Kedves Hallgatók, 2012. június 27-én az intézet munkatársai a Római partra kihelyezett értekezlettel zárták a tanévet. Kiszl Péter intézetigazgató röviden áttekintette helyzetünket és megköszönte az oktatók és munkatársak erőfeszítéseit. Nehéz év áll mögöttünk, s még nehezebb évek elé néz a könyvtárügy, a felsőoktatás, egyetemünk, karunk és intézetünk. A jóindulat, a bizalom és a törekvés legjobb tudásunk átadására és hasznosítására néha kevésnek tűnhet, de összefogva, hallgatóinkkal együttműködve jövőre is képesek leszünk intézetünk és képzésünk fejlesztésére, hagyományaink méltó megőrzésére.
Várjuk Önöket vissza 2012 őszén a Múzeum körúti falak közé, a folyamatosan változó könyvtár- és információtudomány jegyében jó hangulatban, a jövőt kutatva tanulni, tovább. Addig szép nyarat kívánunk, s a végleg kihajózottaknak - jó szelet!
Keresés
2012. július 2., hétfő
Tanévzárás - szép nyarat!
2012. június 29., péntek
Vincze Erika tipográfus kiállítása az ELTE Informatikai és Könyvtártudományi Intézetében
2012. június 21-én az ELTE Bölcsészettudományi Kar Informatikai és Könyvtártudományi Intézete emlékezetes ünnepséget rendezett Vincze Erika tipográfus képadományának átadása alkalmából, melynek keretében köszönetünket fejezhettük ki nagylelkű felajánlásáért, az intézet termeit díszítő grafikáiért.
A
vendégeket Kiszl Péter intézetigazgató
üdvözlő és méltató szavait követően, Károly
Krisztina, az ELTE BTK oktatási és tanulmányi ügyek dékánhelyettese
köszöntötte, majd Köntös Nelli egyetemi
tanársegéd ismertette a művésznő szakmai életútjának fontosabb állomásait.
Vincze
Erika Pakson élő tipográfus 2008-ban jeles minősítéssel végezte el a Moholy-Nagy
Művészeti Egyetem felsőfokú tipográfus képzését. Tagja a Magyar Tipográfusok
Egyesületének (TypoSzalon), melynek egyik alapítója Voit Krisztina az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének egykori
vezetője. Az Informatikai és Könyvtártudományi Intézetnek adományozott alkotások
a TypoSzalon évenkénti tárlata és az Országos Tervezőgrafikai Biennálé keretében
több kiállításon szerepeltek már, láthatóak voltak többek között a békéscsabai
Munkácsy Mihály Múzeumban, a Képzőművészeti Egyetemen, a „Palme Házban”, az
Aranytíz és a Ráday utcai Peter Wilhelm Galériában is.
Megtisztelő
és örömteli esemény, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi
Kara és Kiszl Péter habilitált egyetemi docens jóvoltából az Informatikai és
Könyvtártudományi Intézet Múzsák lakaként befogadhatta a művésznő digitalizált
tervezőgrafikai képeit. Reméljük, hogy a jövőben az eredeti kalligráfiák – nagyjából
200 alkotás – kiállítása is megvalósulhat.
Az
intézetben közkinccsé tett 30 kalligráfia és computer grafika nyomat
megtekintése mellett a rendezvény keretében lehetőség nyílt az Informatikai és
Könyvtártudományi Intézet megújult oktatási tereinek és könyvtárának bejárására
is.
2012. június 23., szombat
Folyóiratok a könyvtárban
Figyelmükbe ajánljuk az Online és a Searcher új számait könyvtárunk állományában:
Searcher
Online
Searcher
- Az e-könyvek új világrendjében a könyvtáraknak is haladni kell a változó korral.
- Szeretné tudni, mi ez a nagy felhajtás a Pinterest körül és a könyvtárak foglalkozzanak vele?
- A mobil hozzáférés eszközei és elterjedése a könyvtár világában; BigOne, Elsevier, Emerald, Springer
- „árva művek” jogtulajdonosairól, felkutatásukról, tapintatos kezelésükről szól Carol Ebbinghouse cikke
Online
- A tudományos kutatás vizuális hálózatai
- Szakmai fejlődés és folyamatos oktatás
- Üzleti intelligencia folyamat intézményesülése
- A közösségi hálózatok és a keresés következő generációja
- Stratégiai információk az adatbázis-tartalomról
- Nyílt hozzáférésű e-könyvek „lapjaira szedése”
- Tippek és trükkök a fejlett Google Analytics-höz
- Félrevezető tájékoztatás és manipuláció a közösségi media korában
2012. június 22., péntek
Tanszéki könyvtárból kölcsönzött könyvek visszavitele
Kérek minden Hallgatót, hogy legkésőbb június végéig a kölcsönzött könyveket hozza vissza a könyvtárba!Dr. Patkósné Tóth Zsuzsa
2012. június 15., péntek
Vincze Erika tipográfus képadományainak átadása
Az ELTE BTK Informatikai és Könyvtártudományi Intézete
tiszteletettel meghívja Önt
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2012. június 19-ig szíveskedjen jelezni:
tiszteletettel meghívja Önt
Vincze Erika tipográfus
képadományainak átadására.
A megjelenteket üdvözli:
Dr. habil. Kiszl Péter
intézetigazgató
Köszöntőt mond:
Dr. habil. Károly Krisztina
oktatási és tanulmányi ügyek dékánhelyettese
Helyszín:
ELTE BTK Informatikai és Könyvtártudományi Intézet
1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.
Időpont:
2012. június 21. (csütörtök) 16:30 óra
A rendezvény keretében lehetőség nyílik az intézet oktatási tereinek és könyvtárának megtekintésére.Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kérjük, hogy részvételi szándékát 2012. június 19-ig szíveskedjen jelezni:
2012. június 8., péntek
Tanévzárás a könyvtártudományi doktori programon
Tanévzárás a könyvtártudományi doktori programon
2012. június 5-kén ünnepélyes keretek között zárult a könyvtártudományi doktori program tavaszi féléve. A félév doktori kurzusát Dr. Tószegi Zsuzsanna PhD tartotta, aki mint ismeretes, a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ ügyvezető igazgatója volt és jelenleg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala vezető főtanácsosa és a Kaposvári Egyetem docense. Kimagasló szakmai érdemei elismeréseként a Kalmár László és a Széchényi Ferenc díjak, valamint a Magyar Tartalomipari Szövetség Életmű díjának kitüntetettje.
Munkáját meleg szavakkal köszönte meg Dr. habil. Kiszl Péter intézetigazgató és Prof. Dr. Sebestyén György doktori programvezető.
Köszönjük a rendkívül magas szintű, érdekfeszítő és mozgalmas órákat!
2012. május 21., hétfő
Vendégségben az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Könyvtárában
Május 14-én a Környezettudományi és agrártudományi tájékoztatás c. kurzus mesterképzésben résztvevő nappali tagozatos hallgatói Köntös Nelli tanársegéd vezetésével meglátogatták a talajtan-agrokémia- talajbiológia szakterület hazai központi kutatási intézményét, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Könyvtárát.
A szakmai program keretében a könyvtár gyűjteményéről, hagyományos és elektronikus tájékoztatási eszközeiről, valamint az intézeti publikációk MTMT adatbázisba rögzítéséről a könyvtár vezetője Budayné Baráth Blanka tartott előadást. A program folyatatásaként Koós Sándor és Laborczi Annamária a MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének munkatársai az Agrokémia és Talajtan című szakfolyóirat online változatát (ATON) mutatták be, mely egyrészt a szakterület kutatóinak új publikációs felületeként, másrészt pedig a folyóirat utóbbi 6 évtizedének teljes szövegű, kereshető archívumaként szolgál.
További információk:
Agrokémia és Talajtan Online www.aton.hu
2012. május 17., csütörtök
Záróvizsga időpontok
Írásbeli záróvizsgák
Minden szakzáró Hallgatónknak sok sikert kívánunk!
- BA: június 6. 10.00 A. ép. 047.
- MA nappali és MAL levelező: június 6. 9.30 fsz. 11.
- BA: június 12. és 15.
- Kredites kifutó (osztatlan képzés): június 19.
- MAL levelező: június 19.
- MA nappali: június 21.
Minden szakzáró Hallgatónknak sok sikert kívánunk!
| cimkék:
bachelor_képzés,
levelező,
master_képzés,
nappali_kifutó,
vizsgaidőszak
2012. május 16., szerda
Diákmunka lehetőség az Egyetemi Könyvtárban
Rendszeres alkalmi munkára diákot keresünk, aki az Egyetemi Könyvtár raktárában - előzetesen egyeztetett időben, rugalmas beosztásban kisegít.
Jelentkezni lehet Makkos László, HR-referensnél a makkos.laszlo@lib.elte.hu címen.
2012. május 7., hétfő
Állást találni a versenyszférában...
Kedves Kollégák!
2012. május 9-én (szerdán) 13.15-től az Üzleti információ 2. című kurzus keretében Koletár Katalin, 2011 nyarán, üzleti információmenedzser MA szakirányon végzett hallgatónk, a Dun&Bradstreet munkatársa tart rendhagyó tanórát A BISNODE CSOPORT ÜZLETI INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSAI címmel. Az előadó - többek között - megosztja velünk azt is, hogyan lehet informatikus könyvtáros (friss)diplomával állást találni a versenyszférában...
www.bisnode.com
www.hbi.hu
www.partnercontroll.hu
www.kompass.hu
www.dnb.com/hu
Minden érdeklődőt szeretettel várok!
Dr. Kiszl Péter
2012. május 9-én (szerdán) 13.15-től az Üzleti információ 2. című kurzus keretében Koletár Katalin, 2011 nyarán, üzleti információmenedzser MA szakirányon végzett hallgatónk, a Dun&Bradstreet munkatársa tart rendhagyó tanórát A BISNODE CSOPORT ÜZLETI INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSAI címmel. Az előadó - többek között - megosztja velünk azt is, hogyan lehet informatikus könyvtáros (friss)diplomával állást találni a versenyszférában...
www.bisnode.com
www.hbi.hu
www.partnercontroll.hu
www.kompass.hu
www.dnb.com/hu
Minden érdeklődőt szeretettel várok!
Dr. Kiszl Péter
2012. május 4., péntek
Demonstrátor intézetünkben
Dr. Kiszl Péter intézetigazgató javaslatára a 2012. május 3-i Intézeti Tanács Uri-Kovács József, I. éves informatikus könyvtáros MA hallgatónak - egyhangú titkos szavazással - demonstrátori megbízást adott a 2012/2013. tanév őszi félévének végéig.
Uri-Kovács Józsefnek szívből gratulálunk és munkájához sok sikert kívánunk!
2012. május 1., kedd
Searcher és Online - folyóiratok a könyvtárban
Online - március/április
Suzanne Sabroski cikke a szemantikus keresésről
Barbie E. Keiser az új idézettségi forgatókönyvekről
Marydee Ojala az
online elérhető befektetési információkról
Összetett keresés a Google segítségével
Searcher - március
Irene McDermott pár ötlete, hogyan csatlakozzanak az
időskorúak a computer és egyéb technológiák adta lehetőségekhez
Susanne Bjorner a nagy magazinok, folyóiratok adatbázisainak
spanyol nyelvű keresési lehetőségeit vizsgálta
Stephanie Ardito a Facebook körüli vitákat elemzi, lehet e
gyógyszercégeknek megjelenni az oldalakon? Vizsgálja a FDA szerepét
OCLC – a jövő a Felhőkben van? – Doris Small Helfer és Helen
Heinrich cikke
E-book – a 21. század kiadói? – Hogyan befolyásolja a kiadói
ágazat jövőjét az e-book?
Túlélési leckék könyvtárosoknak – James Matarazzo és Toby
Pearlstein cikke szerint a túlélés kulcsa a tanulás.
Searcher - április
Siker és kudarc –– információs szakembereknek
Irene McDermott ötletei, hogyan juthatunk egzotikus,
lélegzetelállító élményekhez akkor is, ha nincs elég pénzünk, de még útlevelünk
sem.
Steve Coffman történelmi visszatekintése az elmúlt 30 évre,
a könyvtári szolgáltatásokat figyelve.
Richard Oppenheim részt vett a Consumer Electronics Show
januári bemutatóján.
És még sok érdekes cikk olvasható a folyóiratok legújabb
példányaiban, a könyvtárban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Honlapunkon: Felvételi! | Oktatás | Oktatók | Történet | Könyvtár | Elérhetőség | Galéria






