Látogatásunk az informatikus-könyvtáros szempontból különösen érdekes, Kép és képtelenség című kiállításuk nyitvatartásának utolsó hetére esett. Az előadás után csoportunk megtekintette a virtuális és kiterjesztett valóságélményre építő alkalmazások, eszközök széles skáláját felvonultató tárlatot, a szervező Kitchen Budapest és Capa Központ munkatársai segítségével kipróbálhattuk az installációkban felhasznált Google Glass, Oculus Rift, Microsoft Kinect, Leap Motion technológiákat.
Keresés
2015. február 25., szerda
Kép és képtelenség - látogatás a Capa Központban
Február 25.-én a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban fogadta a Tartalomszolgáltatás eszközrendszerei című mesterszakos kurzusunk hallgatóit Virágvölgyi István, volt hallgatónk, az intézmény szakmai igazgatója. A központ konferenciatermében izgalmas előadást tartott csoportunknak a kortárs művészfotók és hírfotógyűjtemények helyzetéről, a Capa központ szerepéről csakúgy, mint saját, a könyvtáros diplomától az Origo és az MTI fotórovat-szerkesztésén át vezető pályájáról. Fodor János kérdésére részletesen elemezte a tervezett városligeti fotómúzeum várható szerepét a képgyűjtemények sorában, s a Capa Központ oktatási és fotóművészeti életet katalizáló terveiről is szólt.
Látogatásunk az informatikus-könyvtáros szempontból különösen érdekes, Kép és képtelenség című kiállításuk nyitvatartásának utolsó hetére esett. Az előadás után csoportunk megtekintette a virtuális és kiterjesztett valóságélményre építő alkalmazások, eszközök széles skáláját felvonultató tárlatot, a szervező Kitchen Budapest és Capa Központ munkatársai segítségével kipróbálhattuk az installációkban felhasznált Google Glass, Oculus Rift, Microsoft Kinect, Leap Motion technológiákat.
Látogatásunk az informatikus-könyvtáros szempontból különösen érdekes, Kép és képtelenség című kiállításuk nyitvatartásának utolsó hetére esett. Az előadás után csoportunk megtekintette a virtuális és kiterjesztett valóságélményre építő alkalmazások, eszközök széles skáláját felvonultató tárlatot, a szervező Kitchen Budapest és Capa Központ munkatársai segítségével kipróbálhattuk az installációkban felhasznált Google Glass, Oculus Rift, Microsoft Kinect, Leap Motion technológiákat.
| cimkék:
master_képzés,
tartalomszolgáltatás,
vendégségben
2015. február 18., szerda
Pályázati felhívás Erasmus+ ösztöndíjra!
Tájékoztató: március 4. szerda, 15:15, 6-os terem!
A pályázat benyújtásának határideje a Neptun felületén: 2015. március 11. Tudnivalók a pályázás menetéről: rövid összefoglaló | pontos részletek
A Könyvtár- és Információtudományi Intézet partnerintézményei:
FINNORSZÁG - Abo Akademi University, Turku
GÖRÖGORSZÁG - Alexander Technological Eductaional Institute of Thessaloniki - Ionian University, Corfu
NÉMETORSZÁG - Johannes-Gutenberg-Universität, Mainz - Cologne University of Applied Sciences, Köln
NORVÉGIA - Oslo and Akershus University, College of Applied Sciences
OLASZORSZÁG - Sapienza Universita' di Roma - Universita degli studi di Firenze
PORTUGÁLIA - Universidade do Porto
SPANYOLORSZÁG - Charles III University of Madrid - Universidad de Salamanca - University of León
SVÉDORSZÁG - Högskolan i Boras
TÖRÖKORSZÁG - Hacettepe University, Ankara
Tájékoztató: március 4. szerda, 15:15, 6-os terem!
Kérdéseikkel addig is bátran forduljanak hozzánk!
Minden kedves hallgatónknak sikeres pályázást kívánunk!
Barátné dr. habil. Hajdu Ágnes - a nemzetközi kapcsolatok felelőse
Bella Katalin - Erasmus+ koordinátor
| cimkék:
bachelor_képzés,
erasmus,
info,
master_képzés,
nemzetközi
2015. február 9., hétfő
Fogadóórák a tavaszi félévben
Dr. Kiszl Péter: (titkársági bejelentkezés alapján) csütörtök 14.00-16.00
Barátné dr. Hajdu Ágnes: szerda 10.30-12.30
Dr. Fodor János: kedd 13.00-15.00
Dr. Senkei-Kis Zoltán: hétfő 16.00-17.00; csütörtök 12.30-13.30
Boda Gáborné dr. Köntös Nelli: hétfő 9.00-10.00; kedd 15.30-16.30
Dr. Németh Katalin: kedd 11.30-12.30; szerda 13.00-14.00
Dr. Bibor Máté: kedd 10.00-11.00; szerda 13.30-14.30
Bella Katalin: csütörtök 9.30-10.30; csütörtök 14.00-15.00
Boros Tibor: csütörtök 14.00-16.00

2015. február 4., szerda
LISA az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében
Magyarországon - a Könyvtári Intézetben hozzáférhető nyomtatott változata és a ProQuest Library Science szolgáltatás mellett - kizárólag intézetünkben, illetve az ELTE hálózatában kereshető on-line a ProQuest könyvtár- és információtudományi referáló bibliográfiai adatbázisa, a LISA (Library and Information Science Abstracts). A nemzetközi szakirodalmat közvetítő, mértékadó tudományterületi adatbázis napjainkban 440 folyóiratot dolgoz fel a világ 68 országából, 20 különböző nyelven. A LISA rekordjainak száma kéthetente 500-nál is több tétellel gyarapodik, a legkorábbi publikációk 1969-ből származnak.
- Bővebben a LISA adatbázisról
- Bővebben a ProQuest Library Science szolgáltatásról
- ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet Könyvtára
2015. január 28., szerda
Doktori fogadóóra
Dr. Kiszl Péter, a könyvtártudományi doktori (PhD) program vezetője 2015. február 5-én (csütörtökön) 14:00-15:00 között tartja soron következő fogadóóráját, ahol lehetőség nyílik a kreditek egyeztetésére és további tanulmányi kérdések megbeszélésére.
Előzetes bejelentkezés Moravcsik Szilviánál, a titkárságon.
| cimkék:
doktori_képzés,
félévkezdés,
info
2015. január 27., kedd
Tehetség – zene – olvasás: konferencia
Hogyan bánunk meglévő tehetségeinkkel, ha a PISA 2012-es jelentése szerint a legjobban teljesítők aránya is romlott 2009 és 2012 között?
Időben felismerjük, megfelelően támogatjuk a kivételes teljesítményeket felmutató diákjainkat?
Elegendő figyelmet fordítunk-e az átlagosnál alacsonyabban iskolázott, hátrányos helyzetű szülők gyengébben teljesítő gyerekeire és bennük is meg kívánjuk-e látni a bizonyára meglévő, jól fejleszthető egyedi adottságot, tehetséget?
A fenti kérdéskörök megvitatására szervez konferenciát 2015. április 11-én (szombaton), Debrecenben, a DE Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara, valamint Neveléstudományi Doktori Iskolája, a városban működő Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, továbbá a Magyar Olvasástársaság, s várja a téma iránt érdeklődő, illetve ezzel intenzíven foglalkozó kutatók, pedagógusok és könyvtáros(tanárok) jelentkezését.
A jelentkezés részletei: [link]
A tervezett 4 szekció:
1.) Pedagógus- és könyvtárosképzés, a pedagógus és a könyvtáros személyisége,
2.) Óvodáskor és alsó tagozat,
3.) Felső tagozat,
4.) Középiskolások.
A konferencián előadást tartani nem kívánó, de hallgatóként érdeklődők jelentkezését legkésőbb 2015. március 10-i beérkezéssel ugyancsak örömmel várják az alábbi címen:
P. Stébel Ildikó: kodalylibrary@gmail.com
A részvétel kizárólag előzetes jelentkezés és visszaigazolás után lehetséges!
A konferencián a részvétel díjmentes.

2015. január 16., péntek
Könyvbemutatónk képei
A Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös termében január 12-én a Gondolat Kiadó rendezte Fodor András (1929-1997) Kossuth-díjas költő Kulcsolt vállak tengelye című esszékötetének bemutatóját. Az Intézetünk digitalizálási, tartalomszolgáltatási projektje keretében újra szerkeszthetővé tett írásokra épülő kiadványsorozat harmadik kötetét a kiadó nevében Gál Mihály szerkesztőségi titkár, majd a kiadványt sajtó alá rendező Fodor János ismertette, kiemelve hallgatóink munkáját létrejöttében. A megjelent írások értékeiről, a szerző jelentőségéről XX. századi magyar irodalomunkban Vasy Géza irodalomtörténész egyetemi tanár tartott anekdotákban és irodalomtörténeti összefüggések felidézésében egyaránt gazdag előadást. A közönség soraiban intézetvezetőnk, Kiszl Péter, jelenlegi illetve korábbi oktatóink, hallgatóink mellett megjelentek a költő rokonai, nemzedéktársai, személyes ismerősei. Megtisztelték a rendezvényt jelenlétükkel - többek között - Németh Ágnes (Németh László lánya), Ács Margit író, Varga Katalin, Tüskés Gábor, Babus Antal irodalomtörténészek, Knapp Éva, Lakatos András, Szabó Sándor, Németh Márton könyvtárosok.
| cimkék:
bemutató,
eredmény,
esemény,
kiadvány,
tartalomszolgáltatás
2015. január 13., kedd
Felvételi! ELTE BTK - Nyílt nap
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara 2015. január 16-án, pénteken 10:00 órától a Gólyavár Mária Terézia termében tartja nyílt napjának megnyitóját, ahol - többek között - Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánja és Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is köszönti a megjelenteket, majd előadások hangzanak el a felvételi eljárással és karunk képzési kínálatával kapcsolatban.
Az informatikus könyvtáros alapszakról és a választható specializációkról a kar Múzeum körúti főépületének 11-es teremében 12:30-tól hallhatnak tájékoztatást az érdeklődők.
Intézetünk a 2015-ös felvételi időszakban a következő képzési formákkal várja leendő hallgatóit:
Informatikus könyvtáros alapszak (BA) nappali és levelező tagozaton, államilag támogatott és önköltséges formában. Választható specializációk:
- EU-információ
- információ- és tudásmenedzsment
- könyvtörténet (több éves szüneteltetés után újra indítjuk az Egyetemi Könyvtárral együttműködve)
- zenei könyvtáros (a Zenei Tanszék által meghirdetett ének-zene alapszakhoz kapcsolódóan)
Informatikus könyvtáros mesterszak (MA) nappali és levelező tagozaton, államilag támogatott és önköltséges formában. Választható szakirányok:
- kutatás-fejlesztési információmenedzser
- üzleti információmenedzser
Nem (informatikus) könyvtáros diplomával rendelkezők számára 50 kredites részismereti modult indítunk, melynek elvégzését követően jelentkezhetnek mesterképzésünkre.
A hallgatók gyakorlati képzése több mint 200 hazai gyakorlóhely bevonásával történik, a külföldi tapasztalatszerzés lehetőségét pedig Európa-szerte 14 ERASMUS partnerintézményünk biztosítja.
http://lis.elte.hu/OKTATAS/erasmus.html
A mesterképzést követően hallgatóink előtt nyitva áll a továbblépés lehetősége a hazai könyvtártudományi képzés legfelső szintjét jelentő, PhD-fokozatot adó doktori programunk felé. A doktori képzésre történő jelentkezés részleteiről a kar honlapján tájékozódhatnak:
http://www.btk.elte.hu/phd/felveteli
További részletes információk a Könyvtár- és Információtudományi Intézet honlapján:
http://lis.elte.hu/OKTATAS/felveteli
A nyílt nap honlapja:
http://www.btk.elte.hu/hir?id=NW-2014
Országos felvételi információs portál:
www.felvi.hu
Szíves figyelmébe ajánljuk egyetemünk reklámfilmjeit:
https://www.youtube.com/watch?v=Jpo9YevZ-Ik
https://www.youtube.com/watch?v=5hhSH3tTBnw
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
Könyvtár- és Információtudományi Intézet
http://lis.elte.hu

2015. január 12., hétfő
Szakmai napunk visszhangja
Októberi E-köny, e-olvasás szakmai napunkról újabb, részletesebb beszámolók jelentek meg a könyvtártudományi szaksajtóban. A Tudományos és Műszaki Tájékoztatás november-decemberi számában Boda Gáborné Köntös Nelli részletes beszámolója idézi fel az e-olvasás jelenét és az olvasás jövőjét könyvtártudományi kontextusba állító vitát, s az azt követő szakmai programot.
A Könyvtári Figyelő Műhely-rovatában Egy téma - két vélemény címmel, tíz oldalas tematikus blokkot szentel legutóbbi számában rendezvényünknek: "A következő két írás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézete szervezésében 2014. október 15-én, az Országos Könyvtári Napok Okoskönyvtár tematikus nap keretében az e-könyvekről és az e-olvasásról tartott kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat foglalja össze. Fodor János a vita résztvevőjeként a megfogalmazható tanulságokra koncentrál, Németh Márton pedig a beszélgetés nézőjeként, hallgatójaként az elhangzott véleményeket ismerteti és kommentálja."
A megjelent cikkek adatai (az online KF cikkeihez előfizetői bejelentkezés szükséges, nyilvánossá tavasszal válnak):
- Boda Gáborné Köntös Nelli: Pro és kontra az e-könyvekről: E-könyv, e-olvasás szakmai nap az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében. - Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 61. évf. (2014) 11-12. sz.
- Fodor János: E-olvasásról a tagadás tükrében. Egy bölcsészkari vita tanulságai. - Könyvtári Figyelő, 60. évf. (2014) 4. sz. pp. 481-485.
- Németh Márton: E-könyvekről sokszemközt. Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének szakmai napja. - Könyvtári Figyelő, 60. évf. (2014) 4. sz. pp. 486–491
Korábbi jelentések, tudósítások a weben:
- Kerekes Pál: Válság vagy megújulás: kulturális és könyvpiaci trendek. (IT-Business)
- Pethő Anita: E-könyv - Az átmenet kora? Prae, 2014-10-24- Az e-könyv protézis, műláb vagy kultúraközvetítő eszköz? (EDUPRESS)
- Beszámoló és statisztikák a szakmai nap interaktív szakaszáról (Könyvkonnektor)
Kapcsolódó linkek:
- Videófelvétel a kerekasztalbeszélgetésről
- Fényképek a szakmai napról - galéria
- A résztvevő szakértők, kiállító e-könyv kiadók részletes megnevezése, felsorolása

konferencia,
könyvtárszakma,
szaksajtó
2015. január 5., hétfő
Új év - új naptár
Kedves Hallgatók, Oktatóink és Partnereink!
Eredményekben gazdag, Boldog Új Esztendőt kívánunk!
Szeretettel ajánljuk Önöknek a csatolt művészi naptárat az Intézetünk falait is díszítő művek alkotójától, Vincze Erika tipográfus-kalligráfustól.
Csupán két keskeny sáv, csak néhány kék hétfő, s máris itt a tavasz!
[Letöltés könyvtárunkból.]

2015. január 4., vasárnap
Könyvbemutató: Kulcsolt vállak tengelye
Intézetünk digitalizálási, hálózati gyűjteményépítő projektje, a Fodor András Hálózati életműkiadás már két hagyományos, nyomdai kiadvány alapjául szolgált: 2013-ban a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg a Kossuth-díjas költő összegyűjtött verseinek két kötete, de az életmű digitalizálása során több évfolyam hallgatói dolgoztak esszék, kritikák, verselemzések újra szerkeszthetővé tételén is. A kötetsorozat folytatásaként a közös munka eredményeire épül Fodor András összegyűjtött esszéinek első kötete, melyet jövő hétfőn mutat be Vasy Géza irodalomtörténész, egyetemi tanár és a kötet összeállítója, intézetünk adjunktusa, Fodor János.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Időpont és helyszín:
2015. január 12. 17 óra, Petőfi Irodalmi Múzeum
- Az esemény Facebook-oldala
- Részlet a szerkesztői utószóból + a közreműködő hallgatók névsora
- Blogbejegyzéseink a sorozat korábbi köteteiről: [1] [2]
- Kapcsolódó on-line kritikák, visszajelzések, szakirodalom
- Frissítés: képek a bemutatóról

2014. december 19., péntek
Kellemes ünnepeket!
Szép karácsonyt most, s önfeledt szilvesztert!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Honlapunkon: Felvételi! | Oktatás | Oktatók | Történet | Könyvtár | Elérhetőség | Galéria