Keresés

2017. június 2., péntek

A 110 éves Németh László Városi Könyvtár ünnepén

Idén ünnepli a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár fennállásának 110. évfordulóját, amelynek alkalmából 2017. május 16-án konferenciát szerveztek, illetve átadták a Németh László-plakettet is. Az elmúlt 110 év alatt sok minden történt a könyvtár életében. A kezdetektől napjainkig rengeteg program valósult meg, számos híres személy fordult meg a falak között, emléküket őrzik a vendégkönyvek, melyekben találkozhatunk helyi emblematikus szerepelők kézjegyével, illetve az ország nagyjainak bejegyzéseivel is. A 110 év alatt a jelenlegi, Andrássy utcai épület már a nyolcadik a sorban, ahol otthonra lelt a tudástár, ez a hely sem tűnik azonban  utolsónak, véglegesnek. Az épületet nem könyvtárnak szánták,  a raktárhelyiségek rossz állapotban vannak, napirendre került az új könyvtár létrehozásának igénye. Már lezárult a konzultáció, amelynek során kikérték a lakosok véleményét is, s ehhez kapcsolódott a pénteki konferencia is, amelyre olyan könyvtár- és építészeti szakembereket hívtak meg, akik saját példájukon keresztül, vagy szakmai szempontból világították meg a modern könyvtárépítészet kívánalmait. Az előadók között szerepelt Barátné dr. Hajdu Ágnes, Intézetünk tanszékvezetője, a MKE elnöke, az IFLA Igazgatótanácsának tagja, Ramháb Mária főtanácsos, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója, az IKSZ elnöke, Liebhauser János, a szekszárdi Illyés Gyula Megyei Könyvtár igazgatója, Lévai Tamás és Varsányi András okleveles építészmérnökök. Az ünnepség részeként átadták a Németh László-plakettet is. Ebben az évben Prof. Dr. Imre László egyetemi tanár kapta az elismerést.

- Képek az eseményről
- Beszámoló az eseményről -  Promenade.hu

Nincsenek megjegyzések: