tettenérhető összetettségéről a projekt egyik történész szakértője, Joó András (Veritas Intézet) tartott előadást.
Mesterszakos hallgatóink a közös projekt mellett lezárták többféléves tartalomszolgáltatás-kutatási gyakorlataikat is, pl. a  rendőrségi szakirodalomról (Abonyi Magdolna), a mobil applikációkról a könyvtárakban (Bodnár Barbara),  egy hadtudományi kutatóhely könyvtáráról (Ivanics Márta), a self-publishingról (Móring Tibor), interaktív gyerekkönyvekről (Pataki Fruzsina), a webcomicokról (Tót Barbara), digitalizált régi könyvek tartalomszolgáltatási modelljeiről (Győri-Drahos Flóra), Magyarország múzeumainak 2018-as helyzetéről (Kovács Dorottya Marianna), vagy a diszlexiásokról a könyvtárban (Török Karola). (További kutatások) A BA-képzésben résztvevők folytatták a Fodor András Hálózati életműkiadás bővítését, illetve tájékoztató-szemléző publikációk készítésével gyakorolták az önálló webes tartalomszolgáltatást: Benkő Dániel: Állami cenzúra, p2p webböngészés, Bartha Bianka: Adatbiztonság és álhírek 2018-ban: Cambridge Analytica-botrány és tudományos kutatások, Berg Krisztián: Globális cégek - globális informatikai infrastruktúrák, Spirk Hajnalka: A fiatalok és a digitális világ találkozása, Molnár Judit: Mesterséges intelligencia - jelenlegi helyzet, Eln Flóra: Könyvtárak újragondolva: közösségi tér vs. könyvek a térben címmel szemlézte féléven át a híroldalakat.

A gyakorlati oktatás során közös munkával létrehozott Hullámfürdő projektről már a bemutató másnapján címlapon közölt ajánlót az Index, beharangozta a Mai Manó Ház blogja és a Veritas Intézet, foglalkozott vele a Magyar Idők, az Inforádió és a KIT hírlevél.
Bízunk benne, hogy minden résztvevő hallgató ízelítőt kapott a felelősségteljes, értékteremtő informatikus könyvtáros munkából, s a hálózati tájékoztatás és tartalomszolgáltatás sikerélményéből, közös öröméből. Köszönjük eredményes munkájukat!

- Képek a bemutatóról galériánkban (fotók: Tót Barbara)

Nincsenek megjegyzések: