Keresés

2022. május 11., szerda

Az esztergomi kódexkiállításon jártunk

2021. március 29-én a KITI BA II–III. évf. könyvtörténet specializációs diákjai az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárba látogattak. A kihelyezett órán vendégként a téma iránt érdeklődő MA-sok is részt vettek. Egyórás vonatozást és rövid buszozást követően értünk az Esztergom központjában található bibliotékához. A 19. század közepén épült, nemrég helyreállított épületbe lépve Szalai Katalin könyvtárigazgató fogadott bennünket, majd pedig Marton-Horváth Mária igazgatóhelyettes, kurátor kalauzolt végig a március 11-én nyílt és a hónap végén bezárt kiállításon. A tárlat apropóját az adta, hogy sokévi munkával elkészült az Esztergomban őrzött kódexek katalógusa, Körmendy Kinga, Lauf Judit, Madas Edit, Sarbak Gábor és mások műve, Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár, az Érseki Simor Könyvtár és a Városi Könyvtár kódexei című kötet. A tárlaton a Főszékesegyházi Könyvtár csaknem összes középkori kéziratát kiállították, ezeket digitalizálva azok is megtekinthetik a Bibliotéka honlapján, akik nem vettek részt a látogatáson. Sőt, maga a könyvtár is "bejárható" az interneten, ami már-már megközelíti a személyes látogatás élményét.
A kódexek bemutatásán túl Marton-Horváth Mária megismertetett bennünket a Bibliotéka történetével és ízelítőt kaptunk a Batthyány-, a Bél Mátyás-, a Fugger- és a Majer István-gyűjteményből is.

- A kiállítás a Főszékesegyházi Könyvtár honlapján
- A Főszékesegyházi Könyvtár digitalizált kódexei
- A Főszékesegyházi Könyvtár köteteinek possessorai
- A Fragmenta Codicum Műhely honlapja
- A látogatáson készült fényképeket Bibor Máté készítette
_

Nincsenek megjegyzések: