Intézetünk oktatói számos bizottság munkájában vesznek részt az elkövetkezendő kari tanácsi időszakban:
Dr. Kiszl Péter intézetigazgató
Kari Kiadvány- és Könyvtárügyi Bizottság alelnöke
Kari Doktori Tanács tagja
Kari Minőségfejlesztési Bizottság tagja
Kari Tanács tagja
Egyetemi Könyvtári Tanács tagja
Barátné dr. Hajdu Ágnes
Kari Tudományos Diákköri Tanács tagja
Dr. Senkei-Kis Zoltán
Kari Esélyegyenlőségi Bizottság tagja
Megválasztásukhoz gratulálunk!
Keresés
2012. március 29., csütörtök
Oktatóink bizottsági tagságai
2012. március 27., kedd
HunTéka az oktatásban
Együttműködési megállapodást írt alá a Monguz Információtechnológiai Kft. és az ELTE BTK Informatikai és Könyvtártudományi Intézete képviseletében Kármán László ügyvezető igazgató és dr. Kiszl Péter intézetigazgató habilitált egyetemi docens.
A megállapodás értelmében a Monguz Információtechnológiai Kft. a 2012/2013-as tanév végéig térítésmentesen biztosítja a Magyar Termék Nagydíjas HunTéka integrált könyvtári rendszer összes modulját intézetünk számára (az oktatás igényei szerinti demó adatokkal feltöltve, a képzésben résztvevők létszámának megfelelő felhasználói licence-szel).
A jövőbeni együttműködés egyik fő célja, hogy hallgatóink minél több gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a könyvtári munkafolyamatokat integráltan kezelő és automatizáló rendszerek működéséről.
További információk a HunTéka rendszerről:
http://monguz.hu
http://www.hunteka.hu
2012. március 23., péntek
OCR a könyvtárunkban - ABBYY FineReader
Az ELTE HÖK esélyegyenlőségi projektje keretében az Informatikai és Könyvtártudományi Intézet Könyvtárában elérhetővé vált az ABBYY FineReader 10 Professional Edition szoftver.
Az OCR (Optical Character Recognition) szövegfelismerő program lehetővé teszi szkennelt, vagy digitálisan fotózott dokumentumok és PDF fájlok átalakítását szerkeszthető szöveggé. Szövegdigitalizálási munkáikhoz, feladataikhoz hallgatóink a könyvtár nyitva tartási idejében szabadon használhatják a programot.
Részletes információ a szoftverről a gyártó honlapján, a http://www.abbyy.com/ címen érhető el, ha előzetesen fel akarnak készülni a program használatára.

2012. március 16., péntek
Koszorúzás a 100 éve született Sebestyén Géza sírjánál
100 évvel ezelőtt, 1912. március 14.-én született Dr. Sebestyén Géza , az Országos Széchényi Könyvtár mb. főigazgatója, a Könyvtári Intézet jogelődjének, a Könyvtártudományi és Módszertani Központnak alapítója és első igazgatója, a Könyvtári Figyelő főszerkesztője, a Magyar Dokumentációs Szabványbizottság elnöke, az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács, valamint a Nemzetközi Tudományos és Műszaki Információs Rendszer Magyar Tanácsának tagja, a Munka Érdemrend arany fokozata, és a Szabó Ervin Emlékérem kitüntetések tulajdonosa.
A második világháború utáni magyar könyvtárügy egyik vezető személyiségére, tanszékünk egykori neves oktatójára fiával, Prof. Dr. Sebetyén György tanszékvezetővel emlékeztünk sírjánál, a Farkasréti temetőben. Az Intézet oktatói mellett megjelentek és koszorút helyeztek el a hallgatók képvielői is.

| Képek az eseményről |
2012. március 7., szerda
Kiszl Péter előadása az MVM képzésén
Dr. Kiszl Péter intézetigazgató Üzleti információ, céginformáció - publikus forrásokból címmel tartott előadást 2012. március 2-án a siófoki Hotel Vértesben a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. Biztonsági Igazgatósága vezető munkatársainak.
2012. március 3., szombat
Előadások az Egyetemi Könyvtári Szolgálat szakmai napján
Dr. Kiszl Péter intézetigazgató, kari könyvtári koordinátor 2012. február 22-én Együtt egy Másért - az ELTE BTK könyvtári rendszerének modernizációja címmel tartott előadást az ELTE könyvtárosainak az Egyetemi Könyvtár dísztermében.
Az eseményen szép számban megjelentek szakunk hallgatói is.
Bővebben: http://konyvtar.elte.hu/web/hu/node/1775

2012. február 24., péntek
Kiszl Péter a TMT tanácsadó testületében
Dr. Kiszl Péter intézetigazgató habilitált egyetemi docenst 2012-től a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás című könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat tanácsadó testületének tagjává kérték fel.
http://tmt.omikk.bme.hu/impresszum.html
A rangos elismeréshez gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk!

2012. február 22., szerda
Gyakornoki pályázat - New York
Tisztelt Hallgatók, felhívjuk figyelmüket a New York-i Amerikai Magyar Könyvtár gyakornoki pályázatára:
A New York-i székhelyű Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat kulturális menedzsment, non-profit szervezés, népművelés iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot keres. Az ösztöndíjprogramot a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal (HAESF)
partnerségben valósítjuk meg.
Kik jelentkezhetnek?
- magyarországi egyetemre vagy főiskolára járó hallgatók, akik az 5 vagy 3+2 éves képzésből már legalább 3 évet elvégeztek, és jelenleg is ugyanazon a szakterületen folytatják tanulmányaikat;
- diplomás fiatalok, akik az 5 éves magyarországi egyetemi tanulmányaikat vagy a mesterszakos képzést 2011. október 1. után fejezték be;
- olyan magyarországi PhD-hallgatók, akik PhD-tanulmányaikat maximum egy évvel előző tanulmányaik befejezése után kezdték el;
További információk a HAESF feltételeiről: http://haesf.org/professional/eligibility.html
A programra olyan magyarországi állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárságú fiatalok jelentkezését várjuk, akik 6-12 hónapra el tudják kötelezni magukat, és vállalják, hogy a New York-i gyakornokság után 3 évet Magyarországon töltenek. Pozitív döntés esetén a gyakornoki munkát 2012 októbere és decembere közt kell elkezdeni.
Nem elvárás a könyvtárosi tanulmány, végzettség vagy tapasztalat, de előnyt jelent.
Olyan jelentkezőket várunk, akiket vonz egy jelentős múlttal rendelkező, de szerény kulturális intézmény fejlesztése.
Előnyt jelent az
- ötletesség, kezdeményezőkészség; rugalmasság, széleskörű érdeklődés és a multitasking képesség
- korábbi tapasztalat a művelődésszervezés terén, az önkéntes munka melletti elkötelezettség, valamint a váratlan feladatokkal, kihívásokkal szembeni nyitottság és proaktív hozzáállás
- az amerikai magyarság múltjának és jelenlegi helyzetének ismerete, a közösség megmaradása iránti elkötelezettség
- irodai szintű számítógép-felhasználói ismeretek és könyvkatalogizálási programok ismerete
Az ösztöndíjat sikeresen elnyerő jelentkező átfogó betekintést és kiképzést kap a kulturális menedzsment és non-profit szervezés területén. Bővítheti és elmélyítheti szakmai tapasztalatát (1) a magyar és amerikai közönséget megcélzó hagyományőrző (beleértve oral history projektek és archív anyagok kezelése), a magyar közösséget ismertető programok megtervezése és kivitelezése (előadások, író-olvasó találkozók, könyvklub, filmbemutatók), valamint társadalmi programok lebonyolítása (2) tagság, támogatók és önkéntesek toborzása és a velük való kapcsolattartás (3) adminisztrációs teendők (4) amerikai pályázatírás és (5) könyvtári teendők terén.
Az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat (American Hungarian Library and Historical Society) 1955 óta szolgálja New York város és környéke (New York, New Jersey és Connecticut államok) 200 ezer fős amerikai magyar közössége szellemi, kulturális és társadalmi igényeit. Továbbá, hivatásának tekinti eljuttatni a magyar, valamint amerikai magyar kultúrát és történelmi örökséget a beavatatlan amerikai közönséghez. A fent említett programok és előadások mellett az intézmény rendszeres könyvtári nyitva tartással bocsátja olvasóközönsége rendelkezésére a tulajdonában levő mintegy 6000 kötetet. Állománya mindennemű magyarul írott és magyar vonatkozású idegen (főleg angol) nyelvű irodalmat, történelmi és tudományos művet tartalmaz. A Könyvtár állománya folyamatosan gyarapszik.
Letölthető jelentkezési lapA jelentkezéseket e-mailben az info@americanhungarianlibrary.org címre, ÉS
postai úton az AHLHS Ösztöndíj, HHRF, 1255 Budapest, pf. 66. címre várjuk.
A beküldési határidő: 2012. március 2.
További információk:
Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat
Latkóczy Emese, igazgató
e-mail: info@americanhungarianlibra ry.org
web: www.americanhungarianlibrary.org
A New York-i székhelyű Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat kulturális menedzsment, non-profit szervezés, népművelés iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot keres. Az ösztöndíjprogramot a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal (HAESF
Kik jelentkezhetnek?
- magyarországi egyetemre vagy főiskolára járó hallgatók, akik az 5 vagy 3+2 éves képzésből már legalább 3 évet elvégeztek, és jelenleg is ugyanazon a szakterületen folytatják tanulmányaikat;
- diplomás fiatalok, akik az 5 éves magyarországi egyetemi tanulmányaikat vagy a mesterszakos képzést 2011. október 1. után fejezték be;
- olyan magyarországi PhD-hallgatók, akik PhD-tanulmányaikat maximum egy évvel előző tanulmányaik befejezése után kezdték el;
További információk a HAESF feltételeiről: http://haesf.org/professional/eligibility.html
A programra olyan magyarországi állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárságú fiatalok jelentkezését várjuk, akik 6-12 hónapra el tudják kötelezni magukat, és vállalják, hogy a New York-i gyakornokság után 3 évet Magyarországon töltenek. Pozitív döntés esetén a gyakornoki munkát 2012 októbere és decembere közt kell elkezdeni.
Nem elvárás a könyvtárosi tanulmány, végzettség vagy tapasztalat, de előnyt jelent.
Olyan jelentkezőket várunk, akiket vonz egy jelentős múlttal rendelkező, de szerény kulturális intézmény fejlesztése.
Előnyt jelent az
- ötletesség, kezdeményezőkészség; rugalmasság, széleskörű érdeklődés és a multitasking képesség
- korábbi tapasztalat a művelődésszervezés terén, az önkéntes munka melletti elkötelezettség, valamint a váratlan feladatokkal, kihívásokkal szembeni nyitottság és proaktív hozzáállás
- az amerikai magyarság múltjának és jelenlegi helyzetének ismerete, a közösség megmaradása iránti elkötelezettség
- irodai szintű számítógép-felhasználói ismeretek és könyvkatalogizálási programok ismerete
Az ösztöndíjat sikeresen elnyerő jelentkező átfogó betekintést és kiképzést kap a kulturális menedzsment és non-profit szervezés területén. Bővítheti és elmélyítheti szakmai tapasztalatát (1) a magyar és amerikai közönséget megcélzó hagyományőrző (beleértve oral history projektek és archív anyagok kezelése), a magyar közösséget ismertető programok megtervezése és kivitelezése (előadások, író-olvasó találkozók, könyvklub, filmbemutatók), valamint társadalmi programok lebonyolítása (2) tagság, támogatók és önkéntesek toborzása és a velük való kapcsolattartás (3) adminisztrációs teendők (4) amerikai pályázatírás és (5) könyvtári teendők terén.
Az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat (American Hungarian Library and Historical Society) 1955 óta szolgálja New York város és környéke (New York, New Jersey és Connecticut államok) 200 ezer fős amerikai magyar közössége szellemi, kulturális és társadalmi igényeit. Továbbá, hivatásának tekinti eljuttatni a magyar, valamint amerikai magyar kultúrát és történelmi örökséget a beavatatlan amerikai közönséghez. A fent említett programok és előadások mellett az intézmény rendszeres könyvtári nyitva tartással bocsátja olvasóközönsége rendelkezésére a tulajdonában levő mintegy 6000 kötetet. Állománya mindennemű magyarul írott és magyar vonatkozású idegen (főleg angol) nyelvű irodalmat, történelmi és tudományos művet tartalmaz. A Könyvtár állománya folyamatosan gyarapszik.
Letölthető jelentkezési lap
A beküldési határidő: 2012. március 2.
További információk:
Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat
Latkóczy Emese, igazgató
e-mail: info@americanhungarianlibra ry.org
web: www.americanhungarianlibrary.org
2012. február 21., kedd
Gyakorlat az EX LIBRIS alapítványnál
Az EX LIBRIS Könyvtári Alapítvány informatikus könyvtáros hallgatók jelentkezését várja szakmai gyakorlatra és önkéntes munkára. Az alapítvány nyilvános könyvtári szolgáltatást végez Budapest 6. kerületében, a Magyar Írószövetség közel 120 ezer kötetes könyvtárában, valamint saját 86 ezer kötetes állományából több munkahelyen könyvtári szolgáltatást, illetve könyvellátást nyújt.
További információk az alapítvány honlapján:http://exlibris.ambientintelligence.hu/index.htm
Érdeklődni személyesen, telefonon és e-mailen lehet Oroszi Evelin könyvtárvezetőnél az alábbi elérhetőségeken:
EX Libris Könyvtári Alapítvány
1062 Budapest, Bajza u. 18.
+36 30 427 1494
exlibriskonyvtar@gmail.com
2012. február 20., hétfő
Innovációs Napok 2012.
ELSŐ ÉVES MA LEVELEZŐ HALLGATÓK FIGYELEM!
MIND A KÉT SZAKIRÁNYNAK!
Kurzusmailben részletes tájékoztatást kaptak az ELTE Innovációs Napok 2012 konferenciáról, amely február 23-kán csütörtökön 9 órakor kezdődik a Pázmány Péter sétány 1/A alatt található Gömbaulában. Február 21-ig lehet regisztrálni a mellékelt elektronikus űrlapon, amelyen az is szerepel, hogy hova kell elküldeni. A konferencia programja is letölthető.
Amennyiben nem sikerül elektronikusan regisztrálnia, kérem, hogy akkor is jöjjön el a konferenciára.
MIND A KÉT SZAKIRÁNY SZÁMÁRA RENDKÍVÜL FONTOS RENDEZVÉNY!
MEGJELENÉSÉRE FELTÉTLENÜL SZÁMÍTOK!
Prof. Dr. Sebestyén György
Tanszékvezető

2012. február 19., vasárnap
Könyvtári szolgáltatások véleményezése
Tisztelt Hallgatók, megosztjuk Önökkel Bikádi Katalin felhívását. Véleményük fontos, járuljanak hozzá az ELTE könyvtárainak szolgáltatás-fejlesztéséhez Önök is!
Kedves Kollégák,
A hallgatói elégedettségi felmérés, amit a K21 3. munkacsoportja, számos kolléga és külső munkatárs (Csizmady Adrienne, a TÁTK szociológusa és hallgatói, az ELTE Minőségbiztosítási osztályának munkatársai) együttműködésével készült, kitölthető az interneten, itt.
A kitöltési felhívás és link elérhető az ETR-ben; az EKSZ-portálon, itt, és a legtöbb kari könyvtár honlapján.
Kérünk minden könyvtárost, jelezze a hallgatóknak, hogy a véleményük fontos nekünk, kérjük, hogy a kérdőív kitöltésével segítsék a ELTE könyvtárainak szolgáltatás-fejlesztését.
A kitöltők könyvutalványt és MP3-lejátszókat nyerhetnek!
Üdvözlettel
Bikádi Katalin
ELTE Egyetemi Könyvtár Közönségszolgálati osztály
1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
Tel.: (06 1) 411 6500 / 3435, 3419 www.konyvtar.elte.hu

2012. február 13., hétfő
Fogadóórák 2012. tavaszi félévében
Dr. habil. Kiszl Péter
csütörtök 14.00-16.00
Prof. Dr. Sebestyén György
csütörtök 13.30-15.30
Barátné Dr. Hajdu Ágnes
csütörtök 13.00-15.00
Dr. Fodor János
kedd 14.30-15.30
szerda 14.30-15.30
Dr. Senkei-Kis Zoltán
kedd 15.00-16.00
csütörtök 12.30-13.30
Köntös Nelli
csütörtök 8.00-10.00
Németh Katalin
csütörtök 12.00-14.00
Bella Katalin
szerda 11.00-13.00
Boros Tibor
kedd 13.30-14.30
csütörtök 11.00-12.00
Stummer János
hétfő 15.00-17.00
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Honlapunkon: Felvételi! | Oktatás | Oktatók | Történet | Könyvtár | Elérhetőség | Galéria