Keresés

2018. április 11., szerda

Networkshop 2018

Az NIIF Program keretében a HUNGARNET Egyesület 2018. április 4-6. között Egerben rendezte meg - idén már huszonhetedik alkalommal - a legrangosabb hazai számítógép-hálózati és alkalmazási konferenciát a NETWORKSHOP-ot. A tudományos kutatás és gyűjteményi információszolgáltatás intézményrendszerének igényeit, technológiai fejlődését fókuszba állító konferencián több doktoranduszunk mellett a Digitális Bölcsészet Központ munkatársai is előadtak, s oktatóink közül Fodor János adjunktus képviselte Intézetünket. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitalizált gyűjteményekre épülő mind hatékonyabb, "okosabb" rendszerekben a tartalmi összefüggéseket, a kimutatható érdekes kapcsolatokat kreatív, alkotó munkával kell fölépíteni. A programozók nem ismerik az adattárak tartalmát, sajátosságait, s nem feladatuk kitalálni, mi érdekelheti, ragadhatja meg az olvasókat, közösségi-média használókat vagy kutató szakembereket. A tartalmi összefüggések kreatív tervezése és a közvetítés továbbra is a könyvtárosok, muzeológusok, levéltárasok - bölcsészek feladata, szerepe lesz, marad.

- A konferencia előadásai elérhetőek lesznek a Videotoriumban
- Az NWS 2018 programja / előadásai témakörönként
- Fodor János prezentációja

Nincsenek megjegyzések: