Keresés

2023. május 2., kedd

Barátné Hajdu Ágnes előadása a FSzEK és az Olvasókörök Szövetsége országos konferenciáján

2023. április 21-én Barátné Hajdu Ágnes tartott előadást Mozaikok az olvasókörök történetéből határon innen és túl címmel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Könyvtárak-olvasókörök - közös célok elnevezésű rendezvényen, mely egyben az Olvasókörök Szövetsége országos tavaszi találkozója is volt. A program másik előadója Gazda István tudománytörténész volt, aki a 18-19. századi olvasókörökről tartott érdekfeszítő előadást.  A konferencia részeként Élet az olvasókörben címmel kerekasztal beszélgetésre is sor került, mely az egyes olvasókörök tapasztalatairól, sajátosságairól szólt. A beszélgetésen Hódmezővásárhely, Hajdúszoboszló, Mohács, Nagykanizsa, Balmazújváros, Debrecen, Nyíregyháza, Lippa (Románia), Pélmonostor, Kórógy (Horvátország) Szabadkai Népkör, Zombor (Szerbia), Püspökladány, Kisújszállás, Mártély, Székkutas és Budapest olvasóköreinek képviselői vettek részt. A beszélgetést Szóró Ilona, az Olvasókörök Szövetsége alelnöke és Haszonné Kiss Katalin a Kölcsey Ferenc Olvasókör alelnöke vezette.

Nincsenek megjegyzések: