Keresés

2017. július 24., hétfő

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűlésén

Érdekes véletlen, hogy a Magyar Levéltárosok Egyesülete éves vándorgyűlésének is a Miskolci Egyetem adott helyet 2017. július 10. és 12. között egy héttel a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 49. vándorgyűlése után.  A köszöntők és a Dóka Klára-díjak átadása után következő plenáris ülésen első előadóként Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető asszony tartott Könyvtárak a társadalom szolgálatában címmel előadást. Az első napon elhangzott további előadások:
- Deme Péter elnök, Pulszky Társaság: Múzeumok a változó világban
- Török András igazgató, Summa Artium Nonprofit Kft.: Civil szervezetek együttműködése a levéltárakkal
- Horváth J. András főlevéltáros, Budapest Főváros Levéltára: Levéltárak és a 21. század társadalmi kihívásai
- Borsodi Csaba intézetigazgató, dékán-helyettes, ELTE BTK: Új kihívások: a levéltáros-képzés átalakítása
- Herman István igazgató, MNL VeML: Levéltáros életpályamodell.
A rendezvény második napja a szekcióülésekkel, majd a kirándulásokkal folytatódott.

- Képek az eseményről

Nincsenek megjegyzések: