Keresés

2019. február 26., kedd

Vendégünk volt Székely Júlia

A Nyitott Napok idei első délutánjára február 20-án került sor a KITI zsúfolásig telt 6-os termében. Székely Júlia, a Berzsenyi Dániel Gimnázium – tavaly óta nyugdíjas – magyartanárnője "A könyvek könyvekről szólnak" – Könyvek párbeszéde a gimnáziumi irodalomórákon címmel tartott előadást. A címbeli Umberto Eco idézet kapcsán Székely Júlia azt kívánta bemutatni, hogy ugyan a művek szuverének, de gazdagítja értelmezésüket, ha felfedezzük más művekhez való kapcsolódásukat. Az előadás középpontjában Kertész Imre Sorstalanság című regénye állt, ezzel kapcsolatban kerültek szóba a homéroszi eposzok, a Koldus és királyfi (amelyre a Sorstalanság főszereplője hivatkozik is a regényben), az Aranyember stb. Székely Júlia fölhívta a figyelmet arra, hogy A kudarc című könyvében Kertész vitatkozik Semprun A nagy utazás című regényével: nem ért egyet a spanyol szerző leegyszerűsítő világképével (áldozatok=jók / tettesek=rosszak), stílusát pedig túlírtnak tartja. Az előadó rámutatott, hogy Camus Az idegen (korábbi fordításban Közöny) című regénye szerkezetében, nyelvezetében és világszemléletében egyaránt megdöbbentő hasonlóságot mutat a Sorstalansággal – bár erre Kertész sehol nem utal. A magyar írónál azonban az elidegenítő írásmód a későbbi boldogság lehetőségét ígéri, ugyanakkor a túlélés véletlenével kapcsolatban a gondviselés létezését Kertész elutasította. Ő maga is számos alkalommal értelmezte regényét, 2003-ban például azt állította, hogy a mű a Kádár-rendszerről szól.

- Fényképek az eseményről (A fotókat Ágai Ágnes és Ács Pál készítette.)
- Székely Júlia publikációs jegyzéke

- Az eseménysorozat honlapja
Beszámolók és képek a Nyitott Napok korábbi előadásairól blogunkban

Nincsenek megjegyzések: