Keresés

2013. szeptember 1., vasárnap

Barátné Hajdu Ágnes az IFLÁ-n

2013. augusztus 17. és 23. között megrendezett 79. IFLA konferencián Szingapúrban intézetünket Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető asszony képviselte az MKE alelnökeként. Az idei IFLA konferencia szlogenje, vezető témája: "A jövő könyvtárai: határtalan kilátások" címet kapta, ezzel is mutatva, hogy az alkalom az aktualitások mellett a jövő kihívásaira is fókuszál. http://conference.ifla.org/.
Barátné Hajdu Ágnes IFLA KM vezetőségi tagja, mint a Tudásmenedzsment Szekció programbizottságának elnöke kiemelkedő módon, immár hetedik alkalommal vett részt az IFLA konferenciák programjának szervezésében, ebből Göteborgban (2010), Helsinkiben (2012) és Szingapúrban (2013) a Tudásmenedzsment Szekció nyilvános programjának igazgatójaként.
Idén a szekció ismét az egyik legtöbb (4) programot szervező és hallgatóságot vonzó csoport volt. Az idei nyilvános ülés témája rendkívüli érdeklődést keltett a lehetséges előadók körében is: A nyílt hozzáférés szerepe a tudásmenedzsment teljes életciklusában. A szekció meghívott előadói: Ellen Tise, volt IFLA elnök és Reggie Raju volt. Előadásuk címe: Open Access: a new dawn for knowledge management. Ellen Tise a téma egyik legelkötelezettebb ismert alakja, ami egyben mutatja a program jelentőségét is. A többi előadó:
- Jane Dysart-Frank Cervone: Supporting Learning, Knowledge Sharing & Team-Based Work with Open Access and Open Source Technology and Tools
Iva Buresova: Open Access at the Academy of Sciences of the Czech Republic
Nove E. Variant Anna-Dyah Puspitasari: Knowledge Sharing In Libraries: A Case Study of Knowledge Sharing Strategies in Indonesian University Libraries
Waleed Ali Al-Badi-Muneer Nasser AL-Battashi: Digital open access initiatives in health information: Oman Medical Journal as a model
Haipeng Li-Lisa Song: Not a Possibility, but a Reality: Sharing Unique Content via Open Access

Az Open Session levezető elnöke Barátné Hajdu Ágnes volt. Az előadások szövege idén első alkalommal tekinthető meg az IFLA repozitóriumában, az IFLA Library-ban.

Az eddigi szerepvállalásának elismeréséül, Barátné Hajdu Ágnes beválasztották a következő évi tudásmenedzsment program szervező bizottságába (2014, Lion).

Barátné dr. Hajdu Ágnes, mint az IFLA Knowledge Management Szekció programvezetője három fórumon tartott beszámolót:
- Knowledge Management Section, Standing Committee I. és II. meeting-en
- IFLA konferencián belüli ETO workshop-on
A Tudásmenedzsment Szekció eseményein kívül az alelnöknő a következő programokon vett részt: Műveltség és Olvasás Szekció, Információs Műveltség Szekció, Közkönyvtári Szekció, Bill és Melinda Gates Alapítvány, Oktatás és Képzés Szekció, Könyvtáros Egyesületek Menedzsmentje Szekció és a küldöttközgyűlés.


Nincsenek megjegyzések: