Keresés

2015. november 5., csütörtök

Könyvtárlátogatások az őszi félévben

Oktatási programunk fontos mozzanatai a fővárosi - és alkalmanként - vidéki könyvtárak bemutatásai.
Intézetünk és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködési megállapodása is aktualitást adott az elsős BA évfolyam látogatásának, melyre Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető kísérte a csoportot, s a Központi Könyvtárban Fodor Péter főigazgató is fogadta hallgatóinkat. A látogatásra 2015. szeptember  23-án került sor.
Mesterszakos elsőseink aznap a Corvinus Könyvtárban jártak, Kiszl Péter Az üzleti információ elmélete és gyakorlata című kurzusa keretében Lukácsné Varga Judit osztályvezető tájékoztatta a csoportot a gazdasági, üzleti adatbázisok (ABI/Inform, Emerald, ISI EMIS, OECDiLibrary) helyi alkalmazásáról.
A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárába Németh Katalin tanárnővel érkező BA nappalis első évfolyamot szeptember 28.-án és szeptember 29.-én Rózsa Dávid főigazgató-helyettes fogadta, a csoportot 28-án Bedecs Éva kutatástámogató könyvtáros  kísérte, 29-én Kovács Csaba kézirattáros könyvtáros. Mindkét csoport részletes ismertetést kapott az KSH feladatairól a Findura Imre-teremben, majd a kéziratokkal ismerkedtek, és megtekinthették a tömörraktárat is. A hallgatók 90 %-a be is iratkozott.
Az Egyetemi Könyvtárban Bibor Máté vezetett több ritkaságbemutató foglalkozást, melyek során  corvinák, nyelvemlékek, kódexek illetve újkori kéziratok: Pázmány, Mikes, Arany és nyomtatványok (hazai incunabulumok, RMK-k stb.) megtekintésére volt lehetőségük hallgatóinknak.

Fényképek a látogatásokról

Nincsenek megjegyzések: