Keresés

2014. szeptember 28., vasárnap

Könyvtártudomány elméletben és gyakorlatban

"A Tudományos és Műszaki Tájékoztatás (TMT) című könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat  2014. évi (61. évf.) 7-8. összevont lapszámában közölt tanulmányok vezérfonala a valós könyvtári (munkáltatói) igényekhez igazodó képzés modellje az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karon, a számos partner közül kiemelve az Egyetemi Könyvtárral való - az utóbbi időben egyre szorosabb - közös munkát. Kiszl Péter tanulmánya az ELTE Egyetemi Könyvtára (EK), valamint a BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete (KITI) 2007-től felerősödött, modellértékű eredményeket hozó, komplex szakmai együttműködésének kulcselemeit tárja fel, melynek következményeként a felsőfokú könyvtárosképzés tartalma a valós munkaerőpiaci igényekhez, illetve a foglalkoztatói elvárásokhoz igazítható és a központi könyvtár (továbbá a hálózat tagkönyvtárai) szűkös erőforrásai jelentősen kiegészíthetők. Boda Gáborné Köntös Nelli és Fodor János tanulmányai egy-egy szegmenset világítanak meg részletesen a konkrét - tudományosan is értékelhető - eredmények felmutatásával."
(Részlet Fonyó Istvánné Feladatok a felgyorsult fejlődés idején című szerkesztői ajánlójából)

A tematikus számban szereplő ELTE BTK KITI-s közlemények:

KISZL Péter: Könyvtártudomány elméletben és gyakorlatban - intézményi együttműködés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (251-266. p.)

BODA GÁBORNÉ KÖNTÖS Nelli: Önértékelés gombnyomásra: a CAF online rendszer könyvtári adaptálásának lehetőségei (267-274. p.)

FODOR János: A megosztó hivatás. Könyvtári jelenlét a Facebook közösségi oldalon 2013/2014-ben (275-294. p.)

Nincsenek megjegyzések: