Keresés

2013. február 21., csütörtök

Közlemény

Az ELTE vizsgálóbizottságot hozott létre a Bölcsészettudományi Kar hallgatóit megalázó és szégyenletes jelzőkkel illető lista keletkezésének és tartalmának kivizsgálására. A Bizottság állásfoglalásától függetlenül a következőket szeretném világossá tenni.

Az ELTE 377 éves Bölcsészettudományi Karának dékánjaként mélységesen, és megrendíthetetlen elszántsággal ítélek el minden származásra utaló, vallási, nemi, világnézeti, ideológiai vagy más identitásbeli alapon történő megkülönböztetést vagy erre irányuló szándékot. Nem csak a szándék tényét, de az emberi méltóság más aspektusait sértő stílusát is mélységesen megalázónak tartom.

Remélem, hogy a Bizottság munkája és az azt követő intézkedések mindenkit meg fognak győzni arról, hogy mind az Egyetem, mind a Kar elszántan védelmezi hallgatóinak jogait.

Budapest, 2013. február 20.

Dr. Dezső Tamás dékán

-PDF-

Nincsenek megjegyzések: