Keresés

2019. július 31., szerda

Tanévzáró értekezlet a Római-parton

A 2018/2019-es tanévet hagyományosan, a Római-parton összegezte Intézetünk oktatói közössége. Kiszl Péter intézetigazgató kiemelte: együttműködésekre építő, eredményekben és eseményekben gazdag tanév áll mögöttünk. Célunk továbbra sem lehet más, mint tájékozott, további szakmai fejlődésre nyitott szakembereket képezni, biztosítva ezzel tudományterületünk magas színvonalú utánpótlását. A tudományos alapok továbbadásához nagy hagyományú könyvtártudományi, könyv- és könytörténeti, információtudományi képzésünket ebben a tanévben is gazagította számos könyvtári látogatás, országos szaktekintélyek vendégelőadásainak sorozata. Folytatódott a kutatási műhelytitkokba bepillantást engedő Nyitott Napok sorozat, kutatásokban és tudományos közleményekben vittük tovább az interdiszciplináris irányú digitális bölcsészeti nézőponot. Oktatási programunkban változatlanul figyelünk a piacgazdaság és könyvtárügy összefüggéseire, s hangsúlyos maradt a tartalomszolgáltatás gyakorlati és elméleti megközelítése is. Intézetünk ebben az időszakban is számos publikációval vett részt a hazai tudományos- és nemzetközi szakmai életben, műhelyünkhöz köthető kiadványainkra is büszkék lehetünk. Kutatóhelyi vitákban gazdag, életteli évet zárt doktori képzésünk, továbbra is népszerű alapképzésünk, s úgy látjuk, mesterképzésünk is tehetséges szakemberekkel, kutatókkal gazdagítja a könyvtártudományt.

Hetven éve indult műhelyünk változatlanul a hazai könyvtárügy szolgálatában, az ELTE európai tudós hagyományait követve oktat, kutat, hoz létre értékeket, újul meg tudományterületünk változásait követve közösségként is - új hallgatókkal - évről évre. Bízunk benne, hogy ez az állandóság hatékonyan vezeti hallgatóinkat a változó jövőbe, s a szakma megbecsült munkatársaiként is jó szívvel tekintenek majd vissza Múzeum körúti indulásukra.

Kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk, s várjuk Önöket a Múzeum körúton szeptemberben!