Keresés

2016. február 19., péntek

Együttműködési megállapodás a BCE Egyetemi Könyvtárával

2016. február 18-án szakmai együttműködési megállapodást írt alá Nagy Zsuzsanna, a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár (BCE EKL) főigazgatója, valamint dr. Kiszl Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézetének (ELTE BTK KITI) intézetigazgatója.

Az együttműködés fő célja a BCE EKL szakmai tevékenységének megismertetése az ELTE BTK KITI hallgatóival, segítségnyújtás a gyakorlati tapasztalatszerzésben, valamint a könyvtári munkakörnyezetben való szocializációban, illetve a BCE EKL számára a szakmai utánpótlás biztosítása.

A prof. dr. Borhy László dékán kézjegyével is ellátott megállapodás kiterjed közös tudományos rendezvények szervezésére, továbbá a hallgatók szemináriumi, TDK-dolgozatai és PhD disszertációi mellett az oktatók publikációinak szakirodalmi támogatására.


Az ELTE BTK KITI közelmúltban kötött szakmai együttműködési megállapodásairól:
Budapesti Műszaki Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár
Magyar Olvasástársaság (HUNRA)
Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zenei Gyűjtemény

Nincsenek megjegyzések: