Keresés

2023. október 25., szerda

Új honlapon folytatjuk

Intézetünk hírei 2023 őszétől hivatalos honlapunkon, a

https://lis.elte.hu 

címen elérhető weboldalon jelennek meg. 


Ez a blog 2006-2023 ősze között publikált híreink archívumaként
továbbra is elérhető marad.

Köszönjük figyelmüket, kövessék híreinket az új honlapon is!

2023. október 4., szerda

Meghívó - Nyitott Napok 47.


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Könyvtár- és Információtudományi Intézete tisztelettel meghívja Önt
a Nyitott Napok sorozat következő előadására


A kávé útja az Oszmán Birodalomból Itáliába. 
Egy 17. századi olasz értekezés a kávéról


F. Molnár Mónika
(HUN-REN BTK TTI)

A rendezvény helyszíne:
az ELTE BTK KITI tanterme
(1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8., mfszt. 6.)

A rendezvény időpontja
2023. október 11. szerda 17:00

Házigazda: Bibor Máté

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges:

Az eseménysorozat honlapja:


2023. október 2., hétfő

Kollégánk előadása a Pray-kódexről


A jezsuita rend feloszlatásának 250. és Pray György születésének 300. évfordulója alkalmából Jezsuita – Pray – Kódex címmel szervezett jubileumi tudományos konferenciát az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete és az Országos Széchényi Könyvtár.
A konferencia első napján, az Egyetemi Könyvtárban a jezsuita rend 18. századi története és Pray György személye volt fókuszban, a második nap, 2023. szeptember 29. főszereplője az OSZK-ban egyetlen dokumentum, a Halotti beszédről és a Halotti könyörgésről közismert, de e rendkívül jelentős nyelvemlékektől eltekintve is nagyon érdekes és fontos Pray-kódex volt. Kollégánk, Bibor Máté A kódex története az Országos Széchényi Könyvtárban a 19. században című előadásában ismertette a kéziratnak a nemzeti könyvtárba kerülését, a reformkori évtizedek történéseit, a kódex 1855-ben történt újrakötését, majd pedig ennek a kötésnek 1877 körüli szétbontását és a jelenlegi tok készítését. Végül bemutatta a Pray-kódexről készült legkorábbi (több mint 140 éves!) ma ismert fényképeket is, amelyeket az Iparművészeti Múzeumban őriznek.

- A Pray-kódex a Nyelvemlék-honlapon 
- A Pray-kódex digitalizált változata (MEK) 


- A konferencia programja

2023. szeptember 27., szerda

Sikeres szakdolgozati témakonzultációt tartottunk


Szakmai együttműködő partnereinkkel 2023. szeptember 20-án tartottuk immár hagyományos  szakdolgozati témakonzultációnkat végzős hallgatóinknak a Kari Olvasóteremben. Az eseményen tizenegy partnerünk képviseletében érkeztek kollégák, hogy személyesen ismertessék témajavaslataikat, s érdeklődő hallgatóink kérdéseire az eseményt követő kötetlen beszélgetések során válaszolhassanak. Az írásban előre közzétett, de élőben még izgalmasabb, eleven témákból összeálló dolgozatlehetőségek körképe már-már egy nagyszabású konferencia tömörített élményét adta, betöltve gondolatébresztő, kutatási kedvet keltő szerepét, s bizonyságot szolgálva arra is, mennyire sokszínű és az élet minden területét érintő tudomány a könyvtár- és információtudomány. Megtisztelt bennünket jelenlétével Bajnok László  (Nemzeti Audiovizuális Archívum), Farkas Ferenc (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár), Fejes Judit (Egyetemi Könyvtár és Levéltár), Giczi András (Mathias Corvinus Collegium Alapítvány), Győri János (Magyar Olvasástársaság), Hegedűs Henriett (Forum Hungaricum Nonprofit Kft.), Horváth Balázs (KSH Könyvtár), Matolay Katalin (Országos Széchényi Könyvtár), Villám Judit (Magyar Könyvtárosok Egyesülete / Országgyűlési Könyvtár) és Winkler Anna (Evangélikus Országos Könyvtár). Köszönjük nekik, hogy eljöttek végzős hallgatóinkhoz, s az eseményen személyesen most jelen lenni nem tudó, de témajavaslataikat gondosan összeállító és megküldő partnereinknek is köszönjük együttműködésüket, bízunk benne, hogy értékes munkák, netán hosszútávú munkakapcsolatok születhetnek az évente megújuló kezdeményezésből.

Partnereinket várjuk szeretettel jövőre is, hallgatóinknak pedig emlékezetes, eredményes kutatást és sikeres szakdolgozatírást kívánunk!


- Partnereink témajavaslatai 
- Fényképek az eseményről

2023. szeptember 22., péntek

QS Europe: Az ELTE Magyarország vezető egyeteme


A Quacquarelli Symonds (QS) most először tette közzé európai egyetemi rangsorát, amelyben a régió 42 helyszínén összesen 690 intézményt vizsgáltak. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az összesített rangsorban a 208. helyet szerezte meg, ezzel az eredménnyel pedig a legjobb felsőoktatási intézménynek számít Magyarországon. Hazánkból egyébként összesen 15 egyetem került be a rangsorba, az ELTE után sorrendben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (238.), a Szegedi Tudományegyetem (242.), a Debreceni Egyetem (258.) és a Pécsi Tudományegyetem (325.) következik.

A QS európai rangsora a szervezet más listáihoz képest módosított módszertan alapján áll össze, különös hangsúlyt helyez a nemzetköziesítésre, a mobilitásra, mivel azokat fontos európai értéknek tekinti, így bevezet egy új, a nemzetközi hallgatók sokszínűségére vonatkozó mérőszámot (International Student Diversity) is.

Egyetemünk már a 2023 augusztusában publikált ARWU-rangsorban is az élen végzett a hazai mezőnyben, a felsőoktatás két, mérvadónak számító rangsora szerint is a legjobb egyetem Magyarországon.

- A hír bővebben egyetemünk honlapján

2023. szeptember 20., szerda

Meghívó - Nyitott Napok 46.


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Könyvtár- és Információtudományi Intézete tisztelettel meghívja Önt
a Nyitott Napok sorozat következő előadására


Mikes Mária és a 18. század végi szakácskönyvek

S. Sárdi Margit
(ELTE BTK RMIT)

A rendezvény helyszíne:
az ELTE BTK KITI tanterme
(1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8., mfszt. 6.)

A rendezvény időpontja
2023. szeptember 27. szerda 17:00

Házigazda: Bibor Máté

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges:

Az eseménysorozat honlapja:


2023. szeptember 19., kedd

Partnereink témajavaslatai a konzultációra



Kedves Hallgatóink!

Várjuk Önöket a korábban már bejelentett szakdolgozati témakonzultáción, szerda délután 16:00 órai kezdettel az ELTE BTK Központi Olvasótermében (1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. mfszt. 14.).

Intézetünk szakmai együttműködő partnerei személyesen ismertetik majd az általuk konzultációra szívesen ajánlott és fogadott szakdolgozati témákat, melyek közül a 2023. október 15-én lezáruló szakdolgozati címbejelentés alkalmával már választhatnak. A program ideje alatt a könyvtárak és szakmai szervezetek képviselőivel és oktatóinkkal személyes konzultációra is lehetőség lesz a témák részletesebb kifejtéséhez, az esetleges kérdések tisztázásához. 

A javasolt témák listáját most írott formában is közzé tesszük, hogy tanulmányozhassák a választékot a rendezvény előtt és után is:


2023. szeptember 18., hétfő

Folytatódnak a Nyitott Napok

Intézetünk 2023 őszén is folytatja a Nyitott Napok eseménysorozatot. A Nyitott Napokat az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének egykori vezetője, Voit Krisztina alapította 1995 októberében, rendszeres kapcsolódási lehetőséget teremtve a hallgatóság és a szakma között a mindkét nézőpontból érdekes, értékes témákkal és vendégelőadásokkal. Intézetünk a 2015/2016. tanév tavaszi félévétől kezdődően újraindította a Nyitott Napok előadássorozatot.



A 2023/2024. tanév őszi félévének tervezett programja:

2023. szeptember 27.
Mikes Mária és a 18. század végi szakácskönyvek
S. Sárdi Margit
(ELTE BTK RMIT)

2023. október 11.
A kávé útja az Oszmán Birodalomból Itáliába. Egy 17. századi olasz értekezés a kávéról
F. Molnár Mónika
(HUN-REN BTK TTI)

2023. november 29.
Az olvasás ellenségei a 18. században
Hegyi Ádám
(SZTE BTK KÖHIT)

2023. december 13.
Korai humanista kódexek Magyarországon. A provenienciakutatás új eredményei
Pócs Dániel
(ELTE BTK MI)

A rendezvény helyszíne:
az ELTE BTK KITI tanterme (1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8., mfszt. 6.)
A rendezvény időpontja:
a szorgalmi időszak minden hónapjának egy-egy szerda délutánja, 
mindig 17:00 órai kezdettel

 A kb. 50-60 perces, nyilvános előadások végén lehetőség nyílik kérdésekre, vitára.
Az eseménysorozat honlapja: http://lis.elte.hu/nyitottnapok

2023. szeptember 16., szombat

Tájékoztató napon köszöntöttük új hallgatóinkat


Az első egyetemi félévkezdés maradandó emlék, fontos pillanat: a frissen érettségizett fiatalok számára talán az első olyan helyzet, amelyben teljesen önállóan kell tájékozódniuk egy új, sorsukat hosszú távon meghatározó közegben, eligazodva az ismeretlen helyszínen, figyelve fontos információkra, miközben félszemmel már az évfolyamtársak között keresnek új ismeretségeket, kapcsolódási lehetőséget. De fontos helyzet ez a tanulmányaikat újrakezdő, magasabb szinten folytató, vagy önálló életből és munkából új egyetemi képzésbe kezdő elsőévesek számára is: megfelel-e majd elvárásainak a választott képzőhely? Érthetően és partnerként kommunikálnak vele? Megbecsülik majd tapasztalatait, meglévő tudását, élettapasztalatát?

Az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetében évről évre arra törekszünk, hogy világos és hasznos információkban gazdag, de jó hangulatú, kollegiális tájékoztató előadáson köszöntsük új hallgatóinkat. Mi a helyzet másik oldalának jelentőségét is átérezzük, hiszen egy képzőhely számára is létfontosságú, hogy az új hallgatók organikusan, zökkenőmentesen és örömmel illeszkedjenek be a közösségbe és a közös munkába. 

Köszöntjük Önöket az ELTE könyvtár- és információtudományi képzésein, köszöntjük Önöket egyetemi polgárként és műhelyünk tagjaiként! Kérjük, folytassák a tájékozódást, keressék oktatóinkat, szólítsák meg bátran doktoranduszainkat, vendégelőadóinkat és persze hallgatótársaikat, használják az egyetem és a kar szolgáltatásait! Forduljanak hozzánk bizalommal a továbbiakban is, hiszen a felsőoktatás több, mint igénybevehető tanfolyam, több, mint szakemberjelölteket tréningező képzési szolgáltatás: az egyetemi élet a tudományos életre készít fel, a fejlődésért egymással önzetlenül együttműködő emberek közösségéről szól.

- Fényképek az eseményről

Minden hallgatónknak sikeres félévet kívánunk!

2023. szeptember 15., péntek

Oktatónk az 2023-as IFLA konferencián


2023. augusztus 21. és 25. között rendezték meg Rotterdamban az idei IFLA világkonferenciáját. Intézetünk oktatója, Barátné Hajdu Ágnes Librarians Speak: LIS Declarative and Procedural Knowledge. Highlights and Conclusion címmel előadást tartott a rendezvényen az IFLA Education and Training Section programjában. A szekció Foundational Knowledge Areas: Unpacking LIS Competencies címmel mutatta be a Building Strong Library and Information Science Education (IFLA BSLISE) speciális érdeklődésű csoportjának három előadását (Lisa Hinchliffe, University of Illinois at Urbana-Champaign, United States; Anthony Chow, School of Information, San Jose State University, United States; Barátné Hajdu Ágnes) és rendezett nagy sikerű workshop-ot a tavaly bemutatott útmutatóval kapcsolatban. 
A konferencián megalakult a IFLA Regional Division Committee Member (Europe) 2023-2025 időszakra megválasztott csoportja is, melybe Barátné Hajdu Ágnest is beválasztottak ez év tavaszán. Ugyancsak a tanárnő részvételével folytatta munkáját a Stichting IFLA Global Libraries Foundation alapítvány is.

A rendezvényen intézetünk két PhD hallgatója is részt vett. Joseph Marmol Yap önkéntesként segítette a szervezők munkáját és Fredrick Otike online ösztöndíjat kapott.



2023. szeptember 12., kedd

Szakdolgozati témakonzultáció


Kedves Hallgatóink!

2023. szeptember 20-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel szakdolgozati témakonzultációt tartunk végzős hallgatóinknak. Az évek óta sikeres és hasznos hagyománnyá vált esemény keretében intézetünk szakmai együttműködő partnerei személyesen ismertetik az általuk konzultációra szívesen ajánlott és fogadott szakdolgozati témákat, melyek közül a hallgatók a 2023. október 15-én lezáruló szakdolgozati címbejelentés alkalmával már választhatnak. A program ideje alatt a könyvtárak és szakmai szervezetek képviselőivel és oktatóinkkal személyes konzultációra is lehetőség lesz a témák részletesebb kifejtéséhez, az esetleges kérdések tisztázásához. Oktatóink szakdolgozati témáit megtalálják egyéni honlapjaikon (oldalmenü / Szakdolgozati témakörök).

Helyszín: az ELTE BTK Központi Olvasóterme (1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. mfszt. 14.)

2023. szeptember 8., péntek

Kiszl Péter professzori kinevezése



Novák Katalin köztársasági elnök Kiszl Pétert, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének igazgatóját felsőoktatási és fejlesztési eredményessége, valamint tudományos kutatói munkássága, iskolateremtő életpályája elismeréseként 2023. szeptember 1-jétől egyetemi tanárrá nevezte ki.

A kinevezési okirat ünnepélyes átadására 2023. szeptember 5-én került sor a Sándor-palotában.

Professzor úrnak szívből gratulálunk és a könyvtár- és információtudomány területén kifejtett további kivételesen sikeres oktatói, kutatói és vezetői munkát kívánunk!


A köztársasági elnök 188/2023. (IX. 6.) KE határozata egyetemi tanári kinevezésekről
Kiszl Péter Wikipédia
Hír az ELTE BTK honlapján
Fotók

2023. szeptember 7., csütörtök

Doktori program - tanévnyitó tájékoztató



A Könyvtártudomány Doktori Program magyar nyelvű tanévnyitó tájékoztatóját 2023. szeptember 14-én (csütörtökön) 16:00 órai kezdettel szervezzük intézetünk 6-os tantermébe.
A tájékoztatót követően lehetőség nyílik az abszolutóriumhoz szükséges kreditek programvezetővel történő egyeztetésére és további tanulmányi kérdések személyre szabott megbeszélésére is.

A 2023/2024. tanév őszi félévére a Neptunban meghirdetett tanegységek oktatóival, illetve a témavezetőkkel való konzultációra is alkalmat biztosítunk a tanévindító tájékoztató után.

2023. szeptember 6., szerda

Fogadóórák 2023. őszi félévében



Kedves Hallgatók!
Oktatóink az őszi félévben is várják Önöket fogadóóráikon!

Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes: szerda 10.30.-12.30

Dr. Bella Katalin + ERASMUS Office Hours:
kedd/Tuesday 17.30-18.30
csütörtök/Thursday 17.30-18.30

Dr. Bibor Máté: szerda 13.00-15.00

Boda Gáborné Dr. Köntös Nelli: kedd, csütörtök 9.00-10.00

Dr. Csík Tibor: szerda 14.00-16.00

Dr. Fodor János: kedd 14.30-16.30

Prof. Dr. Kiszl Péter: csütörtök 14.00-16.00
(Titkárságon keresztül történő bejelentkezés alapján: email v. személyes.
Emailcím: moravcsik.szilvia@btk.elte.hu)

Dr. Németh Katalin: szerda 10.00-12.00

Ráczné Radó Rita: kedd 12.00-14.00

Dr. Senkei-Kis Zoltán: hétfő 14.00-16.00

Winkler Bea: szerda 13.00-14.00; 17.00-18.00

Az aktuális fogadóórák listája mindig elérhető honlapunk címlapjáról:
balra fent az Elérhetőség, térkép menüpontra, majd ott az Oktatói fogadóórák listája linkre kattintva, illetve megnyitható valamennyi oktatói honlap menüjéből is.

2023. szeptember 4., hétfő

Megjelent: Valóságos könyvtár - könyvtári valóság. Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2022


Valóságos könyvtár - könyvtári valóság. Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2022 címmel megjelent az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének legújabb kiadványa.

Szerkesztette: Kiszl Péter és Németh Katalin
Lektorálta: Bényei Miklós, Dippold Péter, Dudás Anikó, Eszenyiné Borbély Mária, Koltay Tibor, Lábody Péter,
Lencsés Ákos, Mandl Erika, Prókai Margit, Tóth Máté, Tóvári Judit, Varga Katalin, Vörös Klára, Zsupán Edina
Olvasószerkesztő: Kovács Katalin
Műszaki szerkesztő: Szabó Panna
Angol nyelvi lektor: Orosz Adrienn és Fredrick Wawire Otike
Munkatárs: Boda Gáborné Köntös Nelli

Budapest, ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, 2023. 468 p.
ISBN 978-963-489-546-6
DOI: 10.21862/vkkv2022


TARTALOM

Bóna Judit: Előszó

TUDÓSOK A KÖNYVTÁRAKRÓL

Hetényi Zsuzsa: Kuckó, könyvtár, (élet)katalógus: a Z(árolt) könyvtől az E-könyvig
György Péter: A könyvtár ma: valóság, tárgyak, digitális dokumentumok

KÖNYVTÁRÉPÍTÉSZET
Kalmár Miklós: A könyvtárépítészet történeti tanulságai
Karácsony Tamás: Változó trendek a könyvtárépítészetben
Somogyi Krisztina: Makrokozmosz, mikrokozmosz. Gondolatok a helsinki Oodi könyvtár és a pécsi Tudásközpont tereiben járva
Karácsony Gyöngyi: Könyvtár, ami körbevesz: egyetemi könyvtári terek és szolgáltatások az open science szolgálatában
Szendi Attila: A Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási  Adatforrástár projektje a Miskolci Egyetemen
Tőzsér Istvánné Géczi Andrea: Megújuló könyvtári szolgáltatások műemléki környezetben

OKTATÓINK KUTATÁSAIBÓL
Dippold Péter: A fejezet tanulmányai elé
Barátné Hajdu Ágnes: Az IFLA működésének új eleme a földrajzi tagozódás alapján kialakított regionális divíziók rendszere. Az Európai Regionális Osztály megalakulása
Bella Katalin: Kortárs magyar írók tartalomgenerálása a közösségi médiában: digitális személyes feljegyzések, mint új történeti források?
Bibor Máté János: Élet(ek) a betűk mögött – Egy dedikáció nyomában
Csík Tibor: Milyenek legyenek a német közkönyvtárak? A nyilvános és közkönyvtárakról alkotott felfogások
Fodor János: A képmegosztás hőskora
Kerekes Pál: A hangdizájn mindennapjai – auditív irodalmi médiumok webes kísérletei a Covid-19 járvány lezárásteli időszakában
Kiszl Péter: A pénzügyi kultúra könyvtári fejlesztésének magyarországi partnerhálózata: helyzetkép és lehetőségek
Németh Katalin: Tanárképzés, tanulási környezet, transzverzális kompetenciák: a könyvtárostanár osztatlan tanárképzés néhány tanulsága
Senkei-Kis Zoltán: Olvasás – terápia, járvány idején
Tószegi Zsuzsanna: A szerzői jogi reformtörvény hatása a könyvtárak működési rendszerére
Winkler Bea: A mesterséges intelligencia és a könyvtárosok – pillanatkép

DOKTORANDUSZAINK KUTATÁSAIBÓL
Dudás Anikó: A fejezet tanulmányai elé
Leitgéb Mária: A műegyetemi építészettörténet-oktatás szakkönyvtári hátterének kezdetei és a Steindl-tanszék könyvtára
Nagy Andor: Új könyvtár- és információtudományi vonatkozású találmányok Európából és az USA-ból
Nemes László: Tudástárak és kooperatív felületek fejlesztése állami cégek munkafolyamatában
Orosz Adrienn: A tér diadala. A határvonalak eltörlése a román és korai gótikus stílusú angliai kódexek kísértés-miniatúráin
Pataki Fruzsina: A magyar zöld könyvtárak és tevékenységük a koronavírus idején
Radics Krisztina: Az olvasási szokások változása a járványhelyzet alatt
Szüts Etele: Az Európai Bizottság 2011/711/EU ajánlásának értékelése
Varga Anett: Helytörténeti kutatási lehetőségek a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár gyűjteményében
Zsömle Viktor: MaxWhere VR 3D böngésző alkalmazása könyvtári környezetben

INFORMÁCIÓ ÉS ELKÖTELEZŐDÉS – INSPIRE AND ENGAGE
Barátné Hajdu Ágnes: A fejezet tanulmányai elé
Namtip Wipawin – Songlak Sakulwichitsintu – Chirabodee Tejasen: The Current Status of Collaboration between Information Science Ph.D. Programs in Thailand
Rita Radó: Make it Available – EODOPEN, a Project According to User Needs
Phachaya Chaiwchan – Somporn Puttapithakpon: Digital Natives and Digital Ethics: A Review of Research Evidence
András Simon: Analysing Transaction Records of Integrated Library Management Systems to establish the Proportion of Bibliographic Records Imported from Foreign Library Catalogues
Fredrick Wawire Otike: Digital Transformation of Academic Libraries in Developing Countries in Africa
Joseph Marmol Yap: Filtering Social Media Information Among the Young: How to Build and Not Break Online Relationships

ABSTRACTS
AUTHOR INFORMATION
KIADVÁNYAINKBÓL

A kötet letölthető az ELTE Digitális Intézményi Tudástárból (EDIT): https://doi.org/10.21862/vkkv2022

A VKKV könyvtár- és információtudományi szakkönyvsorozat
eddig megjelent kötetei az ELTE EDIT repozitóriumában olvashatók:
https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/56432

2023. szeptember 1., péntek

ÚNKP konferencia - New York StartUP!


Kiszl Péter intézetigazgató Könyvtári innovációk magyarországi implementációja: a New York Public Library üzleti információs szolgáltatásainak tudományos vizsgálata, különös tekintettel a New York StartUP! programra című előadásával képviselte intézetünket az Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) 2022/2023-as ELTE-s ösztöndíjasai számára 2023. augusztus 31-én az MS Teams alkalmazásban rendezett intézményi zárókonferencia Irodalom- és kultúratudomány 2. szekciójában.

Az előadás kitért a Szervezeti információgazdálkodás, információs folyamatok című tantárgy keretein belül a 2022/2023. tanév őszi félévében a könyvtár- és információtudomány mesterszakos hallgatóink körében zajlott műhelymunkára, melynek során információs kisvállalkozások létrehozásának és működtetésének modellezésére került sor a New York Public Library New York StartUP! Business Plan Competition eszköztárának felhasználásával.
- Korábbi hírünk

A délutáni ülés szekcióelnöki teendőit Kiszl Péter intézetigazgató látta el.

A konferencia honlapja
Programfüzet
Absztraktfüzet

A konferencia az Új Nemzeti Kiválóság Program Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával valósult meg.

2023. augusztus 31., csütörtök

Felvételi statisztika 2023. ősz

A www.felvi.hu adatközlése alapján hazánkban - 2023 szeptemberében is - képzőhelyünkön kezdi meg tanulmányait a legtöbb informatikus könyvtáros egyetemi hallgató. 2017 szeptemberétől könyvtárostanár osztatlan tanárképzési szakpártagot is gondoz intézetünk, emellett természetesen továbbra is működik az országban egyedülálló, a tudósképzést szolgáló könyvtártudományi doktori (PhD) programunk.
















A grafikonokat  a www.felvi.hu adatai alapján dr. Németh Katalin adjunktus készítette.

2023. augusztus 30., szerda

Köszönjük a jelentkezést - gratulálunk a sikeres felvételihez!


Töretlen az ELTE népszerűsége, adtuk hírül tavaly, amikor az ELTE rekordszámú, 11.355 jelentkezőt vett fel képzéseire. Ezen az őszön azonban a felvett hallgatók száma a 2022-es csúcsot is felülmúlja: szeptemberben összesen 12.225-en kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat egyetemünkön. A legtöbb hallgatót (2.278) idén is a Bölcsészettudományi Kar veszi fel, s intézetünk, hazánk vezető könyvtár- és információtudományi felsőfokú képző- és kutatóhelyeként a tavalyi felvételi létszámot egyharmadával meghaladva, 134 új hallgatót (doktoranduszokkal együtt 137-et) köszönthet képzésein az általános és pótfelvételi eljáráson sikeres jelentkezők közül. Az egyharmadnyi bővülés különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően megtartottuk a felvételi minimumpontokat, s a bejutáshoz szükséges pontszámok még emelkedtek is. 

Az előző évekhez képest nemhogy megőriztük, de tovább emeltük az informatikus könyvtáros alapszakon szeptembertől tanulmányaikat megkezdő hallgatók létszámát. Míg alapképzésünkre 2020-ban 46 fő, 2021-ben 65 fő, 2022-ben 69 fő nyert felvételt, idén 107 hallgató kezdheti BA képzésünkön könyvtár- és információtudományi tanulmányait. Továbbra is népszerű a könyvtár- és információtudomány mesterszak, valamint a könyvtárostanár képzés (rövid ciklusú változatban is indítjuk), ahogy a tudományterületünkön hazánkban egyedülálló doktori programunk is. Teljes képzési portfoliónk nemzetközivé vált, valamennyi szinten fogadunk ERASMUS, illetve Stipendium Hungaricum ösztöndíjas diákokat, a legtöbb angol nyelven tanuló hallgatónk doktori programunkra érkezik.

A könyvtár- és információtudomány népszerűségét nem magyarázhatjuk mással, mint a rálátás és társadalmi felelősség együttes, növekvő igényével: tudományterületünk nem csak minden kutatott jelenség és alkotó emberi kreativitás eredményéhez, de egy kiterjedt, a jövőnket szolgáló intézményrendszerhez is szervesen kapcsolódik. Akik ezt a képzést választják, nyitottak a jövőbe vezető technológiai fejlődésre és a múlt tudásának szépségére is, tisztában vannak az üzleti információk gazdasági jelentőségével, de a kódexek muzeális értékeire is érzékenyek, s felelősnek érzik magukat azért is, hogy a kultúra és a tudomány tiszteletét, az értékekre nyitottságot önzetlenül közvetítsék. Jővőre, múltra egyaránt figyelő tudományos nyitottság és társadalmi felelőségérzet - szívből örülünk annak, hogy 2023 őszén is megismerhetünk majd 134 olyan leendő kollégát, akik készen állnak arra, hogy ezt a tudományterületet válasszák pályájuk vezérfonalául, s ehhez most intézetünktől várnak útmutatást. Bízunk abban, hogy választásuk részben eddigi munkánk elismerése, s hiszünk benne, hogy közös munkánk eredményei igazolni fogják várakozásaikat! Frissen felvett hallgatóink köszöntése mellett szakmai együttműködő partnereinknek, kollégáinknak is köszönjük eddigi támogatásukat képzéseink népszerűsítésében és színvonalának emelésében, számítunk megtisztelő jövőbeli értékes közreműködésükre, akár megbízott oktatóként, akár vendégelőadóként, akár témavezetőként, akár szakmai gyakorlatok vezetőjeként.

Köszönjük a jelentkezéseket, sok sikert kívánunk frissen felvett hallgatóinknak, várjuk az őszi találkozást és a közös munkát Önökkel!


- Részletes statisztika, grafikonok
Ismét felvételi rekordot döntött az ELTE
Az ELTE az ország legjobb egyeteme, az ELTE számokban
- ELTE - Felvettek 
- Gólyatábor

2023. augusztus 23., szerda

Tanévkezdési információk: 2023. ősz


Tisztelt Hallgatók!

Szeretettel köszöntjük Önöket a 2023/2024-es tanévben, új hallgatóinknak gratulálunk sikeres felvételi eredményeikhez! A tanévkezdésről alap- és mesterszakos, valamint tanárszakos elsőéves hallgatóink számára részletes információkkal szolgálunk 2023. szeptember 6-án (szerdán).
További tudnivalók: https://www.btk.elte.hu/content/tajekoztato-nap-golyaknak.e.6246?m=496

Minden kedves hallgatót örömmel várunk, és készséggel válaszolunk a felmerülő kérdésekre!

Levelező képzéseink konzultációs időpontjai:

BA 1. évf. és MA 1. évf. páratlan heteken:
1. szeptember 14-15.
2. szeptember 28-29.
3. október 12-13.
4. október 26-27.
5. november 9-10.
6. november 23-24.

BA 2-3. évf. és MA 2. évf. páros heteken:
1. szeptember 21-22.
2. október 5-6.
3. október 19-20.
4. november 16-17.
5. november 30. - december 1.
6. december 14-15.

A BA levelezősök konzultációs alkalmai péntekenként, az MA levelezős hallgatóké pedig csütörtökönként és péntekenként lesznek.

A 2, valamint a 4 féléves rövid ciklusú, levelező munkarendű könyvtárostanár képzésre felvett hallgatóink számára az első konzultációs alkalom 2023. szeptember 15-én lesz.

Új hallgatóink figyelmébe ajánljuk a következő oldalakat:
https://www.elte.hu/felvettek
https://btk.elte.hu/felvettek

Tanévnyitó:
https://www.elte.hu/content/tanevnyito-2023.e.16368

A doktori képzés határidős feladatjegyzéke 
(PhD-hallgatóink számára külön tanévkezdő tájékoztatót szervezünk).

Kérdéseiket feltehetik e-mailben is:
- Általános ügyek: lis@btk.elte.hu
- Oktatási ügyek: nemeth.katalin@btk.elte.hu
- Szakmai gyakorlattal és esélyegyenlőséggel kapcsolatos ügyek: senkei-kis.zoltan@btk.elte.hu
- Könyvtár- és adatbázis használattal összefüggő tájékoztatás: konyvtar@btk.elte.hu

2023. augusztus 15., kedd

Barátné Hajdu Ágnes az ISKO Scientific and Technical Advisory Council (STAC) tagjai között


A 2023. júliusában megtartott ISKO (International Society of Knowledge Organization – Nemzetközi Tudásszervezési Társaság) tisztújítás során ismét beválasztották Barátné Hajdu Ágnest a nemzetközi osztályozási társaság (ISKO) Tudományos és Műszaki Tanácsadó Testülete (STAC) tagjai közé. A testület foglalkozik a tudásszervezés, osztályozás minden területének elméletével, elveivel és alkalmazásával. Feladata többek között a kétévenkénti tudományos konferenciák témájának kijelölése, a szervezet programjainak stratégiai megtervezése, a tudományos megjelenés elveinek rögzítése és ezek biztosítása. Publikációi közé tartozik a jól ismert ISKO Encyclopedia of Knowledge Organization (IEKO) szerkesztése és kiadása.

2023. augusztus 5., szombat

Dokroranduszunk az IFLA Continuing Professional Development and Workplace Learning (CPDWL) Section podcastjában


Az IFLA Continuing Professional Development and Workplace Learning (CPDWL) Section nagy sikerű podcastja 4. évfolyamának 6. epizódjában három fülöp-szigeteki könyvtárost (Dr. Reysa Alenzuela, Joseph Yap and Elvira Lapuz) szólaltattak meg, közöttük Joseph Yap PhD hallgatónkat. A filippínó nyelvű beszélgetés meghallgatható a CPDWL blog oldalán és egyben az angol nyelvű átírás is itt olvasható.

2023. július 26., szerda

Gratulálunk végzett hallgatóinknak!


A diplomaosztó a búcsúzás az újrakezdés és az állandóság ünnepe egyben: végzett hallgatóink évekkel ezelőtti felelős döntésük és több éves munkájuk eredményét ünnepelve, egyetemi éveiktől búcsúzva, de a szakmai pálya megkezdése, vagy magasabb szintre emelése előtt állnak a Gólyavár Mária Terézia termében, s velük ünnepelnek hozzátartozóik, Intézetünk képviselői. 

Hiszen számunkra is ünnepi a búcsúzás: legképzettebb, s oktatási műhelyünk legismertebb hallgatói távoznak most, sikeres szakzárásuk után ünnepélyes keretek között átvéve diplomájukat, s ősztől akkor is hiányozni fognak képzőhelyünk falai közül, ha oktatási programunkban ismeretlen tanegység számukra már nem maradt, s ha végzős hallgatóként helyükön örömmel üdvözöljük majd a következő évfolyam tagjait. 

A diplomások búcsúztatása így az újrakezdés ünnepe is, hiszen megszokott arcuk helyett újakkal, elsőéves hallgatóinkkal találkozunk majd ősztől, s ahogy az évfolyamok jelenléte és dinamikája állandó, úgy a könyvtár- és információtudomány állandóságában is bízhatunk: hiszünk benne, hogy végzett hallgatóink velünk maradnak, szakemberként, tudósjelöltként tovább gyarapítják az újabb nemzedékek számára oktatott tudományterületet, visszavárjuk őket vendégként, előadóként, vagy doktoranduszként, örömmel üdvözöljük majd mindannyiukat intézeti szakmai rendezvényeinken.

Szívből gratulálunk minden most végzett hallgatónknak, sikeres pályakezdést kívánunk!

- Fényképek (Selmeczi Tamás - ELTE)

2023. július 13., csütörtök

Kutatóhelyi vitanapunk képei

Az ELTE BTK ITDI Könyvtártudományi Doktori Programjának három doktorandusza jutott el 2023 júliusára tanulmányainak arra a pontjára, amikor kutatásaik eredményei már formálódó disszertációként is megítélhetőek, megállapításaik és eredményeik vitára alkalmasak. A kutatóhelyi vitán az érdeklődő kutatótársak és a képzőhely oktatói két kijelölt bíráló véleményére is támaszkodhattak, s a készülő disszertációk átolvasására is lehetőségük volt. Ráczné Radó Rita, Nemes László és Zsömle Viktor a teljes munkanapot kitöltő vitanapon a sikeres védéshez nélkülözhetetlen, részletes és támogatóan kritikus helyzetjelentést kaptak munkáikról, s valamennyi résztvevő tanulságos betekintést nyerhetett a három izgalmas kutatási területbe.

Az elhangzottak alapján bízhatunk benne, hogy tudományterületünk számára kiemelkedően értékes disszrtációk védéseire számíthatunk a következő félév során! Doktoranduszainknak sok erőt és kitartást kívánunk a dolgozatok tökéletesítéséhez, nevükben is köszönetet mondva a bírálóknak, s valamennyi résztvevőnek!

- Fényképek a vitanapról

- Meghívó a vitanapra

2023. július 10., hétfő

Az OSzK kódexkiállításán jártunk


2023. május 24-én BA harmadéves, könyvtörténet-specializációs diákjainkkal a Paleográfiai és kodikológiai alapismeretek kurzus keretében látogattunk az OSzK-ba. A nemzeti könyvtárban az „Uram, hallgasd meg én imádságomat…” A magánáhítat könyvei a középkor végén című kamarakiállítást tekintettük meg a tárlat egyik kurátora,  Korondi Ágnes vezetésével. Az ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport tagja elmondta, hogy az imádkozás egyéni formája a középkor kései századaiban egyre jobban felértékelődött, és a közösségi imádkozás fontos kiegészítőjévé vált. Az olvasni tudás fokozatos terjedésével azoknak a latin és népnyelvű kéziratoknak a száma is egyre szaporodott, amelyek a magánáhítat megéléséhez kínáltak imaszövegeket. A tárlat a késő középkori Magyar Királyságban és tágabb környezetében magánáhítat céljára használt, latin és népnyelvű (magyar és német), kézírásos és nyomtatott könyvek különböző típusait mutatta be. A kiállított hét kódex és egy nyomtatvány, valamint az ezeket kiegészítő, digitális eszközön hozzáférhető anyag segítségével betekintést kaptunk a késő középkori imakönyvek színes világába és bepillantást nyerhettünk a könyvek megrendelőinek, használóinak lelki életébe, aggodalmaiba, reményeibe és mindennapjaiba is.

Képek a látogatásról (a felvételeket Bibor Máté készítette)

2023. július 8., szombat

2023 nyári záróvizsgák



2023. június 19. és 2023. június 23. között zajlottak intézetünkben a nappali és levelező tagozatos szóbeli szakzáróvizsgák. Az informatikus könyvtáros BA, a könyvtár- és információtudomány MA, valamint a könyvtárostanár osztatlan és rövid ciklusú tanárképzésben végzősök tudásukról nemcsak oktatóink, hanem külső vizsgabizottsági tagok (Dippold Péter, Kerekes Pál, Szák-Kocsis Pálné és Székelyné Török Tünde) előtt is számot adtak. A sikeres szakzáráshoz szívből gratulálunk, szeretettel várjuk hallgatóinkat a júliusban sor kerülő diplomaosztóra!

2023. június 29., csütörtök

Köszönet külsős oktatóinknak!


Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet képzési programjának korszakokon átívelő, interdiszciplináris ismeretanyagot kell közvetítenie, s az elméleti tudást egy globális intézményhálózat gyorsan változó gyakorlatával összhangban, a könyvtáros szakmával szoros együttműködésben kell átadnia a jövő szakembereinek. Főállású oktatóink mellett nélkülözhetetlenek az intézményközi hosszú távú szakmai együttműködések és őszinte köszönettel tartozunk azoknak a szakembereknek is, akik saját munkájuk és kutatásaik mellett évről-évre elvállalják, hogy bekapcsolódnak az oktatásba. Megtisztelő, hogy képzéseink valamennyi szintjén (BA, MA, OTAK, PhD) szerepet vállalnak a könyvtári szektor jeles szakemberei és egy-egy terület elismert kutatói, s örömteli, hogy számíthatunk óraadóként doktorandszainkra is.

Intézetünk, egyetemi műhelyünk valamennyi polgára nevében köszönjük mindazok munkáját, akik a tavaszi félévben értékes szakmai szempontokkal gazdagították képzési programunkat, lehetővé téve, hogy hallgatóink több könyvtártípus gyakorló képviselőjével és számos szakterület kiemelkedő kutatójával már oktatóként is megismerkedhessenek!


A 2022/2023-es tanév tavaszi félévének megbízott (külsős) oktatói:

Schubert András - a Scientometrics Q1-es szakfolyóirat szerkesztője, az MTA KIK ny. tudományos tanácsadója
- BMA-IKTD-117 Tudománymetria (MA nappali)
- BMA-IKTD19-L-117 Tudománymetria (MA levelező)

Simon András - PhD-hallgató, ELTE / közgyűjteményi szakértő, Monguz Kft.
- BBN-IKT-487 Tartalomkezelő rendszerek (BA nappali)
- BBN-IKT-L-487 Tartalomkezelő rendszerek (BA levelező)

Dr. Szabó Panna - osztályvezető, Egyetemi Könyvtár
- BBN-KVT-480 Kutatástámogatás (BA nappali)
- BBN-KVT-L-480 Kutatástámogatás (BA levelező)

Dr. Tószegi Zsuzsanna - az ELTE BTK KITI címzetes egyetemi docense
- BTKD-IR-2 Szakmai tárgy (Doktori képzés)
- BTKD-IR-6 Konzultáció (Doktori képzés)
- BTKD-IR-17 Konzultáció (Doktori képzés)

Dr. Vass Anna Johanna - könyvtárvezető, Ökológiai Kutatóközpont 
- BMA-IKTD19-120 Formai feltárás, metaadat-rendszerek (MA nappali)- BMA-IKTD19-L-120 Formai feltárás, metaadat-rendszerek (MA levelező)

2023. június 26., hétfő

Barátné Hajdu Ágnes újabb megtisztelő nemzetközi megbízatása



Június elején tette közzé az IFLA legjelentősebb támogató alapítványa, a 2016-ban alapított Stichting IFLA Global Libraries (SIGL), hogy meghívták az öt tagú elnökségbe és május 25-én beválasztották Barátné Hajdu Ágnes professzor asszonyt, intézetünk oktatóját.

Az alapítványt az International Federation of Library Associations and Institutions (IFLA) és a Bill and Melinda Gates Foundation (BMGF) hozta létre, hogy támogassák az könyvtári terület egészét érintő IFLA programokat, akciókat és tevékenységeket. A két szervezet az 1997 és 2014 között működő BMGF Global Libraries program megszűnését követően hozta létre az alapítványt, támaszkodva a 2007 óta fennálló partnerségi megállapodásra. A SIGL 31 millió dollárt kapott, hogy 10 év alatt támogatást nyújtson az IFLA nemzetközi munkájához. Az IFLA eddig ennek a finanszírozásnak körülbelül a felét kapta meg.

Hatalmas elismerés és megtiszteltetés ez nemcsak a tanárnőnek, aki negyedszázada dolgozik elkötelezetten az IFLA különböző szervezeteiben, de Intézetünknek és az egész magyar könyvtárügynek is.

Gratulálunk a tanárnőnek és további jó munkát kívánunk!

2023. június 22., csütörtök

Meghívó kutatóhelyi vitára


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Könyvtár- és Információtudományi Intézete, valamint az
Irodalomtudományi Doktori Iskola
Könyvtártudomány Doktori Programja

tisztelettel meghívja Önt

a 2023. július 4-én (kedden) tartandó 
kutatóhelyi vitákra:


9:30-11:30
doktorjelölt: Ráczné Radó Rita
disszertáció címe: Változások a nemzeti könyvtárak funkciórendszerében a digitális korban
témavezető: Dippold Péter
levezető elnök: Kiszl Péter
előopponensek: Varga Katalin, Virágos Márta
titkár, jegyzőkönyvvezető: Boda Gáborné Köntös Nelli


12:30-14:30
doktorjelölt: Zsömle Viktor
disszertáció címe: A tárgyak internete és a könyvtár
témavezető: Kiszl Péter
levezető elnök: Barátné Hajdu Ágnes
előopponensek: Fodor János, Lengyelné Molnár Tünde
titkár, jegyzőkönyvvezető: Németh Katalin


15:00-17:00
doktorjelölt: Nemes László
disszertáció címe: A hazai felsőoktatási intézmények és a magánszféra közötti együttműködés információáramlási rendszere, különös tekintettel a bölcsészet- és humántudományokra
témavezető: Kiszl Péter
levezető elnök: Barátné Hajdu Ágnes
előopponensek: Csík Tibor, Kerekes Pál
titkár, jegyzőkönyvvezető: Bella Katalin

Helyszín: 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. mfszt. 6-os tanterem

A disszertációk az intézeti titkárságon hozzáférhetők.


Dr. Kiszl Péter
intézetigazgató, tanszékvezető, doktori programvezető

2023. június 16., péntek

Doktoranduszunk a Medical Library Association konferenciáján


2023. május 17-én másodéves PhD hallgatónk Joseph Marmol Yap nagy sikerrel mutatta be Joseph Marmol Yap, Ágnes Hajdu Barát, Péter Kiszl: Identifying Knowledge Practices in an Infodemic Era: Rediscovering the Professional Identities of LIS Professionals in an Infodiverse Environment c. előadását a Medical Library Association 2023. évi konferenciáján Detroitban.

2023. június 14., szerda

VKKV a Könyvtári Figyelőben


A Könyvtári Figyelő közelmúltban megjelent 2022. évi 1. száma kiemelten foglalkozik az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének Valóságos könyvtár - könyvtári valóság című konferencia- és tanulmánykötetsorozatával:

Fodor János egyetemi adjunktus képes beszámolója a 2021. évi online konferenciáról
(A konferencia absztraktfüzete /  A konferencia honlapja, programja):

Fodor János: A visszatérés ígérete – Valóságos könyvtár – könyvtári valóság konferencia 2021. = Könyvtári Figyelő. 68. évf. 2022. 1. sz. 26-33. p.

"Az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézete ötödik alkalommal, több mint 50 előadó közreműködésével szervezte meg kétévente esedékes, így lassan évtizedes hagyományt teremtő eseménysorozatát, amely a könyvtár- és információtudomány legnagyobb hazai tanácskozásává vált." Részlet Fodor János közleményéből

Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet ny. igazgatójának recenziója a Valóságos könyvtár - könyvtári valóság. Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2020 című, Kiszl Péter és Boda Gáborné Köntös Nelli által szerkesztett tanulmánykötetről (Online elérhető az ELTE EDIT repozitóriumban):
 
Fehér Miklós: Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2020. = Könyvtári Figyelő. 68. évf. 2022. 1. sz. 103-105. p.

"Erő, nagyság, tudás. Az ismertetett könyv bír ezekkel az értékekkel, így kiváló olvasmány mind a gyakorló szakemberek, mind a hivatást, szakmát tanulók számára." Részlet Fehér Miklós írásából

2023. június 13., kedd

Doktoranduszunk publikációi

Egy nemzetközi és egy hazai kodikológiai írása jelent meg idén tavasszal doktoranduszunknak, Orosz Adriennek. Az angol nyelvű cikk a Rivista di storia della miniatura c. kodikológiai folyóirat hasábjain jelent meg februárban (tavalyi évszámmal), és egy konferencia-előadás absztraktját tartalmazza. A jóval terjedelmesebb magyar nyelvű tanulmány az Antik Tanulmányok 2023 áprilisában megjelent, 1. számában olvasható.
- «Iterum adsumit eum diabolus (...)». Some Questions about the Physical Contact between Jesus and the Devil in Romanesque and Gothic Manuscripts from England. In: Storia della miniatura: lavori in corso. Abstract degli interventi presentati in occasione delle Giornate di studio in modalità Webinar in memoria di Maria Grazia Ciardi Dupré dal Poggetto, 18–19 settembre 2021. Rivista di storia della miniatura 26 (2022) 198–199.
- Bész egy középkori zsoltároskönyvben. Képi források a kísértő ábrázolásához a Winchester Psalter illuminációjában (Cotton Ms Nero C. IV, f.18r). Antik Tanulmányok 67/1 (2023) 1–53. DOI: 10.1556/092.2023.00001. A tanulmány ITT érhető el.

2023. június 11., vasárnap

Doktoranduszunk a Mediawave Alapítvány Fenntarthatóság konferenciáján


2023. május 26-27. között rendezték meg Ravazdon a Mediawave Alapítvány interdiszciplináris doktorandusz konferenciát Fenntarthatóság címmel. A kétnapos konferencián három szekcióban (Ember és környezet, Társadalmi egyenlőtlenségek, Közösségépítés) tartottak előadásokat a bölcsészet- és társadalomtudományok területéről, amelyek végén egy-egy rövid kerekasztal-beszélgetés keretében a közönség is megoszthatta gondolatait az elhangzott előadásokkal kapcsolatban. A konferencián Pataki Fruzsina harmadéves doktorandusz hallgató tartott előadást Fenntarthatóságra való nevelés könyvtári közösségekben: magyarországi megyei könyvtárak jó gyakorlatai címmel.

- A konferencia programja

2023. június 8., csütörtök

JELENTKEZZ INFORMÁCIÓ- ÉS TUDÁSMENEDZSMENT MINORRA!

 Bölcsészhallgatóként:
Szűrd ki a valótlant, ne légy manipulálható!
Szerezz üzleti, jogi, vállalkozói ismereteket!
Szervezd a tudást, légy információguru!
Légy hatékony tudományterületed adatbázisainak használatában!
Kerülj előnybe a tudományos önmarketing technikáinak ismeretével!
Legyél kelendő szakember a versenyszférában!
Tartozz a dinamikusan fejlődő tartalomszolgáltatási szektor szakértői közé!

Jelentkezés információ- és tudásmenedzsment minorra

A Könyvtár- és Információtudományi Intézet által indított Információ- és tudásmenedzsment minort mindazon hallgatóknak ajánljuk, akik:
- naprakész információ- és tudásszervezési kompetenciákat kívánnak elsajátítani;
- magabiztosan akarnak eligazodni napjaink információtelítettségében az álhírek között;
- fejlesztenék a digitalizáció rohamos terjedéséhez igazodó kompetenciáikat;
- gyakorlatias felkészültséggel bíró, megfelelő kommunikációs képességgel rendelkező szakemberekké szeretnének válni, s ezzel könnyedén érvényesülni a munkaerőpiacon.

Hallgató- és gyakorlatorientált tanulási módszereink alkalmazása során a valódi munkaerőpiaci szereplőket is bevonjuk oktatási tevékenységünkbe (pl. Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Központi Könyvtár; Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala).

Építünk a jól bevált intézményen belüli partnerségre, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézettel, az Egyetemi Könyvtár és Levéltárral, valamint a BTK Gazdasági Hivatalával együttműködve kínáljuk minorunkat.

Mindehhez színvonalas oktatási infrastruktúrát biztosítunk hallgatóink számára (könyv-, dia- és film-, háromdimenziós szkenner; tablet; asztali számítógép).

A minor jelentős hangsúlyt fektet a gazdasági, vállalkozói és jogi alapismeretekre, az üzleti információforrásokra, a legkorszerűbb információ- és tudásmenedzsment technikákra. Ezekhez kapcsolódik a marketing és a pr professzionális és gyakorlatias alkalmazásának, valamint az üzleti kommunikációnak az oktatása a felhasználóközpontú, minőségorientált, formailag és tartalmilag is személyre szabott szolgáltatói szemlélet kialakítása érdekében. A minort elvégző szakembereket az információ előállításával, feltárásával, szervezésével és szolgáltatásával foglalkozó gazdasági, társadalmi és kommunikációs szervezetek, vállalatok széles köre alkalmazhatja, nem beszélve a könyvtári szektorról. Az elsajátított ismeretek önálló információs kisvállalkozás indítását is lehetővé teszik, továbbá számos munkaterületen kínálnak elhelyezkedési lehetőséget.

Tantárgyak:
Gazdasági, vállalkozói, jogi alapismeretek; Információ- és tudásmenedzsment; Marketing és pr; Üzleti kommunikáció; Üzleti információ; Gazdasági szakirodalmi információ; Kutatástámogatás; Tartalomkezelő rendszerek; Szerzői jog, információs etika; Üzleti levelezés, helyesírás; Dokumentumszerkesztés, tipográfia 

További minorajánlatunk: 
 - informatikus könyvtáros


Határidő: 2023. június 22.

Kapcsolat:
Könyvtár- és Információtudományi Intézet
http://lis.elte.hu

2023. június 5., hétfő

Továbbra is stabil márkának számít az ELTE


Egyetemünk 2023-ban is sikerrel szerepelt a kiválasztásban, és kiérdemelte a megbízhatóságot és a kiválóságot egyszerre jelentő Superbrands címet. A Superbrands program 23 évvel ezelőtt indult útnak Nagy-Britanniából azzal a céllal, hogy a kiemelkedő márkákat összegyűjtsék és követendő például állítsák mások számára. A kezdeményezés az elmúlt két évtizedben a világ minden részén ismertté vált, a Superbrands cím ma már közel 90 országban jelenti a márkák kimagasló piaci ismertségét, kedveltségét és stabilitását. A projekt munkatársai 2004 óta minden évben átfogó kutatást végeznek a legjobb magyarországi márkák körében is. Különböző forrásokból (védjegy-adatbázisból, szakmai szövetségek jelentéseiből) dolgozva folyamatosan karbantartott márkaadatbázist hoznak létre, majd a bekerült márkákat szakmai szempontok és különféle kvalifikációs mérések alapján tovább szűrik. A díj odaítéléséről végül a márkáktól független szakmai bizottság dönt: a döntéshozók figyelembe veszik az adott márka tradícióját, történelmét, piaci szereplését, reputációját, a vállalat goodwilljét, etikai megítélését, közismertségét, innovációját, márkastratégiáját és márkaépítési gyakorlatát is.

A bizottság döntése alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2023-ban is jogosult a Superbrands védjegy viselésére. Egyetemünk ezzel tizedik alkalommal kapta meg a tevékenységét elismerő címet: 2011, 2012, 2013, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020 és 2021 után az idei évben is kiemelkedett a versenytársak közül. A díj pozitív visszajelzés az ELTE-n folyó munka magas szakmai minőségéről, eredményességéről, az intézmény átláthatóságáról, hitelességéről és a nyilvánossággal való kapcsolatáról. Egyben biztatást és ösztönzést is jelent, hogy az egyetem folytassa korábbi értékteremtő munkáját, tovább erősítse hírnevét.

Forrás: ELTE Superbrands