Keresés

2018. augusztus 20., hétfő

Értékeink a jövőt formálják – Vándorgyűléseink öröksége

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 50. vándorgyűlését tartotta Keszthelyen. A rendezvény idei témája: Értékeink a jövőt formálják - Vándorgyűléseink öröksége volt. A résztvevőket többek között Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is köszöntötte a plenáris ülésen, ahol Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke tartott szakmai előadást A művészetek által megtermékenyített belső világ és az információrobbanás hatásai kreatív gondolkodó képességünkre címmel.

A konferencián Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető, MKE elnök több alkalommal is tartott előadást. A nyitó plenáris ülés érdekes színfoltja volt, hogy Glória Perez Salmerón, az IFLA elnöke videóüzenetben - először az MKE történetében -  köszöntötte a magyar könyvtárosokat és az 50. vándorgyűlést.

Intézetünk hallgatói a szokásoknak megfelelően idén is szép számban (12) képviselték az ELTÉ-t és a szekcióüléseket ki-ki érdeklődésének megfelelően látogatta, melyek hozzájárultak szakmai fejlődésükhöz és kiválóan alkalmasak voltak kapcsolatépítésre is. Az előadások mellett könyvtárlátogatás és szakmai kirándulások színesítették a programot. A baráti vacsorán szinte mindannyian részt vettünk. Itt készült a közös fénykép. Összegzésként elmondható, hogy mind számszerűségüket, mind szakmai érdeklődésüket, mind emberi magatartásukat tekintve büszkék lehetünk azokra, akik 2018-ben képviselték Intézetünket a könyvtárosok legnagyobb seregszemléjén Keszthelyen.


Nincsenek megjegyzések: