Keresés

2018. október 5., péntek

Könyvtörténet közösségi térben

Amikor bő 40 évvel ezelőtt, egyetemünktől egy megállóra megnyílt a máig működő Képesbolt, az ott elsőként árult reprodukciók, poszterek még szokatlan választásnak tűnhettek lakások ékítésére - festmények, grafikák, fotónagyítások alternatívájaként. De, ahogy a reprodukció elfogadottsága, úgy a "kiállítás" szó fogalma is sokat változott napjainkra. Az eredeti műkincsek védett, vitrines kihelyezése mellett/helyett a látványosabb, élményt adó interpretálás, a szabad térbe nagyított másolat vagy a kutatási célokat is szolgáló nagyfelbontású digitalizált hasonmás fontos szerepet kapott, a kiállítás tere így kiszakadhat a védett környezetből, s formáló részévé válhat hétköznapi, látogatott helyszíneknek is. Intézetünk második otthonunk: hallgatóink számára legalább 3-5 meghatározó éven át, oktatóinknak és dolgozóinknak jóval tovább. S bár méltatlan környezetben is születhetnek meghatározó szellemi teljesítmények, környezetünk szépítése, adekvát díszítése ugyanúgy fontos törekvésünk, mint az oktatás módszertanának fejlesztése, vagy az elmélet és gyakorlat közötti egészséges egyensúly fenntartása. Intézeti közösségi tereink falaira Vincze Erika tipográfus alkotásait kiegészítve, most egészen más jellegű, a könyvtörténet legkorábbi időszakát idéző képek érkeztek. Legfontosabb, egyetemen belüli intézményi együttműködő partnerünk, az Egyetemi Könyvtár felbecsülhetetlen értékű kéziratos és nyomtatott könyvritkaságai közül Bibor Máté kollégánk válogatott, s a tíz jó minőségű nagyítást Intézetünk előterébe és folyosójára helyeztük. Az így kialakított, állandó könyvtörténeti installáció átadására 2018. október 3-án került sor. A tartalmas kiállításmegnyitón a könyvtár nevében Varga Klára főigazgató-helyettes és Kiszl Péter intézetigazgató köszöntötte az összegyűlt érdeklődőket, s értékelte együttműködésünk újabb formájaként a gyűjtemény és lehetséges kutatóit képző intézmény között mindennapos, "vizuális" kapcsolatot teremtő kiállítás jelentőségét. A megnyitó második felében Bibor Máté tárlatvezetését követve kaphattunk gazdag ízelítőt a kiválasztott tételek izgalmas történetéből, érdekességeiről. E kiállítás képei mostantól velünk maradnak közös jövőnkben, hétköznapjainkba idézve a könyvek sokévszázados történetét.
Érdemes elidőzni előttük.


Nincsenek megjegyzések: