Keresés

2012. október 29., hétfő

A 377 éves évforduló


Kari ünnepség a 377 éves évforduló alkalmából


2012. november 8-9-én a Kar alapításának 377. évfordulója alkalmából  ünnepségsorozatot rendez az ELTE BTK vezetése.

Részletes program és plakát:
http://www.btk.elte.hu/hir?id=NW-1106


2012. október 14., vasárnap

Tanulmányi- és kreditkérelmek


Tisztelt Hallgatók!

Kérjük, hogy tanulmányi- és kreditkérelmekkel kapcsolatban minden esetben először Németh Katalin, intézeti tanulmányi-, oktatási- és kreditfelelőst keressék fel.

Email: nemeth.katalin@btk.elte.hu
Fogadóóra: kedd 10.30-11.30 és csütörtök 13.00-14.00 (fsz. 2.)

2012. október 13., szombat

Dr. Rózsa György emléktáblája

Október 12-én 15 órakor a XIII. kerület Csanády utca 4/b számú lakóház épületének bejáratánál ünnepélyes keretek között felavatták Dr. Rózsa György emléktábláját.


Mint ismeretes, Rózsa György 1922. október 13-án született Nagyváradon, 36 éven keresztül volt az Akadémiai Könyvtár főigazgatója és 18 évig tanszékünk címzetes egyetemi tanára. Az ünnepségen részt vett Dr. habil. Kiszl Péter intézetigazgató és Prof. Dr. Sebestyén György tanszékvezető. A könyvtáros szakma részéről Ambrus János, az Országgyűlési Könyvtár főigazgatója mondott ünnepi beszédet. A csoportképen balról jobbra a következő személyek láthatók: Rózsa Mihály, Prof. Dr. Sebestyén György, Dr. Rózsa Gáborné, Dr. habil. Kiszl Péter, Dr. Rózsa Gábor.


2012. október 10., szerda

Szakmai látogatás a BKIK-nál

2012. október 10-én (szerdán) délelőtt az informatikus könyvtáros mesterszakos nappali tagozatos, II. évfolyamos hallgatók a Szervezeti információgazdálkodás és információs tanácsadás című kurzus keretében dr. Kiszl Péter intézetigazgató szervezésében szakmai látogatáson vettek részt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál. 
A csoportot Leitner Zoltán, a Gazdaságpolitikai- és Szolgáltató Iroda vezetője fogadta, aki előadásában részletes áttekintést nyújtott a kamarai szolgáltatásokról, a kötelező regisztráció során felmerülő új feladataikról. Ezt követően Elek Csaba oktatási igazgató lendületes beszámolója kötötte le a közönség figyelmét: szó esett többek között az OKJ-s képzések változásáról, a szakmai gyakorlóhelyek minősítéséről, a felsőoktatási szakképzésekről és a kapcsolódó szakértői munkákról, a területi kamarák hatósági tevékenységéről. Az üzleti információmenedzser szakirány hallgatóinak kérdései elsősorban a céginformációs rendszerek és a térítéses információszolgáltatások irányába mutattak, illetve a mediátori és békéltető testületi munkára is fókuszáltak.

www.bkik.hu

2012. szeptember 25., kedd

Doktori program - V. Ecsedy Judit kurzusai

Tisztelt PhD Hallgatók!
V. Ecsedy Judit DSc doktori kurzusa már meghirdetésre került az ETR-ben. Az első óra jövő hét csütörtökön, október 4-kén lesz 14 órai kezdettel a Könyvtártudományi Tanszéken. A további időpontok a következők:

  • október 18. 
  • október 25. 
  • december 6. 
  • december 13. 
  • december 20.

2012. szeptember 17., hétfő

Alumni Könyvtártudomány


Tisztelt Alumnuszunk!
Az ELTE Bölcsésztudományi Kara kiemelt fontosságúnak tartja, hogy kapcsolatot tartson volt és jelenlegi hallgatóival. Ezért folyamatosan fejlesztjük a Kar alumnuszait összefogó rendszerünket. A magyar felsőoktatás mai helyzetében elkerülhetetlen, hogy 377 éve fennálló Karunk köré egy elhivatott alumnuszokból, volt hallgatókból álló védőernyőt vonjunk. Elengedhetetlen, hogy tájékoztassuk őket arról, hogy Karunk 377 éve teljesíti küldetését, a magyar, humán véleményformáló értelmiség színejavának képzését. Ön is ennek a véleményformáló hagyománynak a része.
Az Önnel történő kapcsolattartás fő eszköze az e-mailes levelezés (hírlevél), a Kari Honlap Aktuális rovata, ahol megismerheti a Kar legújabb híreit, valamint újításként a Karhoz kötődő Facebook oldalak létrehozása. Ilyen Facebook oldalak az Önök önszerveződésének elsődleges, spontán felületei lehetnek.
Amennyiben tetszik Önnek az ötlet, regisztráljon és mozgósítsa alumnusz társait (szakos csoport- és évfolyamtársait stb.) a csatlakozásra. Ezeken a felületeken programokat  (’osztálytalálkozókat’) szervezhetnek, amelyekhez a Kar infrastruktúrát biztosíthat. Az Ön számára a következő Facebook oldalak válnak elérhetővé:

ELTE BTK Alumni Angol szak
ELTE BTK Alumni Filozófia
ELTE BTK Alumni Germanisztika
ELTE BTK Alumni Könyvtártudomány
ELTE BTK Alumni Magyar szak
ELTE BTK Alumni Média, Film, Esztétika
ELTE BTK Alumni Művészettörténet
ELTE BTK Alumni Néprajz
ELTE BTK Alumni Ókortudomány
ELTE BTK Alumni Orientalisztika
ELTE BTK Alumni Régészet
ELTE BTK Alumni Romanisztika
ELTE BTK Alumni Szlavisztika
ELTE BTK Alumni Tolmács
ELTE BTK Alumni Történelem
ELTE BTK Alumni Zene

Kérjük, regisztráljon, és biztassa erre ismerőseit, volt évfolyam-, és csoporttársait is.  Minden csatornát szeretnénk kihasználni az Önnel való kapcsolattartásra, a Karról, a bölcsészettudományról, a campus életéről, valamint szakmai és kulturális programjainkról szóló hírek eljuttatására. Csatlakozzon hozzánk, váljon részévé a kari közéletnek, a magyar kultúra egyik fellegvára mindennapi életének.

Dr. Dezső Tamás dékán részletes felhívása a PDF dokumentumban olvasható

2012. szeptember 13., csütörtök

Új Searcher és Online


A könyvtárban olvasható a Searcher és az Online legújabb száma:

Searcher July / August
Searcher’s hangja - azt kutatja, mi az informatikusok feladata ma?
Internet Express - a recesszió következménye a megnövekedett könyvtárhasználat.
Irene McDermott weboldalakat kínál, amik segítenek az alacsony jövedelműeknek pl. az egészségügyi ellátás, biztosítás, havi számlák befizetése vagy a zálog elkerülése témákban.
Trendek közzététele – váltás a nyomtatottról az elektronikus formára az STM-en belül sikeresnek mondható, erről is ír Dan Tonkery, bemutatja a Research Works Act-t a U.S. House of Representatives-ben.
Egy résnyi fény a kormányzati információ ajtajában - Miriam Drake jó híreket osztott meg, amik régóta szükséges változások a Freedom of Information Act számára.
Szóval akarsz egy konferenciát – Cindy Shamel hasznos tanácsokat ad konferenciák szervezéséhez, pl. a helyválasztáshoz, az előadók kiválasztásához, bemutatja a konferenciák összes fajtáját.
Rendszerajánló – Nancy Herther bőséges válogatást ad szociális weboldalakról, megvizsgálja a Bowker’s Fiction, Non-Fiction Connections, Books and Authors Gale Cengage-tól és az EBSCO-tól NoveList, olyan rendszereket, mint a Connotea, Flixster és a Rate Your Music.
Mai tudatosság a Pharmánál – Rachel Bates Wilfahrt sorozatának következő részében folytatja a gyógyszerészeti ipar vizsgálatát.

Online Jul/ Aug.
Orvosi információt találni adatbázisok segítségével; MedlinePlus, PubMed.
A 21. század közösségi könyvjelzői.
A beavatott könyvtárosok.
A tudás figyelembe vétele – ahol szükség van rá.
Irányzatok a nyílt forrású keresésben.
Ebook frissítések.
Haladó digitális fotóretusálás; olcsó és egyszerű megközelítés könyvtárosok és levéltárosok számára.
Megosztás az összetett közösségi hálózatokban.
Híresztelés / szóbeszéd, félelem és összeesküvés.
A közösségi média betör az üzleti kutatásba.
Profi informatikusok útmutatója a felhasználóbarát tartalmakhoz.

2012. szeptember 10., hétfő

Fogadóórák 2012. őszén

Dr. Kiszl Péter - csütörtök 14.00-16.00
Prof. Dr. Sebestyén György - csütörtök 14.30-16.30
Barátné Dr. Hajdu Ágnes  - csütörtök 13.00-15.00
Dr. Iván Géza   -  csütörtök 10.00-12.00
Dr. Fodor János - kedd 13.00-15.00
Dr. Senkei-Kis Zoltán - kedd 16.00-17.00, csütörtök 11.30-12.30
Boda Gáborné Köntös Nelli  -  hétfő 8.00-9.00, csütörtök 8.00-9.00
Németh Katalin  -  kedd 10.30-11.30, csütörtök 13.00-14.00
Bella Katalin  -  hétfő 15.30-17.30
Stummer János  -  szerda 10.00-12.00
Boros Tibor  -  hétfő 14.30-15.30, kedd 12.30-13.30

2012. szeptember 7., péntek

2012. szeptember 6., csütörtök

Oktatási és tanulmányi ügyek

Tisztelt Hallgatók!

Tanulmányi ügyekben (kurzusfelvétel, kurzusmeghirdetés, előfeltételek,
kreditszámok, tantervi kérdések) forduljanak bizalommal Németh
Katalinhoz, intézeti oktatás- és tanulmányi felelősünkhöz!

Email: nemeth.katalin@btk.elte.hu
Fogadóóra: kedd 10.30-11.30 és csütörtök 13.00-14.00 (fsz. 2.)

2012. augusztus 29., szerda

Tanévkezdési információk

Tisztelt Hallgatók!

Szeretettel köszöntjük Önöket az új tanévben!
Ezúton szeretnénk ügyintézéseikhez segítséget nyújtani a következő - intézetünket érintő - kapcsolatfelvételi adatokkal:

Intézetigazgató és az Információtudományi Tanszék vezetője:
Dr. habil. Kiszl Péter
egyetemi docens
kiszl.peter@btk.elte.hu

Könyvtártudományi Tanszék és könyvtártudományi doktori program vezetője:
Prof. Dr. Sebestyén György
egyetemi tanár
sebestyen.gyorgy@btk.elte.hu

Intézeti titkár:
Köntös Nelli
egyetemi tanársegéd
kontos.nelli@btk.elte.hu

Intézeti oktatás- és tanulmányi felelős (tanulmányi kérelmek előterjesztése, felvilágosítás tantervi- és kredit kérdésekben):
Németh Katalin
egyetemi tanársegéd
nemeth.katalin@btk.elte.hu

Informatikus könyvtáros szakmai gyakorlatok felelőse:
Dr. Senkei-Kis Zoltán
egyetemi tanársegéd
senkei-kis.zoltan@btk.elte.hu

Intézeti könyvtár vezetője:
Dr. Patkósné Tóth Zsuzsanna
nyitva tartás (mfszt. 5.): hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig; pénteken 9-14 óráig
toth.zsuzsanna@btk.elte.hu

Intézeti előadó:
Moravcsik Szilvia
ügyfélfogadás (mfszt. 9.): hétfő, kedd 9-12 óráig; szerda, csütörtök 12-16 óráig
moravcsik.szilvia@btk.elte.hu

Elsős hallgatóinknak részletes információkkal a 2012. szeptember 4-én megrendezésre kerülő kari tájékoztató napon szolgálunk. 
Felsőbb éves hallgatóink figyelmébe ajánljuk, hogy aznap 10-12 óra között fogadóórát tart Németh Katalin oktatási- és tanulmányi felelős - keressék meg tanulmányi kérelmeikkel.

Tanulmányaikhoz sok sikert, örömöt és jó egészséget kívánnak
a Könyvtár- és Információtudományi Intézet munkatársai!

2012. augusztus 17., péntek

Barátné dr. Hajdu Ágnes kitüntetése


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából közművelődési és közgyűjteményi díjakat adott át csütörtökön a Néprajzi Múzeumban.

Tudományos munkája elismerésére Széchényi Ferenc-díjjal tüntették ki Barátné dr. Hajdu Ágnest.

Tisztelettel és szeretettel gratulálunk kollégánknak! 

Forrás és további részletek: