Keresés

2017. július 23., vasárnap

Nemzeti könyvtári tanulmányi ösztöndíj

Tisztelt Hallgatóink!
Örömmel hívjuk fel figyelmüket arra, hogy az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) meghirdette pályázatát mesterszakos hallgatók számára, könyvtárszakmai tanulmányi ösztöndíj elnyerésére.
Az ösztöndíjprogram létrehozása a Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) fõigazgatója, valamint Kiszl Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézetének (ELTE BTK KITI) igazgatója által aláírt szakmai együttműködési megállapodás részeként segíti a kiemelkedő tehetséggel bíró pályakezdők OSZK-beli elhelyezkedését, támogatja azokat a könyvtári hivatás iránt érdeklődő nappali tagozatos egyetemi hallgatókat, akik az új generáció képviselőiként gazdagítani kívánják a nemzeti könyvtárat, részt kívánnak venni tudásukkal és elkötelezettségükkel a szakmai fejlődésben, a rohamosan változó világhoz való alkalmazkodásban.

- A Nemzeti könyvtári tanulmányi ösztöndíj részletes pályazati kiírása az OSZK honlapján
- Az együttműködési megállapodásról korábbi blogbejegyzésünk mellett az ELTE honlapján is olvashatnak részleteket.



Nincsenek megjegyzések: