Keresés

2016. március 2., szerda

Vendégünk volt Gazda István

A hosszú szünet után újrainduló intézeti Nyitott napok eseménysorozat első alkalmát élénk érdeklődés és ünnepélyes várakozás előzte meg, hiszen a hallgatóknak és szakmának egyaránt izgalmas témákat ígérő műhelyelőadások megnyitásaként február 24-én az eredeti Nyitott napokat kezdeményező Voit Krisztinára, tanszékvezető tanárunkra és doktori programunk alapítójára, kollégánkra emlékeztünk. Intézetvezetőnk, Kiszl Péter személyes emlékei mellett számot adott a hagyaték rendezésének munkálatairól is, Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető pedig az MKE elnökeként Voit Krisztina munkásságáról szakmai eredményei fényében beszélt. A közönség soraiban pályatársak (így Poprády Géza, az OSZK korábbi főigazgatója) mellett Voit Krisztina testvére, Voit Pál, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár igazgatója is megtisztelte az eseményt, s emlékeit idézve megerősítette, örömmel látja, hogy Voit Krisztina hagyatéka otthonára lelt hajdani kedves munkahelyén.

Nyitott napok első vendégelőadójaként Gazda István tudománytörténész (Magyar Tudománytörténeti Intézet) tartott izgalmas, lendületes és kevéssé ismert részletekben bővelkedő előadást A könyvtáros és orvostudós Semmelweis-ről, bizonyítva Semmelweiss magyarságát, működése jelentőségét, cáfolva a felfedezése és tevékenysége, illetve tragikus sorsa körül támadt tévhiteket. Az élményszerű és információkban gazdag prezentációt követően kollégánk, Bibor Máté a sorozat szervezőjeként ismertette a tavaszi program tervét.

További fényképek
Az eseménysorozat honlapja

Nincsenek megjegyzések: