Keresés

2017. január 5., csütörtök

Kovács Ilona az ELTE Művészeti Együttesének első Örökös tagja

Örömmel osztjuk meg egyetemünk híradását: a Művészeti Együttes karácsonyi hangversenyén adták át az újonnan alapított Örökös tag díjat, amelyet első alkalommal Kovács Ilona vehetett át. A rangos kitüntetést az ELTE Művészeti Együttes Bartók Béla Énekkarában eltöltött 60 év elismeréséül adományozta Kovács László igazgató volt hallgatónknak, Kovács Máté leányának, aki magyar-könyvtár szakos tanulmányai kezdetétől, 1956 szeptembere óta tagja az egyetemi énekkarnak. Kovács Ilona  nálunk szerzett doktorátust, s a Nemzeti Könyvtár osztályvezetőjeként, hungarika kutatások vezetőjeként, könyvtártörténészként többször adott elő konferenciáinkon, így legutóbb a Könyvtártörténet-írásunk az 1945 utáni korszakról című szakmai napon. Munkássága az amerikai magyarság története, kulturális viszonyai, könyv- és könyvtártörténetének tudományos kutatásaiban teljesedett ki.

Kovács Ilonának tisztelettel gratulálunk, szeretettel várjuk a jövőben is műhelyünk rendezvényein!

- A hír az ELTE honlapján
- Kovács Ilona doktorátusi jegyzékünkben (55. tétel)
- Kép forrása: Könyvtártörténet-írásunk az 1945 utáni korszakról (beszámoló és galéria)

Nincsenek megjegyzések: