Keresés
2023. május 22., hétfő
Vendégünk volt Szovák Márton
2023. május 11., csütörtök
Vendégünk volt Orbán Áron
A Nyitott Napok 2023. tavaszi szemeszterének második délutánjára április 26-án került sor. Vendégünk, Orbán Áron, a Tokaj-Hegyalja Egyetem tudományos főmunkatársa, előadásában áttekintést nyújtott Carolus Clusius (Charles de L’Écluses, 1526--1609), az elsősorban botanikusként ismert németalföldi tudós magyarországi kapcsolatairól és tevékenységéről, valamint rámutatott a kutatásban eddig tisztázatlan kérdésekre, elhanyagolt területekre. Batthyány Boldizsárral való, viszonylag jól ismert barátságán túl Clusius gyümölcsöző kapcsolatban állt Nicasius Ellebodiussal, Georg Purkircherrel, Istvánffy Miklóssal és Claude Roussellel is.
A szűkebb értelemben vett botanikán túl még legalább három olyan tudományterület van, amelyek tekintetében a Magyarországon gyűjtött anyag különösen jelentős a németalföldi tudós életművében. A Clusius-kódex számos „pannóniai” gomba akvarelljét tartalmazza, magyarországi segítőktől származó jegyzetekkel, a Fungorum… brevis historia pedig az első nyomtatásban megjelent szöveg Európában, amely egy összefüggő terület gombáit mutatja be. E két forrás keletkezésének és összefüggésének számos máig megoldatlan kérdése van.
Arra, hogy Clusius a nem organikus természeti tárgyak (fémek és ásványok, különös alakú kövek és fosszíliák, orvosi föld) iránt is érdeklődött, jó példa a több levelében előforduló „Szent László pénze” nevű kövület. A németalföldi tudós epigráfiai tevékenysége is rendkívül jelentős, többek közt nyugat-magyarországi és erdélyi feliratokat is gyűjtött. A magyarországi kultúrjavak, illetve a róluk szóló ismeretek Nyugatra való közvetítésében Clusius minden bizonnyal az eddig ismertnél nagyobb szerepet játszott.
- Fényképek az előadásról (Bibor Máté felvételei)
- Képek és beszámolók a Nyitott Napok előadássorozat korábbi alkalmairól
2023. március 22., szerda
Ismét vendégünk volt Bíró Gyöngyi
2022. december 6., kedd
Ismét vendégünk volt Gábor Csilla
- Gábor Csilla az MTA honlapján
- Fényképek az előadásról (Bibor Máté felvételei)
- Képek és beszámolók a Nyitott Napok előadássorozat korábbi alkalmairól
2022. október 26., szerda
S. Sárdi Margit ismét a Nyitott Napokon
2022. október 9., vasárnap
Vendégünk volt Pegán Anita
2022. május 16., hétfő
Vendégünk volt Hende Fanni
Az Országos Levéltár Mohács előtti Gyűjteményében Q 406 jelzeten őrzött fragmentumok a középkori Magyar Királyság területén készültek vagy voltak használatban, és helyben váltak iratborítóvá is, ezek alapján releváns adalékokat nyerhetnek a feljebb felsorolt tudományterületek magyar kutatói.
Hende Fanni a külföldi provenienciájú töredékek mintapéldájaként mutatta be az Akadémiai Könyvtár Kézirattárához tartozó fragmentumgyűjteményből az ősnyomtatványokról restaurálás során lefejtett töredékeket, amelyeknek őrzőkönyvei többnyire a 19. századi nemesi könyvgyűjtéseknek köszönhetően kerültek Magyarországra. Így ezek a fragmentumok inkább a nemzetközi kutatás figyelmére számíthatnak, ebből a megfontolásból a feltárt anyag leírásai – a digitális másolatokkal együtt – a Fragmentarium-adatbázisba is felkerültek.
- A Fragmenta Codicum Műhely honlapja
- Hende Fanni tanulmánya az Országos Levéltár kódextöredékeiről
- Hende Fanni tanulmánya az Akadémiai Könyvtár kódextöredékeiről
- Az Akadémia Könyvtár töredékeinek leírásai a Fragmentarium-adatbázisban
- Fényképek az eseményről (Dari Nikolett felvételei)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2022. május 4., szerda
Vendégünk volt Szende Katalin
Az első elnyert és gondosan megőrzött királyi kiváltságlevéltől a városi közösség által berendezett és fenntartott levéltárig vezető út legfőbb jellemzője a fokozatosság volt. Az előadás ennek hét lépésén vezetett végig: a városi autonómia megszerzésétől a közhitelű városi pecsét készíttetésén, a közösség oklevéladó tevékenységének megindulásán, hivatásos jegyző (notarius) alkalmazásán át a városi könyvek bevezetéséig, a népnyelvű írásbeliség megjelenéséig és a városi levéltár kialakulásáig. A lépések mindegyikében az írásbeliség térhódításának, az írás iránti bizalomnak egyre magasabb szintjét figyelhetjük meg.
A magyar királyi városok iratanyagából válogatott példák választ kerestek arra, hogyan történt az információ rögzítése, továbbítása és felhasználása a városi közösség fenntartása és (ön)igazgatása érdekében; továbbá hogy mikor, kik, milyen okból és milyen célra őrizték meg és kereshették vissza a közösség által tárolt információt. Az előadó az is kiemelte, hogy a jegyzők szellemi hozadéka és a városi önigazgatás politikai jelentősége mellett az anyagi kultúra egyes elemei (például a pecsét mint sokszorosított ábrázolás, vagy a papír mint írófelület megjelenése) is aktívan befolyásolták az írásbeliség alakulását és társadalmi elfogadását.
- Az előadásról az ELTE BTK Médiaműhely és Vajda Fruzsina felvételt készített, ennek szerkesztett változata megtekinthető az ELTE Bölcsészettudományi Kar youtube-csatornáján
2022. március 28., hétfő
Vendégünk volt Pintér-Tót Barbara
A Nyitott Napok 2022. tavaszi sorozatának első délutánjára március 23-án került sor. (A járvány miatt a 2021. december 8-ra és idén februárra tervezett előadás elmaradt. Mindkettőt későbbi időpontban tartjuk meg.) Az előadó, egykori diákunk, Pintér-Tót Barbara, a Fumax Kiadó munkatársa, a képregények és a könyvtárak kapcsolatát, kölcsönös reprezentációját ismertette. Megtudhattuk tőle, hogy a képregények megítélése sokszor még ma is egy igen elavult etikai kódexen alapszik, és egy kialakulóban lévő új tudományág, az ún. comic book studies igyekszik kevésbé elfogultan vizsgálni, hogy milyen hatással bír a képregényolvasás.
A gazdagon illusztrált előadás kitért arra is, hogy a képregényekben általában meglehetősen sztereotipikus a könyvtárak és a könyvtárosok ábrázolása: előbbiek sokszor ódon tudáscsarnokok, utóbbiak pedig kötöttpulcsis-kontyos, pisszegő hölgyek. Üdítő kivétel ez alól a könyvtárosok szuperhőse és a szuperhősök könyvtárosa, Barbara Gordon, alias Batgirl/Orákulum.Az előadó két könyvtárat mutatott be a képregényekhez való viszonyulásuk tükrében: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, valamint a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárat. A képregények kölcsönzöttsége mindkettőben emelkedő tendenciát mutat, még a 2020-as nagy bezárások idején is szívesen keresték fel a képregényolvasók a könyvtárakat. Az Én Könyvtáram projekt keretében főleg gyerekeknek szánt anyagokkal és programokkal készültek az előbbi intézmény szakemberei, míg utóbbiban a Képregényfesztivál és más rendezvények főképp felnőtteket szólítanak meg.
Sajnos a képregények szerzői máig hajlamosak idejétmúlt, karikírozott módon ábrázolni a könyvtárakat, a könyvtárak pedig akár fél évszázados nézetek alapján ítélik meg a képregényeket. Egy kis nyitottság mindkét részről szükséges ahhoz, hogy a könyvtárak élő közösségi központként, a képregények pedig önállóan is érvényes, értékes médiumként szerepelhessenek mindkét „térben”.
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2021. november 14., vasárnap
Vendégünk volt Ferencz Győző
A verseket tartalmazó kéziratos füzetek közül kiemelkedő jelentősége van a diákkori művek gyűjteményének, amelybe 1930 és 1937 között másolta be tisztázatait, valamint hat felnőttkori jegyzetfüzetének. A két legkorábbi két füzetbe 1938 és 1960 között másolta be elkészült verseinek tisztázatát, azaz dokumentálta-archiválta saját maga számára költői életművének alakulását. Ebből az időszakból vázlatok nem maradtak fenn.
A későbbi füzetek már nem tisztázatokat, hanem 1958 és 1967 között keletkezett, elsősorban a Napforduló című kötet egyes verseihez készített vázlatokat, piszkozatokat tartalmaznak, illetve életében kiadatlan verseket és töredékeket. 1967 utánról nincs ismert verskéziratokat tartalmazó füzet, a megőrzött verseket különálló lapokra írta.
A füzetek vizsgálata betekintést nyújt Nemes Nagy Ágnes alkotói munkamódszerébe. Az előadás néhány jellegzetes példát mutat be: a Madár című verséhez írt önkommentárját, Lázár című versének változatait, egy diákkori versének kései átírását, néhány nagyobb kompozíciójának vázlataiban (Között, Ekhnáton az égben) egyes motívumok vándorlását, végül pedig A távozó című versének különös és megrendítő keletkezéstörténetét.
- Nemes Nagy Ágnes a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján
- Ferencz Győző a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján
- Fényképek az eseményről (a fotókat Bibor Máté készítette)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2021. október 21., csütörtök
S. Sárdi Margit újra a Nyitott Napokon
Művei közé nemcsak imák és vallásos versek tartoznak, hanem Andrea Mattioli nagysikerű művének (Compendium de plantis omnibus) magyarítása is. A csehből készült fordítás szokatlanul tiszta, szép magyarsággal íródott. A mű népszerű lehetett, ma hét kéziratos példánya ismert. A most kiadott Orvoskönyvnek eddig egy hasonmás kiadása volt. A mű szoros logikával kialakított szerkezetben készült, az orvosló recepteken túl tartalmaz gazdasági, növénytermesztési és állatgondozási tanácsokat is, amelyekben az írónő saját, lengyelországi tapasztalatai is helyet kaptak. Érdekessége, hogy a tanácsokban javasolt anyagok túlnyomó része növényi eredetű, alig van állati, ásványi anyag, és mindössze két emberi hozzávaló akad az 1400-nál több receptben, így az orvoslás történetének kiemelkedően érdekes dokumentuma.
- Fényképek az előadásról (Bibor Máté felvételei)
- Képek és beszámolók a Nyitott Napok előadássorozat korábbi alkalmairól
2021. október 10., vasárnap
Vendégünk volt Lovas Borbála
2020. március 7., szombat
Vendégünk volt Zelliger Erzsébet
Zelliger Erzsébet, az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének nyugdíjas docense "Egy mostoha sorsú hungarikum: a rovásírás" címmel elhangzott előadásában abból a tényből indult ki, hogy a múlt század fordulóján a krónikák híradásán kívül csak három a székelyekhez köthető rovásírásos emlék volt ismert, közülük is kettő másolatokban maradt fenn. Csupán az Orbán Balázs által felfedezett énlakai mennyezetkazetta eredeti. A humanizmus korának a régi írások iránti érdeklődéséből fakadóan keletkeztek székely rovásírásos másolatok, ábécék, albumbejegyzések. Ezek az adatok és a 19. századi hamisítások felülvizsgálata alapozta meg a 20. századi rovásírás-kutatásokat.
A régészeti kutatások során a Kárpát-medencében talált rovásírásos jegyeket tartalmazó leletek megfejtésének alapját a meroving és karoling kori dokumentumok magyarok jelenlétéről szóló adatai szolgáltatják, amelyekkel összhangban vannak a nagyszentmiklósi kincs többnyelvű karcolásos rovásfeliratai, de a poncolással alkotott, Kárpát-medencei rovásos feliratok is olvashatók magyarul. Ezek az olvasatok egyúttal a hangtörténeti, morfológiai és szintaktikai elemzést is kiállják. Velük, és a székely rovással írt Bodrog-alsóbűi fújtatócső feliratával a magyar nyelvű írásbeliség kezdeteit az eddigieknél több évszázaddal korábbra lehet tenni.
A vargyasi keresztelőmedence új olvasata a tárgyhoz illő szövegével a kereszténység bizánci térítésének és a vallási szövegek szóbeli hagyományozódásának is példája. Rovásírásos felirataink nyelvészeti (nyelvtörténeti, nyelvjárás-történeti) értékükön túl a történettudomány és a művelődéstörténet számára is forrásértékű kulturális emlékek. A 16–18. századi adatok a rovásírás változatos szerepére, terjedésük pedig a kor értelmiségének szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerére hívja fel a figyelmet. Ezen a nyomon további kutatások lehetségesek. A tudományos életben a rovásemlékekben rejlő tartalom felhasználása várat magára.
- Képek az eseményről [a fényképeket Bibor Máté készítette]
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2019. december 14., szombat
Ismét vendégünk volt Farkas Gábor Farkas
- Fényképek az eseményről (A fotókat Bibor Máté készítette.)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2019. december 7., szombat
Sárdi Margit újabb előadása a KITI-ben
Az elhangzottak szerint a kisepikai szüzsék általában tapasztalható fejlődésével ellentétben e szüzsé magyar nyelven nem fordul elő sem a példázatok között, sem a 18. századi oktató-szórakoztató irodalomban, s nem írtak belőle stilizált és műmesét, viszont igen erős a népkönyv és a ponyva részesedése az előfordulásokban, és meglepően sok a tudományos célú fordítás és közlés. Minthogy e szüzsét nagyrészt a legkegyetlenebb középkori feldolgozás és annak leszármazottai hordozzák, a Petronius és Voltaire nevével fémjelzett csoportokra jellemző irónia a szüzsé hazai biotörténetében ritka.
Igen korán jelentkezett e szüzsénél az eufemizáló tendencia. A 19. század elejétől kezdve látható a törekvés a cselekmény és a jellemek motiválására (Kis János, Verseghy, Vámos Árpád). A népkönyvek és ponyvák igénye az elhitetésre kisebb, a tendencia azonban ott is érzékelhető. A nosztrifikálódási tendencia, az elmagyarosodás e szüzsénél nem volt erőteljes. A népi mesélőknél is érzékelhetők a jelzett folyamatok, bár kisebb mértékben. Látnunk kell azonban, hogy a szüzsé ma már inaktív, majdnem száz éve nem született új változata a szépirodalomban. A jelek szerint a népmesében is megkezdődött a destruktív folyamat, sőt a bomlás (Zersingerung) is megjelent.
- Fényképek az eseményről (A fotókat Illek Nikolett, Németh Katalin és Opálka Tamara készítette.)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2019. október 16., szerda
Vendégünk volt Szépvölgyi Katalin
Szépvölgyi Katalin elmondta, hogy már a felújítást megelőzően is láthatók voltak a helyszín kínálta lehetőségek, amelyek a zöld könyvtári szolgáltatások és az öko-szemlélet felé terelték a könyvtárosokat. De nemcsak az ingatlan játszott szerepet ebben, több tényező szerencsés együttállása tette lehetővé a megvalósítást. Adott egy zöld projektekben gazdag, a környezetvédelemre érzékeny és gondoskodó fenntartó, így biztosított az ez irányú törekvések támogatása. A rendelkezésre álló épület a panellakótelepet és a családi házas övezetet elválasztó utcában található. Az ingatlan alapterülete 869 m2, de ebből mindössze 231(+23) m2 épület, a fennmaradó rész udvar és kert. Az épületet energiahatékony fűtési és világítási rendszerrel látták el, gépészeti elemei is a környezettudatos épületminősítési rendszerek előírásai szerint készültek. Az előzetes igényfelmérésre, amely zöld könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéseket is tartalmazott, pozitív visszajelzések érkeztek. Végül, de nem utolsósorban a kollektíva is erősen támogatta a zöld könyvtári specializációt. Mindezek eredményeként vált lehetővé az intézmény megvalósítása.
- Az Ezüsthegyi Könyvtár a III. kerület honlapján
- Az Ezüsthegyi Könyvtár honlapja
- Fényképek az eseményről (A fotókat Bibor Máté készítette.)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2019. október 3., csütörtök
Vendégünk volt Bíró Gyöngyi
Sajnos ezt példázza a Ráday Gyűjteménynek a 2019. január 23-án bekövetkezett tűzvész utáni története is. Bíró Gyöngyi rámutatott, hogy a Ráday Gyűjtemény, így a könyvtár munkatársai a nehézségek ellenére több mint 30.000 muzeális dokumentumot helyeztek biztonságba a következő két-három évre, amíg a fenntartó által ígért új tömör-raktárat megépítik. Az előadó beszélt különféle intézmények (mint például az MTA KIK) és magánszemélyek segítségéről, és megemlítette a KITI féltucat diákját is, akik a 2019. tavaszi félévben szakmai gyakorlat keretében segítettek az állomány mentésében.
- A Ráday Könyvtár honlapja
- Tudósítás a tűzvészről a MLTE honlapján
- A Parókia Portál cikke
- Fényképek az eseményről (A fotókat Bibor Máté készítette.)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
A KITI diákjainak a Ráday Könyvtárban tartott, kihelyezett tanóráiról szóló beszámolók (képgalériával):
- 2017. október 11.
- 2018. március 19.
- 2018. december 6.
2019. május 15., szerda
Vendégünk volt Viskolcz Noémi
Az 1849 után londoni emigrációban élő Pulszky 1851-ben megörökölte a nagybátyja vagyonát. A műgyűjtemény és a könyvek megérkeztek Angliába, és később, a család Itáliába költözésekor sem hiányoztak. Pulszky az emigráció idején főként a szabadságharcra vonatkozó történeti művekkel és a keleti nyelvek elsajátításához szükséges nyelv- és irodalmi könyvekkel gyarapította az állományt. Amikor 1866 végén amnesztiát nyert és visszatért Magyarországra, a könyvtár egy részét a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. A kb. 1200 kötet három nagy témakörbe tartozott: 1. szanszkrit nyelv és irodalom, 2. archeológia, 3. történelem-politika, de ezek mellett még incunabulumok, régi magyar nyomtatványok és kéziratok is voltak. Pulszky kérésére a régészeti könyveket 1875-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba szállították át, mert feltételezte, hogy ott többen fogják olvasni és használni. Bár az Akadémia 1914-ben igényt támasztott az anyagra, csak részben sikerült visszaszereznie.
A ma is az MTA Könyvtárában lévő kötetek között számos különlegesség található, így például a Description l’Egypte monumentális sorozat első kiadása. Pulszky 1867 után is vásárolt és gyűjtött könyveket, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeum élére kerülve múzeumi lakásában tartott. Ezeket gyermekei és unokái örökölték meg 1897-ben bekövetkezett halálakor.
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2019. április 20., szombat
Vendégünk volt Parádi Andrea
A Nyitott Napok 2019. tavaszi szemeszterének harmadik délutánjára április 10-én került sor. Parádi Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tudományos titkára Kosztolányi Dezső kéziratai című előadásában elmondta, hogy az MTA–ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport munkájának eredményeként eddig tizenkét kötet jelent meg a Kosztolányi Dezső összes művei sorozatban a Kalligram kiadónál. A nagyívű vállalkozás keretében 2010-ben megjelent Édes Anna és a 2014-ben megjelent Aranysárkány című regényeknek azóta elkészült az online platformra optimalizált változata is. Ezek a magyar irodalomtudomány filológiai portálján, a PIM és az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet közös szolgáltatásában működő DigiPhil honlapján érhetők el.A Kosztolányi-hagyaték történetének rövid áttekintése után, digitalizált kézirathasonmások segítségével ismerhettük meg a szerző kézírásának sajátosságait, különös tekintettel a gyorsírással lejegyzett szövegek problémáira. Szövegkritikai példák következtek az Édes Anna fennmaradt kézirata alapján, majd a Mágia című verskötet lapkivágatokból álló szedőpéldányának autográf számozásai, rájegyzései nyomán bizonyítást nyert az alapszövegül választott második kiadás (Tevan, 1920) létjogosultsága. A következőkben az Aranysárkány című regény filológiai újdonságokkal szolgáló, az első írói ötletet megőrző egyik kéziratlapját ismerhettük meg. A feljegyzés olyan karaktvervázlatokat tartalmaz, amelyek alapján szövegszinten is azonosíthatóvá váltak egyes történeti személyek Kosztolányi szabadkai diákéletéből. A sort egy dallampélda zárta, amely a kéziratfogalmazvány vizsgálata során vált azonosíthatóvá, és a regény kulcsjelenetében hangzik fel.
Az előadás témájához kapcsolódó tanulmányok:
- Parádi Andrea, Vizyné habmerő kanala, In: Jeney Éva, Kálmán C. György (szerk.) „Inkább figyeld talán az irodalmat”: Írások Veres András 70. születésnapjára. Budapest: Reciti Kiadó, 2015. pp. 123–125.
- Parádi Andrea, „Egy és más az írásról.” – Az Aranysárkány egy kéziratlapja kapcsán In: Bengi László, Hoványi Márton, Józan Ildikó (szerk.)"Visszhangot ver az időben": Hetven írás Szegedy-Maszák Mihály születésnapjára. Pozsony: Kalligram, 2013. pp. 319–327.
- Kabdebó Lóránt, Lipa Timea, A huszadik századi magyar szövegtudomány egy megoldandó problémája In: Huszti Tímea (szerk.) Docendo discimus: Doktoranduszhallgatók és témavezetőik közös tanulmányai a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájából, Miskolc, 2013, 137–154.
- Fényképek az eseményről (A fotókat Ágai Ágnes és Bibor Máté készítette.)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
2019. április 1., hétfő
Újra vendégünk volt S. Sárdi Margit
Rhédei új típusú utazó, nem hivatalos úton jár, hanem élményért, tapasztalásért és tudásért kel útra. Életmódja, szemlélete a mai turistáéval egyezik meg. Megfigyelései kiterjednek a civilizáció színvonalára, épületekre, parkokra, az antik és korabeli művészeti alkotásokra, a színházi, a társasági életre és különösen a természeti érdekességekre. Tapasztalatait szívesen összegezte. Gondolkodását befolyásolta a felvilágosodás sok eszméje, azonban a francia forradalom eszméivel szemben bizalmatlan volt. A művészetről alkotott véleménye határozott, de ízlése némiképp konzervatív, a festészetben a minél nagyobb részletezettséget, a tökéletes hűséget becsülte. A természethez való viszonya érzékeny és egyéni. A látottak, tapasztaltak iránt sokszor fejez ki érzelmeket. Az útitársakról, önmaga elkövetett ügyetlenségeiről humorral számol be. Tiszta magyar nyelven ír, latin szavai szinte nincsenek.
Rhédei Ádám személyében rokonszenves, a maitól alig különböző mentalitású utazót és naplóírót ismerhetünk meg, akinek úti följegyzéseit a szaktudományok művelői is haszonnal forgathatják, ám fő értéke az, hogy mai utazgató utódai élvezetet találhatnak a kétszáz évvel ezelőtti utazó élményeinek megismerésében.
S. Sárdi Margit publikációi a naplóírásról:
- Napló-könyv: Magyar nyelvű naplók 1800 előtt, Máriabesnyő, Attraktor, 2014. – 328.
- Az időszakos naplók = Eruditio, virtus et constantia: Tanulmányok a 70 éves Bitskey István tiszteletére, szerk. Imre Mihály et al., Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2011, I, 251–258.
- Az öregkori napló = Septempunctata: Tanulmányok Petrőczi Éva hatvanadik születésnapjára, szerk. Pénzes Tiborc Szabolcs, Bp., rec.iti, 2011, 61–66.
- A kora újkori "értelmiségi" napló = "mint az gyümölczös és termett szölöveszszöc...": Tanulmányok P. Vásárhelyi Judit tiszteletére, szerk. Stemler Ágnes, Varga Bernadett, Bp., OSzK – Balassi, 2010, 287–298.
- Naplók és naplóíró nők (XVII–XVIII. század), Irodalomtörténet, 87(2006), 618–628.
- Bécsi utazások: 17–18. századi útinaplók, Bp., Tertia, 2001 (Hungarica varietas). – 288.
- Fényképek az eseményről (A fotókat Bibor Máté készítette.)
- Az eseménysorozat honlapja
- Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban
Honlapunkon: Felvételi! | Oktatás | Oktatók | Történet | Könyvtár | Elérhetőség | Galéria


















