Sikeresen, tartalmas szakmai körképet adva tért vissza Intézetünk életébe a MLS konferencia nemzedéket váltott hallgatói csapata. A rendezvénysorozat harmadszor is neves szakemberek meghívásával, élénk érdeklődés előtt zajlott a Bölcsész Napok eseményei között.
A tisztán hallgatói szervezésű konferencia - amint azt megnyitójában Dr. habil. Kiszl Péter intézetigazgató kiemelte - könyvtártudományi felsőoktatásban vezető szerepet betöltő képzőhelyünk fontos eredménye, hiszen a hallgatók aktivitása, érdeklődése és kapcsolódása a tudományterület vezető műhelyeihez munkánk legfontosabb célja. A hagyománnyá vált MLS megújítása örvendetes és folytatását is reméljük, hiszen a régi és új együtt látása hivatásunk záloga, az innováció kulcsa.
A több, mint nyolcvan résztvevővel szekciókra bontott műhelymunkában Takács Dániel, Moldován István, Fodor János (Digitalizálás), Wittinghoff Judit, Kóródy Judit, Sárközi Andrea (A könyvtári szolgáltatások trendjei), Horváth Sándor Domonkos, Amberg Eszter, Lábody Péter, Senkei-Kis Zoltán (Szerzői jog), Szakmári Klára, Hock Zsuzsanna és Barátné Hajdu Ágnes (A könyvtárostanár képzés aktualitásai) osztották meg kutatásaik eredményét az érdeklődőkkel, majd a szekcióvezető hallgatók összefoglalóival és Barátné Dr. habil. Hajdu Ágnes tanszékvezető zárszavával ért véget a program.
Az eseményről
további képeket láthatnak galériánkban [link].
Visszhang:
BME OMIKK tudósítás
Fodor János:
Mestereket szólító tanítványok = KÖNYV, KÖNYVTÁR, KÖNYVTÁROS 2014. július