Keresés

2013. június 3., hétfő

Kép-, videó- és hanganyag tanulmánykötetünk bemutatójáról

2013. május 30-án 16 órától, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Központi Könyvtárának fogadótermében tartotta az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete a dr. Kiszl Péter intézetigazgató és tanszékvezető szerkesztésében készült Trendek a hazai és nemzetközi könyvtárügyben című tanulmánykötet bemutatóját. A megjelenteket dr. Fodor Péter, a FSZEK főigazgatója, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke köszöntötte, majd a kötetet Bakos Klára, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Barátné dr. Hajdu Ágnes, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Könyvtári Akkreditációs Szakbizottságának elnöke és Kóródy Judit, az Infodok Kft. vezetője méltatta. Ezt követően dr. Kiszl Péter szerkesztő beszélt a könyv megszületésének körülményeiről, a hallgatói tehetséggondozás fontosságáról, melynek keretében létrejött a tanulmánykötet. Külön kiemelte, hogy a művet dr. Voit Krisztina nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docens emlékét őrizve állította össze. A kötet szerzői a rendezvényen vehették át tiszteletpéldányaikat, dr. Kiszl Péter szerkesztőtől és dr. Iván Géza lektortól. A jó hangulatban zajló könyvbemutató is bizonyíték az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében – a hallgatók aktív bevonásával – folyó, szakmai közösséget kovácsoló, sokoldalú és gyakorlatközpontú kutatómunkára.

A rendezvényről készült fotók:



Linkek:
Videó a rendezvényről
A kötet tartalomjegyzéke és előszó (pdf 1-11. o.)
Borító (pdf) első-hátsó | első | hátsó
A szerzők adatai

A könyv megjelenése apropóján, 2013. június 2-án, a Kossuth Rádió Szonda című tudományos magazinjában a könyvtárügy aktualitásairól hallhattak beszélgetést dr. Kiszl Péter intézetigazgatóval
(14 óra 24 perctől).

A kötet megvásárolható az Eszterházy Károly Főiskola Líceum Kiadójánál:
http://kiado.ektf.hu

Nincsenek megjegyzések: