Keresés

2017. május 8., hétfő

Vendégünk volt Vraukóné Lukács Ilona

A Nyitott Napok 2017 tavaszi szemeszterét záró előadó Vraukóné Lukács Ilona, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársa volt.
Mint azt a május 3-i előadás címe (Könyvtárbusz, ami összeköt: Guruló könyvtár a Felső-Tisza mentén és a bokortanyákon) is mutatta, ezúttal egy speciális könyvtári szolgáltatás volt a téma: kistelepülések ellátása könyvtárbusszal.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat, Nyíregyháza környéki bokortanyán és huszonhét, Fehérgyarmat térségében lévő településen – az érintett önkormányzatok és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár közötti megállapodás alapján – könyvtárbusszal történik a lakosság könyvtári ellátása. Az előadó bemutatta a települések természeti és épített kincseit, ismertette azt a gazdasági és társadalmi keretet, amelyben a szolgáltatást a jogszabályokkal összhangban biztosítani kell. Különösen kiemelte a térségben lévő települések fővárostól és megyeszékhelytől – és úgy általában mindentől – való távolságát, s ennek mindenre kivetülő hatását. Az esélyegyenlőség (helyesebben az esélyegyenlőtlenség), ami a szolgáltatókat leginkább mozgatja, így a távolságból, az elszigeteltségből, a nagyfokú munkanélküliségből, a falvak elöregedéséből adódó problémák. A közösségépítő intézményrendszer – óvodák, iskolák stb. – felszámolása, ebből adódóan a közösségek felbomlása, az elvándorlás, a lélekszám rohamos csökkenése, a települések fokozatos elnéptelenedése nagy kihívás a szolgáltató számára, de ez adja a feladat szépségét is.

Az előadó invitálta a leendő könyvtárosokat, hogy szakmai gyakorlat keretében ismerkedjenek meg ezzel a szolgáltatással; a reformáció-emlékév apropóján a festett fakazettás mennyezetű templomokkal (Templomok útja), s egyben a varázslatos tájjal is.

Publikációk:
- Megvalósult egy álom: Könyvtárbusz a Felső-Tisza mentén és a Nyíregyháza környéki bokortanyákban, Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2014/10, 16–29.
- Guruló könyvtár a Felső-Tisza vidékén és a Bokortanyákon = Könyvtárbuszok európai utakon: I. Pécsi könyvtárbusz-találkozó, Pécs, 2015. április 23–25., szerk. Katona Anikó, Pécs, Csorba Győző Könyvtár, 2015 (A Baranya Megyei KSZR Kiadványai, 2), 14–26.

Nincsenek megjegyzések: