Kedves kollégák és hallgatók, az új honlap "virtuális olvasótermében" megkezdjük a video felvételek publikálását. Audunson professzor előadása után most Havas Katalin könyvtáros gondolatait osztjuk meg mindazokkal, akik nem lehettek velünk a -109-es gépteremben, 2012. áprilisában: mit tanulhatunk egy gazdag és értékes szakmai életútból, egy komoly de iróniára mindig kész kollégától, mit gondol 2012-ben a szakma, a könyvtár és a könyv jövőjéről Havas Katalin, mit kérdeztek tőle a hallgatók és mit kívánt nekik, pályakezdőknek vendégünk? - lis.elte.hu/video/havas -A továbbiakban szeretnénk bővíteni videotóriumunkat, az előkészítés alatt álló anyagok feldolgozása közben is folyamatosan várjuk ötleteiket videón közzétételre érdemes témákról.
Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet vendége:
Havas Katalin
0:00:00
Fodor János:
Szeretettel köszöntjük Havas Katalint és Rónay Gabriellát, aki a MEK-ben dolgozik jelenleg, de korábban dolgoztak együtt.
Rónay Gabriella:
Igen, a Kati mellé menekültem. 2006-ban fél évig önkéntesként dolgoztam a Szabó Ervin Könyvtárban és akkor ismertem meg Katit. Nem azért ajánlom nektek mert remek és tapasztalt könyvtáros, hanem mert a Katit nagyon bölcs, okos embernek ismertem meg, tehát az embersége miatt ajánlom.
Havas Katalin:
Hát ezt nagyon szépen köszönöm. Tehát engem akkor Havas Katalinnak hívnak, és 37 évet dolgoztam a Szabó Ervinben, és tizet a Széchényi könyvtárban, úgyhogy ilyen évezredek néznek magukra itt, ebből az alkalomból, és éppen azon morfondíroztam, hogy a jövő könyvtárosai számára egy két éve nyugdíjban lévő, minden ízében elavult könyvtári rendszert képviselő ember mit jelenthet még? És eszembe jutott a kis hasonlat, hogy ez éppen olyan lehet, mint mikor Ráskay Lea a kódexírót apácák meghívták a Gutenberg baráti körbe, és megkérték, hogy a kézzel írás gyönyöreiről beszéljen nekik. Mert körübelül így viszonyul az én tájékoztató-könyvtárosi múltam -vagy egyáltalán a könyvtárosi múltam - a jövendő könyvtárosok életéhez. Ugyanis köztudott, ezek a számítógépek így közénk álltak, és körülbelül ez az a szituáció, amit én a könyvtárban én nagyon nem szeretek, hogy a könyvtárosnak az arca elött egy monitor van, és a mögül kell, hogy úgy mondjam a képernyőről letépni a tekintetét, hogy a kedves olvasó tekintetébe beleakassza. Holott szerintem az egyik leges-legfontosabb mozzanat a könyvtáros és az olvasó életében a belépés és a szemkontaktus, és az a mézes-mázos csalogató tekintet, amivel az ember odahívja magához az illetőt és azt mondja hogy tárulkozz ki elöttem, azért vagyok itt, hogy segítsek rajtad. Na most sajnos, az utóbbi 10-15 évben ez kicsit nagyobb erőfesztíést igényel a könyvtárosoktól, mert tényleg a számítógépekre tapadva üldögélnek a könyvtárban, és ahhoz, hogy egy olvasót magukhoz édesgessenek, ahhoz abba kell hagyni az éppen aktuális cselekedetet. Ami persze nem egy számítógépellenességet jelent a részemről, mert más felől pedig egy hatalmas dolog, hogy pikk-pakk megmondjuk, hogy a könyv megvan-e, bentvan-e, hol található. Na, itt már azért vannak kis hibák, mert itt már a számítógépnél kissé kevésbé komputerizált könyvtárosok is belépnek a dologba, ami a könyvelrakást illeti, nem beszélve az olvasók keverő-kedvéről. De hát ezt csak zárójelben mondom.
0:03:30
Tényleg olyan, mint hogyha az ókorból vagy az őskorból csöppennék ide, mert én még abban a könyvtáros képzésben vettem részt, amelyik kétszakos volt, tehát a könyvtár egy másik szakkal párosult és mindenkinek megvolt az az egyéni tudása, amivel alá tudta támasztani a könyvtárosi tudását. Tehát nem csak egy teljes, számítógépen és könyvekben létező kollektív tudással építettük a napi munkánkat, hanem volt mindenkinek - legalábbis az egyetemet végzett könyvtárosoknak, akik elsősorban a tájékoztatásban vagy az igazgatásban szerepeltek - még egy másik szakja is. Sajnos többnyire humán szakról volt szó, ritkán keveredett ez valamilyen reáliával, ami eléggé meghatározta a könyvtárosok általános érdeklődését és egy kicsit az egysíkúság felé vezetett. Természetesen nem a szakkönyvtárosokra gondolok és nem azokra, akik a fizikával, a matematikával vagy bármi mással tudták párosítani szakjukat, de többnyire a történelem vagy a magyar dominált. (A leggyengébb párosítás a népművelés-könyvtár szak volt, ami gyakorlatilag minden szempontból ugyanazt jelentette.) Tehát én még ezt a magyar-könyvtár szakpárosítást végeztem annak idején. Jelenleg könyvtár informatikának vagy informatika könyvtárnak hívják a képzést?
- Informatikus könyvtáros. Nekem szívem szerint az lenne az első személyes kérdésem az itt lévőkhöz, hogy – felmérve a körülbelüli arányokat – ki az, aki elsősorban könyvtárosnak érzi magát vagy az szeretne lenni, illetve ki az, aki informatikus? A könyvtárost kérdezem először. Meglehetősen sokan! És akkor kik érzik magukat informatikusnak? Győztek a könyvtárosok. Erre nem is számítottam!
- Nem kérdezte meg, hogy ki az, aki mind a kettőt szeretné?
- Természetesen most már nem is lehet másképp létezni, mint mind a kettővel egyszerre. Ezzel inkább arra akartam rávilágítani, hogy a lelke mélyén az ember elsősorban könyvtáros és egyáltalában mit jelent az, hogy valaki könyvtáros. Én úgy tudtam ezt magamnak mindig megfogalmazni, hogy először is az olvasószolgálat egy fantasztikusan jó szó. Ez egy szolgálat, úgy ahogy van, elejétől a végéig mindenképpen szolgálat, mégpedig egy olyan társasággal szemben, amelynek minden egyes tagja más. Egy osztályban egy tanár, egy rendelőben egy orvos ugyanúgy szolgálja a tanítványokat és a pácienseket, betegeket. De a könyvtárban szinte mindenki más, minden ember egy teljesen külön univerzum, és mindenkinél külön kell kezdeni azt a tranzakciót és interakciót, amiből a végén győztesen kerülünk ki. A kedves olvasó pedig a megoldott problémával és a megtalált könyvvel a kezében távozik, mi pedig jólesően ülhetünk vissza a számítógép ernyője mögé, mert megtörtént egy olyan tranzakció, aminek a vége mindenképpen pozitív. Annál is inkább, mert szent meggyőződésem, hogy a könyvtárba belépőknek már a belépés pillanatában egy nagyon fontos és mindenképpen tiszteletreméltó lelkülete van, mert aki egy könyvtárba belép az biztos, hogy akar valamit. És nekünk ezt kell mérhetetlenül tiszteletben tartani.
0:07:00
Akar valamit, mert az az érdeke; akar valamit kezdeni a napjával. Tehát érdeke annak, aki tanulni akar, mert vizsgára készül, dolgozatot ír, disszertációt ír, satöbbi. Érdeke, mert dolgozni akar, ezért a munkájához szükséges irodalmat összeszedi, vagy az ahhoz szükséges információt összeszedi. Érdeke, mert föl akar készülni a következő órára, mert történetesen egy tanár. Van egy rettentő nagy létszámú társaság - különösen természetesen a közművelődési könyvtárakra gondolok - akik viszont azért jönnek be, mert nem akarják elvesztegetni a napjukat. Tehát föl akarnak kelni, föl akarnak öltözni, el akarnak otthonról menni; könyvek, újságok, más emberek, keresztrejtvények, satöbbik társaságában akarják tölteni a napjukat, és ezt nekünk teljesen azonosan és egyformán kell fogadni. Nincsen különbségtétel egy doktori disszertációt író hallgató, vagy Phd-s hallgató kiszolgálása és megsegítése és egy keresztrejtvényfejtőnek a megsegítése között. Természetesen van, mindenki tudja, hogy mekkora nagy különbség van a kettő között, de mentalitásban, hozzáállásban, kedvességben, nyitottságban, segíteni akarásban semmiképp nincsen. Nem lehet eltaszítani az egyiket. Olyankor az ember egy kicsit meginog. Nem tudom mennyire olvasták a könyvtári protokollt amibe példaként beírtam, hogy már egy órája nem tudjuk, hogy mit kér a kedves olvasó, mert először az összes ásványtani könyvet meg akarja nézni, és azután kiderül a végén, amikor már többen dolgozunk a kérdésen, hogy egy kilenc betűs ásványról van szó. De ez sem számít, akkor is szemrebbenés nélkül kell azt mondani, örülünk, hogy megtaláltuk a megfelelő megoldást. Nem szeretném túlságosan a saját nosztalgiám és a saját pályámra való könnyes visszaemlékezés irányába vinni ezt a beszélgetést, ezért meg szeretném kérdezni, hogy a Halott könyvtár kiállítást ki látta? (kezek a magasban) Ó, hát ez valami fantasztikus! Akkor erről tudunk beszélgetni és mesélni. Akkor kérdezhetem azt, hogy mit szóltak a címéhez? Kinek, hogy mondjam, ütötte ki a biztosítékot, vagy kinek mindegy?
- Én mondjuk nem rökönyödtem meg rajta.
- Mert borzasztó nagy vita van a KATALIST-en, aki olvassa ezt a, könyvtári hálón zajló mindenféle vitákat...
0:10:30
Igen nagy vita van rajta, hogy szabad-e egy olyan időben, amikor abszolút megszorítások vannak, és milliókat vesznek el a könyvtáraktól beszerzésre, egy ekkora demonstratív kiállítást rendezni. És hát ez az egyik oldal vagy egyik párt tulajdonképpen, és azt hogy a könyvtár ugye és a könyvek sose halnak meg. És akkor van a Mikulás-féle vonal, ahol azt mondják, hogy minél kevesebb könyv van egy könyvtárban, gyakorlatilag az adja a vonzerőt, és minél tömötebb, minél sűrűbben rakott egy könyvtár, annál taszajtóbb az olvasók számára. És különben is fel kell készülnünk arra, hogy ezek a könyvek átmennek a virtuális térbe. És hogy akkor ki siratja a hagyományos könyvtárakat, és ki kardoskodik az e-könyvek vagy e-bookok világa mellett. Na most teljesen mindegy, hogy mi mellett kardoskodunk, a dolgok meg fognak velünk történni úgy, ahogy megtörtént az egész kompjúterizálás, megtörtént a számítógépnek az elképesztő forradalmi bevonulása, mindenkinek az életében, nem csak a könyvtárosokéban, de itt aztán pláne. Úgyhogy inkább azon kellene elgondolkozni, hogy mit kezdjünk a könyvekkel és mit kezdjünk a könyvtárakkal. Na most elsősorban ugye van az a jó kis latin mondás, amit magyarra úgy fordítunk, hogy minden könyvnek megvan a saját sorsa, amit nagyon kevesen tudnak folytatni, vagy legalábbis kevesen szokták végig vinni ezt a mondatot. Nem tudom, van-e maguk között olyan, aki tudja, hogyan folytatódik ez a mondat, hogy minden könyvnek megvan a maga sorsa... Merthogy ezt arra szoktuk használni, hogy ha az utcán találunk egy könyvet, annak az volt a sorsa, ha a villamoson felejtettük, akkor annak az volt a sorsa, ha elégették adott időpontban és az adott szörnyűségek közepette, akkor az volt a sorsa. Holott úgy folytatódik egész pontosan, hogy “A könyveknek is megvan a maguk sorsa, ami az olvasó felfogóképességétől függ, vagyis a könyvek sorsa attól függ, hogy hogyan érti őket az olvasó.” Magyarul ez a hermetikának az alapjait feszegető gondolat, hogy minden olvasmány annyiszor ismétlődik meg, ahányan olvassák, és a befogadó az aki meghatározza az irodalmi műnek abban az adott szituációban a jellegét. És hát tényleg ez a megrázó ebben az egészben, hogy a könyveknek nemcsak azért van sorsuk, mert fizikai értelemben sorsuk van, hogy most átmennek a virtualitásba és akkor a papír alapú könyvek lassan kiszorulnak a világból, - hát azért azt hiszem hogy elég lassan - hanem az a kérdés, hogy tényleg olvassák-e őket. És akkor a második lépés már, hogy be is fogadják, meg is értik, fel is dolgozzák, vissza is tudják adni stb. Na most maradjunk annál a résznél, hogy egyáltalában kézbe vették-e, kikölcsönözték-e. Na most ha látták ezt a kiállítást, akkor itt 5000 kötet könyv volt, valami elképesztő 270 000 kötetből válogatták ki.
0:14:00
A ’45 és ’89 között megjelent irodalomból és azok voltak köztük, amelyeket ’89 óta nem kölcsönöztek. Na most engem ez a kiállítás mérhetetlenül fölbosszantott úgy, ahogy volt, nevével együtt, mert szerintem sem kell Halott Könyvtár… Lehet halott könyvekről beszélni, de Halott Könyvtárról az én reményeim szerint még nagyon sokáig nem, és ezt, majd megpróbáljuk itt közösen kitalálni, majd, hogy mi legyen a nem halott könyvtár, mi legyen az élő könyvtár, vagy milyen legyen az élő könyvtár. De, hogy a könyveknek az összeválogatása…
Először is az, hogy az Egyetemi Könyvtárnak az állományából válogatták ki, ez önmagában véve a könyvek kölcsönözhetősége, kikölcsönzése vagy forgatása szempontjából a lehető legrosszabb választás volt. Egyrészt egy egyetemi könyvtárnak megvan a maga stílusa, megvan a maga gyűjtőköre, megvan a maga szerepe, és megvan a maga arculata, amivel azok felé fordul, és, azok számára alakítja ki, akiket használójának tudni akar. Na most egy egyetemi hallgató én szerintem a büdös életben nem veszi ki Thury Zsuzsa könyvét vagy Gergely Márta könyvét vagy Szilvási Lajos könyvét az Egyetemi Könyvtárból, mert lehetőleg odáig se jut el, hogy meg tudja, hogy egyáltalában meg van. Na most, tehát azt, hogy egy könyvet kölcsönöznek-e vagy nem alapvetően, tehát vegyes irodalmat, azt csak egy közművelődési könyvtárban lehet eldönteni. A közművelődési könyvtár az azért van, hogy olvasmányokat nyújtson, elsősorban az olvasmányokat nyújtsa az ember számára. Más kérdés, hogy mindegyik a maga módján, a maga szintjén felkészül arra a bizonyos érdekek szerinti olvasásra, amit az előbb mondtam, tehát tanulást támogatandó, satöbbi…
De hát a felsőoktatási intézmények könyvtárai nem erre valók, azon kívül iszonyatos mértékben kell selejtezni minden könyvtárban, szóval azt azért, tényleg nem lehet elvárni a könyvtáraktól, különösen nem a nemzeti és a nem mindent gyűjtő könyvtáraktól, mint a Debreceni Egyetem vagy a Statisztikai Hivatal vagy az OSZK természetszerűleg, hanem egyszerűen tudomást kell venni arról, hogy annak az olvasókörnek mire van szüksége és ennek megfelelően időnként selejtezni kell.
Na most ez teljesen nyilvánvaló, hogy itt nem történt meg és nem történt meg az sem, hogy azokat a könyveket, amiket kötelespéldányban kaptak, annak idején, azokat is, teljesen nyilvánvaló, hogy itt a kötelespédány elosztással is voltak problémák, hát ez azóta mondjuk valamelyest rendeződött: tehát 16 példányról lement 6 példányra, ami azért picit közelebb van, talán egy kevés kevés, de a 16 mindenképpen sok volt, és ezért árasztották el az oda nem való könyvekkel a nagy könyvtárakat, meg az egyetemi könyvtárakat. Tehát teljesen fölöslgesen állítottak most ki szerintem 5000 könyv között olyanokat, amelyek erre nem voltak valók, ebbe a körbe, ahol az egyetemisták válogatják ki az olvasmányaikat. Továbbá az Egyetemi Könyvtár egy olyan körzetben van, ahol a múlt században, tehát a 2000. év előtt, még 4-5 kis Szabó Ervin Könyvtár vette körül, tehát azokat a könyveket, amiket itt nem vettek ki, azokat ott kivették, és azok a könyvek ott forogtak. Utána felépült ugye a nagy Szabó Ervin, ami az ország legnagyobb közművelődési könyvtára, és mostmár kibővült ugye a hétköznapi olvasnivalókkal is. (17:32-ig)
0:17:30
Ezeket a könyveket ott forgatják, nem pedig az Egyetemi Könyvtárban, tehát akkor nem azokról a művekről állítjuk, hogy nem forogtak, amelyek valóban nem forogtak, hanem azokról a művekről amelyek az Egyetemi Könyvtárban nem forogtak és az két nagyon különböző dolog, és amiket nem selejteztek le. És hát olyan klasszikusokat és nagyon értékes és nagyon jó könyveket, amiknek nem azt a kiadását olvasták az olvasók, hanem egy másikat, tehát itt eléggé félrevezető a dolog. Az megint más kérdés, hogy jó együtt látni, hogy’mondjam, jó látni egy olyan kezdeményezést, ami azt akarja kiváltani, hogy beszéljünk egyáltalán a könyvekről, és ezeknek a könyveknek abbéli sorsáról, hogy mi van akkor, ha senki nem veszi őket kézbe. A Szabó Ervinben is voltak úgynevezett SNK könyvek amik a senkinek nem kellő könyvek, ugyanis volt egy olyan időszak amit ugyan boldog időszaknak említünk, de szerintem rendkívül sok kártékony hatása is volt, amikor azt vettük meg ami eszünkbe jutott mert iszonyatosan olcsók voltak a könyvek, iszonyatosan sznob volt a könyvtáros, minden egyes kis fiókkönyvtár azt gondolta magáról, hogy ő egy nagy Széchényi Könyvtár ahol mindennek meg kell lenni, mert egyszer majd csak bejön egy olyan olvasó, aki éppen a répatermesztésről szóló könyvet fogja keresni. És ezen alapulva iszonyatos mennyiségű fölösleges könyv gyűlt össze, és abban igaza van Mikulás Gábornak, hogy ha egy ember bemegy egy könyvtárba és állandóan képen törli őt az a nem olvasott, soha ki nem vett, egyre porosodó, egyre tömörebb masszát képviselő könyv, akkor onnan előbb-utóbb vagy kiájul, vagy pedig iszonyatosan nehezen találja meg a neki valót és olyan kedvetlen lesz tőle a kedves olvasó. A Szabó Ervinben meg egy csomó vidéki könyvtárban ezért találták ki a hetvenes illetve a nyolcvanas évek derekán az úgynevezett családi könyvtárakat, ami akkor borzasztó nagy divat volt, utánna kicsit lecsengett, de ugyanakkor nagyon nagy, hogy’mondjam, értelme volt bizonyos szempontból, egyrészt, vagy kétfedeles könyvtáraknak, inkább így hívtuk őket akkor, mert volt egy ilyen angol szakirodalom, amiben két- meg háromfedeles könyvtárakról volt szó és ez nagyon tudományosnak hatott. De, inkább családinak neveznénk, hogy azokat a kerületi könyvtárakat, ahova tényleg tudtuk, hogy kisiskolások, nagymamák, keresztrejtvényfejtők, mentálisan kissé zavarodottabbak, hajléktalanok, otthontalanok, baráttalanok járnak be azokat alakították ki és alakítottuk úgy át, hogy az olvasmányaikat, hogy’mondjam egy kicsit előbb, előfőztük, szóval, konyhakészre változtattuk, nem tudom láttatok, vagy láttak-e egy ilyen típusú könyvtárat, ahol a krimiket nem osztották be a szoros betűrendbe, ahol a hatos szakot ami, hogyha behunyják a szemüket és visszagondolnak a szakozásra, az ugye az orvostudománytól terjed egészen a számítástechnikáig és hogyha egy kis könyvtárban nincsen elég példányszám, vagy elég műszám, akkor az a székrekedésről szóló könyv mellett rögtön ott van a posta története, mellette a finommechanika, és utána a jóisten tudja, valamelyik kompjuterkönyv, tehát teljesen összefolynak a könyvek.
0:21:00
Ezen kívül vannak problémák, amelyeket szintén fel lehet kínálni az olvasóknak, amelyeket nem biztos, hogy meg akar beszélni velem mint könyvtárossal, ezért szeretné úgy megtalálni a problémáját megoldó könyveket, hogy közben ne legyen rákényszerítve a kommunikációra. Mert az, hogy egy könyvtárban a könyvtáros borzasztó sok olvasó borzasztó nagy titkát tudja, az egy másik dolog - mert ha odajön és elmondja, az teljesen nyilvánvaló. Ha viszont alkoholista a férje, drogos a gyereke, ő maga veseproblémákkal küszködik - ezeket nem biztos, hogy mind el akarja nekem mondani; de ha egy "Baj van a gyerekkel" című polcot rendezek neki, amelyen a pedagógia, a szociológia, a pszichológia, az orvostudomány könyvei egymás mellé kerülnek, tehát nem kell öt szakból és egy szakkatalógusból összeszednie könyveket ahhoz, hogy megoldja a problémáját, akkor azzal nagyon nagyot segítettem neki, hogy összeraktam neki a szakozás szerint egymástól távol álló könyveket, lehetővé téve számára, hogy úgy vegye le azt a könyvet, ami egy intim szférát érint, hogy legfeljebb csak a könyvkiadásnál kelljen bemutatnia, hogy milyen válogatást szedett össze. Nem beszélve arról, hogy egy ilyenfajta előkészített válogatás nagyon felkelti az érdeklődést. Az én könyvtáramban, annak idején, a József Attila lakótelepen borzasztó nagy sikert aratott a zsidóságról szóló könyvek egymás mellé rakása, amelyek szintén elképesztő szétszórtan voltak találhatók a könyvtárban. Összeraktuk a művészetet, a vallást, a történelmet, az útleírást - s mondták: nem is gondolták volna, mennyire érdekes ez, és ezekből a könyvekből válogattak és vittek haza. Hétről hétre és hónapról hónapra találtuk ki az újabb és újabb témákat. Ez egyrészről rendkívül inspirálta és karban tartotta az egyébként sokszor punnyadásra hajlamos könyvtárosokat, másrészről pedig indukálta az érdeklődést. Nagyon nagy híve vagyok a kis könyvtárakban és a nagy könyvtárak egyes részeiben is az efféle válogatásoknak, mert emlékszem, hogy az én harmatos könyvtáros koromban - ami akkor volt, amikor még a szüleik sem éltek - , 1961-ben rettenetesen dühös voltam azért, hogy azt a három krimit, amit egyáltalán találni lehetett a könyvek között, miért kell nekem a Mikszáth és a Móricz közé berakni. Jól van az ott elöl, majd elviszi a következő olvasó. Az olvasók szeretik a "testmeleg" könyveket, úgy tépték ki általában egymás kezéből azt, amit a másik visszahozott. Az egyik legfontosabb dolog olyan könyvet kézbe venni, amit már más is olvasott: ha a visszahozott könyvek között nem találtak olvasnivalót, akkor mentek csak a polcok közé.
0:24:40
Ez egy nagyon hasznos dolgok, ha az embernek nem kell összekevernie mert az olcsót a tiszta búzával. Mert ha arra gondolunk, hogy egy könyvtárnak, közművelődési könyvtárnak meg kell venni a Nemere István gondolatait a jövőről, és úgy írja meg ezt a könyvet, hogy a szakozók szakkönyvként veszik fel, és nem pedig szépirodalomként, akkor óhatatlanul bekerül a tudományos könyvek közé. Így ott van két jövőkutatásról, számítógépekről és más szakok mellett van Nemere István saját elképzelése a világról. Ez rengetegszer előfordul. Szépirodalom esetében különösen sokszor előfordul, hogy megvesszük (Robin) Cook-ot, meg Stephen King-et - bár akik szeretik, azok azt mondják, hogy majdnem irodalom - és a többi lektűr irodalmat. Vegyük Cook-ot példának, akkor a Camus és Csehov között található Cook teljes életműve. Ami nem baj, mert egy könyvtárnak abszolút létjogosultsága és fontos feladata, hogy a Cook-ot olvasókat is kiszolgálja. De szedjük ki a szépirodalomból, mert ezek a könyvek egymást, és maga a könyvtári környezet is legitimizál, de a könyvek egymásra sugároznak. Tehát ha valaki leveszi Camus és Csehov közül a Cook-ot, az hazamegy és azt mondja: “Ezt a könyvtárból vettem ki, ott volt mellette a Camus és a Csehov, egyiket majd elolvasom, mert kötelező olvasmány lesz, a másikat majd ha nem leszek olyan fáradt, törödött és ideges mint amilyen most vagyok, de nekem inkább a Cook-ra és a krimikre van szükségem.” Ez teljesen elfogadható, csak ne keverjük össze őket. Ezért tartom a nagy Szabó Ervin könyvtárnak az elrendezettségét és struktúráját. A földszinten van a Böngészde, ott aztán (Cook-olhat)kukkolhat mindenki annyit, amennyit csak akar. Különböző témák szerint vannak összerakva. Tehát ha történelmi könyvet, ha életrajzot szeretne, ha krimit, rögtön oda lehet menni, nem kell felmeni a második emeletre vagy kikérni a raktárból. Nem kell a szociólógia vagy a klasszikus irodalom mellől kikotorni a kikapcsolódáshoz szükséges irodalmat. Amiért eleve azért jött be, vagy kísérőként akarja a tanulmányaihoz, vagy a munkájához szükséges könyvek mellé.
Visszatérve a Halott Könyvtár kiállításra, tudom, hogy már volt az OSA-nak egy másik kezdeményezése, hogy szembesítse a világot a dolgok változásával, hogy bizonyos dolgok megszűnőben vannak. Ezt akkor találták ki, amikor megörökölték a Szabad Európa Rádiónak a 100.000 kötetes könyvtárát, ami hihetetlen mennyiségben volt tele olyan könyvekkel, ami már itt teljesen lefutott és senkinek nem kellett. Mint ahogy a kerületi könyvtárak is tele voltak. Zárójelben jegyzem meg, hogy '89-ben ezeket a könyveket, amik olvashatóak voltak és értékesek voltak, abból iszonyú mennyiséget elvittünk és elküldtünk Erdélybe meg Felvidékre meg Vajdaságba, és csak azokat hajigáltuk ki, és..hogy mondjam..selejteztük ki, amik egyrészt félreorientálnak, vagy most már félrevezetőek vagy tényleg kiderült róluk, hogy az ég adta világon senkinek nem kellettek. Ez a sematikus irodalomra vonatkozott, amit természetesen bizonyos szinten meg kell őrizni, mert a kutatásnak tárgyává kell tenni, illetve hát erre van a Nemzeti Könyvtár és erre vannak a szakkönyvtárak. De egy közművelődési könyvtárban abszolút ki kell hajigálni azokat a könyveket, vagy meg kell tőlük szabadulni, amelyek terhelik az állományt. Természetesen nem azon a módon, ahogy 1961-ben - mint már említettem - nekünk kezdő könyvtárosoknak az volt a feladatunk, hogy kötészeti selejtet csináljunk a '30-as évek irodalmából és a '30-as évekből. Ahol én dolgoztam két Szabó Ervin könyvtárfiók: az egyik 1902-től, a másik 1918-tól működött. Tehát bőségesen volt benne az úgynevezett polgári irodalomból meg a pozitivista szemléletű történelemtudományból meg a fantasztikus két világháború közti irodalomból. Na most, amit nem vett át az új rendszer - az '50-es '60-as évek - és nem legitimizálta, hogy ez beletartozik a magyar kultúrába, hát azt, hogy úgy mondjam elég drasztikus módon kellett kihajigálni a könyvtárakból, ami tényleg 18 évesen is feltűnt az embernek és nagyon rossz néven vette, hogy Malonyait és a Pintért és egyebeket ki kell rakni a könyvtárból, annak ellenére, hogy fogalmam nem volt róla, hogy ezek mit jelentek úgy valóságban. Hát ezek aztán '89 után mind sorra megjelentek újra és kézikönyvként használatosak. A Malonyai úgy a néprajznak egy alapvetése, a Pintér, a magyar történelemnek, vagy a Hóman-Szekfű az is szintén a magyar törénelemnek a kutatásokhoz, egyáltalában mindenfajta korabeli, a korra vonatkozó felkészüléshez elengedhetetlen kézikönyvei. Na ezeket kellett hajigálni ki a könyvtárakból a '60-as évek legelején, meg az '50-es években és '89-ben bizony meg bejöttek a könyvtárba az újonnan választott önkormányzati képviselők és kérdezték úgy amblokk az egészről, hogy ezt a sok szemetet mikor dobják már ki, mert hogy itt nyilvánvalóan csak az lehet a rendszerváltás előtti irodalom az már csak az lehet. Úgyhogy ezeket az iszonyatos túlzásokat és ostobaságokat kiszűrve bizony kell selejtezni a könyvtárakban. Ez nem kérdés. Ezért az OSA a Szabad Európától megörökölt könyvek egy részével - amit egyébként a Szabó Ervin is csinál - azt csinálta, hogy kiterítette és vigye, aki akarja. Szóval mindenki elviheti. A könyvtárban ilyen fillérekért száz forintért, ötven forintért, húszért, tízért, ingyen el lehetett vinni azokat a könyveket, amik fölöspéldányban voltak.
0:31:30
Nagyon nagy sikere is volt - és még van is - ezeknek az árusításoknak. Az OSA is széthajigálta ezeket a könyveket - aki vitte, vitte -, és a maradékot pedig bizonyos installációkhoz használták fel: összepréselték és bútort csináltak belőle, vagy könyvtári pultot csináltak a kiselejtezett könyvekből. Szóval megadták a tiszteletet. Nagyon tetszett nekem az, hogy annak idején ezt az installációs kiállítást a Nádasdy Ádám nyitotta meg, és valami hihetetlen szellemesen mondta el azt, hogy tudjuk, hogy a könyv és az ember az nagyon sokban nem különbözik egymástól, tehát mind a kettőnek az élete fontos és a halála tabu: a gonosz embert is el lehet pusztítani. Nem is kell másra gondolni, mint a népmesékre, vagy az irodalomra - úgy a gonosz könyveket is nyugodtan el lehet pusztítani, de abban a pillanatban, amint a halála bekövetkezik, valamilyen módon tiszteletben kell tartani. Nádasdy szerint és szerintem is ilyen kellő tisztelet az, amikor tényleg egy senkinek nem kellő könyvmennyiséget beledolgoztak egy átlátszó betonba, és lehetett sétálni rajta - a könyvek fölött. Így eltemették őket, és nem gyalázták meg, hanem tudomásul kellett venni, hogy bizonyos irodalom az ma már inkább ellen hat, mint nem, ezért meg kell adni a végtisztességet. Ez egy installációs kiállítás volt az OSA-nal, aminek szellemében követte a "Halott könyvtár" sorozat, ami szerintem azért félrevezető, mert ezeket a könyveket, hogy ha a Szabó Ervin Könyvtárban nézzük meg, akkor bizony forgatták, legalábbis rettentő nagy részüket, amelyeket pedig nem, azoktól megszabadultak. Úgyhogy nem gondolom azt, hogy annyira előre vitte volna a könyvtárakról való gondolkodást. Ráadásul szerintem azt, hogy "halott könyvtár" kifejezést már egyáltalában kiejteni... - leégett könyvtárakról tudunk, és a történelem viharairól meg egyebek - de az ellen, hogy egy könyvtár "meghal", mindnyájuknak, főleg a jövendő könyvtárosoknak tiltakozni kell. De nagyon fontos elgondolkozni rajta, hogy mire is tudnák használni a könyvtárakat a jövőben. Az valószínű, hogy a könyv ebben a papír formájában egyre és egyre jobban visszaszorul majd, de én szerintem még nagyon sokáig - ebbe belelátni nem tudunk, hogy milyen sokáig - marad meg papír és kézbe vehető formájában a könyv. Persze az e-book is kézbe vehető, úgyhogy nem kérdés, csak ilyenkor szoktuk elmondani, hogy az illata, a tapintása, meg a lámpaernyő világa, ahogy ránézünk, és tényleg egy megható dolog, hogy az ember még ezekhez a régi papírtéglákhoz így ragaszkodik, és azt hiszem, hogy még nagyon sokáig így is lesz.
0:35:20
Nem tudom, hogy valamelyikük látta-e annak idején, vagy olvasta-e Bradbury novelláját, aminek a címe Fahrenheit 451 és Truffaut csinált belőle egy filmet. Nem látták? -Nem- Igen, azt hiszem, hogy ezt egy nagyon ritkán lehet látni, egy egészen elképesztő film volt. Röviden a története az, hogy egy gonosz hatalom úgy döntött, hogy a könyv az ártalmas az emberiség számára és ezért tűzhalálra ítélte a könyveket, és nem kevésbé a könyveket birtoklókat, vagy akik a törvény ellen tettek. A Fahrenheit 451 tulajdonképpen a papír gyulladási hőmérséklete. Ott iszonyatos harc folyt a könyveket birtoklók ellen és a könyvek ellen. Égették a könyveket lángszórókkal mindenfelé. A vége a filmnek vagy a végkicsengése, hogy egy kis csoport erdőkbe elvonul a világtól messze, és megpróbálja kívülről megtanulni azokat az irodalmi műveket Tolsztoj-t, Dosztojevszkij-t, Thomas Mann-t, akiket papír formátumban, könyv formátumban elpusztítanak, hogy a gondolat ne haljon meg, ezért megpróbálták megőrízni az emlékezetükben és az agyukba belevésni ezeknek a könyveknek a tartalmát. Gondolom azért ennyire nem drasztikus, sőtt itt a komputerizálás és a digitalizálás egy hatalmas nagy értékmentés tulajdonképpen. Lehet hogy ez az én telefonom? - Nem, hátulról jön. - Nem. Mert új és nem, lehet hogy a zsebemben...?! Persze, mert Téged hívtalak föl. Ennyi ártatlan szemet még nem láttam. Ez az unokám, kérdezi, hogy otthon vagyok-e.
Rónay Gabriella: - Kati szeretnék valamit kérdezni.
Havas Katalin: - Persze.
Rónay Gabriella: - Vagy egy témát javasolni. Mert annyit beszéltél a könyvekről és engem személy szerint bocsánat, ha másokat nem, de engem az olvasók, az emberek nagyon érdekelnek, és amikor mi arról beszélgettünk, hogy Te majd miről fogsz beszélni, akkor a könyvtár jövője kapcsán beszéltél Nekem arról, hogy mit gondolsz, milyen lesz a könyvtár jövője, és hogy mi lesz az olvasókkal, magukkal. Miért jönnek be a könyvtárba, mert én azt gondolom, hogy azért a “halott könyvtár” kifejezésnek annyi valóságalapja van, hogy bizonyos típusú könyvtárak, bizony tényleg haldokolnak. Szerintem. De pont a közművelődési könyvtárak, konkrétan a Szabó Ervin, nagyon nem. Hiszen napi 3000-en mennek be. - Már 3000-en mennek? - 3000 minimum és volt olyan nap, hogy 8000-en voltak, ha jól tudom. - Volt olyan nap, hogy 8000-en voltak. - Egy nap 8000-en bemennek, miért? Lehet, hogy olvasnak, de nagyon sokszor nem azért, hogy olvassanak. - Rengeteg mindenért mennek oda az emberek. - Nagyon fontos tér a könyvtár, hogy erről is...
0:38:40
Havas Katalin: - Szent szándékaim szerint erre abszolút ki akarok térni, mégpedig azért, mert, ugyanis azért beszélek sokat a könyvekről, mert ha ebből indulunk, hogy ha nem olvasott könyvekkel vannak tele a könyvtárak, akkor rettentő kevés hiányzik ahhoz, hogy azt mondják egy-egy könyvtárra - kis könyvtárra nagyon gyorsan, de még nagyra is -, hogy akkor semmi értelme nincsen, hát akkor zárjuk be. És a bezárások egy bizonyos szintig logikusak és az összevonások és a különböző racionális racionalizálások, tehát egy idő után viszont hihetetlen nagy veszélyben van egy olyan hálózat, amit általában és általánosan nevezhetünk könyvtárnak, ami egyébként így általánosan egy nagyon tág fogalom: tehát nem lehet egy nemzeti könyvtárat ugye az Aszódi úti kis fiókkönyvtárral összehasonlítani; de mégis van egy olyan közös pontjuk, hogy ez egy kiépült hálózat, ez egy kiépült intézményrendszer és egy egymás között is - hogy ne mondjam - interaktívitásban élő rendszer, ami rettenetesen fontos, hogy megmaradjon. És körülbelül ez az a pont, ahol most tartunk, aminél már kevesebb könyvtár, vagy kevesebb intézmény már nagyon ártalmas lenne. Na azért beszéltem én annak idején, vagy szoktam beszélgetni erről, mert kétségtelen, hogy nem biztos az olvasás - amikor mondod Gabi, hogy az olvasókról beszéljünk, nem, ez inkább a könyvtárhasználat. Tehát az hogy, nem biztos, hogy olvasó emberek fogják megmenteni a könyvtárat, és az sem biztos, hogy a könyvtárosoknak az olvasó ember kiszolgálása lesz elsősorban a jövő útja. Nagyon költőien fogalmazva, elkapott engem egyszer a hév, amikor készültem egy előadásra és hát úgy adta magát, hogy mi legyen a címe, hát ugye "Gondolatok a könyvtárról" - ez az embernek rögtön eszébe jut, hogy ha könyvtárról akar beszélni. Akkor mi is van ebben a Vörösmartyban? Előszedtem többedszer és századszor és elolvastam a verset, és akkor rájöttem arra, hogy sem az "Országok rongya! könyvtár a neved", sem a "Jó mulatság, férfi munka" számomra nem ez a lényege ennek a versnek, hanem az, hogy "Leírva áll a rettentő tanulság: Hogy míg nyomorra milliók születnek, néhány ezernek jutna üdv a földön, ha istenésszel, angyal érzelemmel, használni tudnák éltök napjait.” És az ember elgondolkodik, hogy miről is van itt szó: hogy van egy borzasztó nagy tömeg, aki semmilyen "üdv"-höz és "angyal érzelem"-hez nem jut, és egyáltalában csak dolgozik és az életéért küzd.
0:42:00
De az, akinek megadatik, hogy ezen felül tudjon emelkedni, annak is szüksége van az “Isteni észre és Angyali érzelemre” ahhoz, hogy “használni tudja élte napjait”. Tehát hogy élni tudjon az életével. Na most ez azért döbbenetes, mert ezt ugye a 19. század elején megírt költeményben Vörösmarty az adott korszakra írta, és arra is nagyon igaz volt. De ha most arra gondolunk, hogy hány ezermilló, százezer és milliárd ember lesz a földön, de akkor csak maradjunk Magyarországon; hány tízezer ember van és hány százezer ember van, aki semmilyen munkához nem jut hozzá. Nem jut hozzá azért mert, a számítógépesítés egy bizonyos részét elvette, mert az újkapitalizmus az sokkal jobban foglalkozik azzal, hogy valami rentábilis-e vagy sem. Tehát hogy ha Magyarországon a kohászat nem rentábilis, akkor megszüntetik, és akkor a kohászatban vagy a bányászatban dolgozók elmennek a levegőbe, tulajdonképpen. Hogy egyetemeket, főiskolákat elvégző embereknek nem biztos, hogy lesz munkája. Hogy Ázsiába kimegy a manuális munkának egy hatalmas része, mert még az is megéri, hogy oda utazik a dolog meg vissza utazik, pláne, hogy ha a számítógépen ki lehet küldeni és visszajön készen. Mondjuk a könyvkiadásnak egy jó része, például ezek a zenés, táncos könyvek, amik Magyarországon megjelennek, ennek jó része Kínában készül el. Tehát ott nyomtatják ki, ott kötik be és onnan küldik vissza. Tehát Magyarországon, de mondom, a világon mindenhol, de Magyarországon is, hihetetlen mennyiségű ember lesz kitéve annak, hogy semmilyen munkája nincsen, vagy ha van, akkor csak a szolgáltatásban, vagy az önkéntességben, nem teljes munkaidőben, csak 4 órában. Szóval hatalmas lélekszámú ember kerül olyan helyzetbe, hogy ki kell találnia, hogy hogy’ élje “élte napjait”. Mivel tölti ki. Hogy megtanul-e gyerekkorában, óvodáskorában, pici iskolás korában, a mamájától, a nagymamájától, az óvónőjétől és a tanítónőjétől, vagy óvóbácsijától és tanítójától, vagy a könyvtárosától egy olyan mentalitást, amivel rá tudja magát szánni, vegyük elsőnek ugye az olvasást, vagy a kézművességet, vagy a kirándulást, vagy a bogárgyűjtést, vagy a zenehallgatást, vagy a szobrászkodást, vagy a jó isten tudja mit. Tehát hogy van egy olyan jövő, amiben a szabadidőnek, az életünknek az eltöltése hihetetlenül megnő. Mert az én időmben, amikor én éltem és munkálkodtam, akkor ha nem volt munkahelyem, akkor a rendőr elvitt. Igazolt és közveszélyes munkakerülő címen, KMK címen elvitte az embert. Na most én a KMK-ban dolgoztam, a Könyvtártani és Módszertani Központban, úgyhogy elég sokat mondogattuk egymásnak, hogy mindjárt elvisz a rendőr.
0:45:30
Szóval hogy akkor az nem volt probléma, hát az ember leérettségizett, már rögtön elmehetett dolgozni. Ha elvégezte, és estin végezte az egyetemet, legalábbis én, magam részéről, de hát számtalan, aki elvégezte az egyetemet, vagy a főiskolát, vagy a szakiskolát, vagy a technikumot, az gyakorlatilag másnap már dolgozott. Az más kérdés, hogy utólag kiderült, hogy ez az egész egy nagy belső munkanélküliség volt, mert csak habókos munkákat adtak az embereknek, hogy egy csomó ember, hogy mondjam, semmit nem csinált, vagy azt csinálta, hogy szétszedte, aztán újra összerakta, ez mind létezik, ez mind lehetséges. De ebbe már nem tudunk mit tenni. De az, hogy nekem van kilenc unokám és elképzelni nem tudom, hogy a kilenc unokámból mi lesz és hogy mit javasoljak nekik és mit mondjak nekik, mert nem tudom, hogy ha valamit elkezdenek tanulni, és elvégzik, és jók benne, akkor ha nem iszonyatosan nagyon jók és a legkiválóbbak, vagy a legszerencsésebbek, akkor meg kell őket tanítani arra, hogy az életüket valahogy kitöltsék, mert különben tényleg az lesz, hogy vagy depresszió, vagy kukaégetés, vagy társadalmi robbanás… Valami, valami rettenet lesz belőle. Na most, nyilvánvaló, hogy ezen családilag is, az egész oktatásügynek is el kellene gondolkozni, de hát mi könyvtárosok vagyunk vagy leszünk, voltunk és leszünk, hogy ezeket a helyeket kellene megőrizni és nem odaadni és nem átadni és nem elengedni, ahol már eleve a hagyomány helyszelleme adott. De az, hogy azokat a könyveket, amikkel ezek a könyvtárak ki vannak bélelve, ezek a kis könyvtárak, nem mindegyiket fogják majd kézbe venni, hanem azok ottan csak háttérként szolgálnak, akkor legyen annak a bizonyos installációnak a része, hogy ez ugye a tapéta. De legalább könyv. És azok a könyvek, amikre csak a könyv… szóval, hogy mondjam, a könyvtáros segítségével lehet megtalálni bennük azokat a dolgokat, amik praktikusak és segítik az embernek az életben maradását, magyarul az idejének az eltöltését. Hogy ezt a képességét, hogy egy könyvtár, egy falusi könyvtár, egy kiskerületi könyvtár össze tudja gyűjteni azokat az embereket a környékről, akik ezeket még tudják, hogy mit hogy kell… hogy kell kiskertet csinálni, hogy kell kézimunkázni, hogy kell… szóval ezeket a teljesen banális, hétköznapi dolgokat hogy tudják megtanítani az embereknek, hogy ha már nem tud, csak mit tudom én, négy órát dolgozni vagy hatot, vagy még annyit sem, vagy lesz az életében egy-két év, amikor egyáltalában nem. De ha kisgyereket nevel, akkor is, ha kisgyereke van otthon, akkor is jól jön neki az, hogyha egy csomó dologra megtanítják. Szóval én ebben látom a könyvtáraknak, a jövőbeni könyvtáraknak, a kiskönyvtáraknak, persze, a szerepét, hogy átvegyenek valami olyan feladatot a… vagy nem is átvegyenek, kitaláljanak egy olyan feladatot a világban, ami ezt a rettenetes űrt betölti. Hogyha arra gondolunk, hogy ezt tényleg Vörösmarty száznyolcvanhány évvel ezelőtt megírta, hogy csak akkor tudja használni élte napját az ember, hogyha isteni esze és angyal érzelme van.
0:49:00
Tehát azt a tudást, ami lejön az Isten érzés és az a mentális tudást, hogy mondjam feltöltődést, amit jelent az angyal érzelem. Nem tudja valaki közvetíteni vagy nem tudja valaki összeszedni azokat az embereket, akik ezt közvetíteni tudják, akkor itt tényleg nagyon nagy baj lesz. Persze nyilvánvaló, hogy mindenki a jövőre úgy néz vagy legalábbis eddig úgy néztünk a jövőre, hogy az mindig egy kicsit hűvös, félelmetes és nagyon sokban különbözik a mi korunktól, ami ugye olyan élhető és kellemes és barátságos és ebben aztán jó lenni, de a következő az milyen lesz. Lehet, hogy mert hát ezt se tudtuk, hogy ez az egész számítógépesítés, computerizálás és internet és egyéb be fog következni az életünkben és mégis milyen hatalmas változást hozott, de melléktermékként tényleg egyszerűen felszabadítja ez embereket, amire tényleg csak az őskommunizmusban mondták azt, hogy majd mindenki azzal foglalkozik, amivel szeretne, mert, hogy ha már a világon minden munkát elvégeztek az ember felszabadul és hát ez nem így van. Az embernek szüksége van keretekre, szüksége van szabályokra, szüksége van arra, hogy strukturálja az idejét, mert különben rettenetes módon szétfolyik, és akkor itt térnék vissza arra, amit az elején mondtam, hogy a könyvtárosnak és a könyvtáraknak ebben van borzasztó nagy szerepe – a közművelődési könyvtáraknak elsősorban -, hogy azokat az embereket is befogadja, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni, de akarnak valamit kezdeni magukkal. Ez egy hihetetlen fontos dolog, hogy ebben a csodálatos palotában, amit mindnyájan ismernek a Wenckheim palotában, én személy szerint hány hajléktalannal és hány mentálisan zavart emberrel beszélgettem és voltam együtt órákon keresztül, de nem csak én, hanem minden kollégám és hány embernek jelentett ez menedéket és hány családnak jelentett menedéket az arra a fél napra, amíg a kissé őrjöngő hozzátartozója inkább a könyvtárban volt és nem pedig otthon. Úgyhogy ez borzasztó fontos, rettenetesen fontos szerepe ez a könyvtárnak, ez a mindenkit befogadás, mindenkit befogadó. Nyilvánvaló, hogy én itt nem fogok tudni beszélni arról, hogy mi a nemzeti könyvtárak sorsa a jövőben, mert fogalmam nincs, nyilvánvaló, hogy meg fognak maradni és ugyanúgy gyűjteni fogja a bármilyen formában megjelenő köteteket és dokumentumokat, mint ahogy eddig és ugyanúgy az lesz a szerepe, hogy bárki számára kutathatóvá tegye azt, amit az előző korszakok megteremtettek és előállítottak. Gyakorlatilag ugyanez vonatkozik a szakkönyvtárakra is, ezek is szépen, simán át fognak csúszni abba a világba, amikor nem kell azon zokogni, hogy most papír alapon van-e az a rendkívül fontos információ vagy digitálisan, vagy bármilyen hordozón.
0:52:30
Hanem az a lényeg, hogy az információ, ami az adott munkához vagy az adott feladat elvégézésehz kell, az kézbe kerüljün. Tehát én ezeket a könyvtárakat nem féltem, itt az érdek, olyan mértékű egyrészt a nemzeti érdek, amit teljesen nyilvánvaló, hogy amióta nemzeti könyvtárak, nemzetek vannak, azóta vannak nemzeti könyvtárak, és ezek nem fognak elhalni, ha mást nem lehet, hogy nyelvek köré fognak csoportosulni, vagy a jó ég tudja, hogy lesz. Ez túl nő az én agyamon, hogy hogy lesz ez a dolog. A szakkönyvtárakat, meg az egyetemekhez kapcsolódó dokumentum központokat, vagy dokumentációs központokat meg egyszerűen az érdek meg fogja őrizni. Teljesen nyilvánavalóan, hogy a fejlődéshez, a gazdasági fejlődéshez, a GPS-hez kötődő, vagy nem GPS, hanem hogy hívják, nem GPS, hanem a GDP-hez kötődő érdekek meg fogják menteni. Pontosabban úgy alakulnak majd át, ahogy a korszellem akarja. Én éppen azért mert a teljes életem közművelődési könyvtárban töltöttem, a KMK az is gyakorlatilag azt jelentette, hogy jártuk a közművelődési könyvtárakat, hogy ezeknek a könyvtáraknak a szerepe szerintem borzasztóan meg fog nőni, ha hagyjuk, illetve ha nem hagyjuk hogy elpusztuljanak. De nem szeretnék állandóan lefetyelni, úgyhogy kédezzenek. Parancsoljon.
- (Szarka Beáta) Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a napokban láttam egy remek állás lehetőséget, konkrétan az volt, hogy ilyen három az egyben jelleggel, kerestek könyvtárost, takarítónőt, és rendezvényszervezőt, heti két napba, egy balatoni községi könyvtárba. Mindezt felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással. Hogy ilyen régen is volt?
- Na most, szivem, az a helyzet, hogy annyira megdöbbentett, most evvel amit mondott, ugyanis a következő mondatom ez lett volna, hogy egy balaton meletti községben meghírdettek - ugyanis tegnap egy volt tanítványom, akit a fősikolán tanítottam könyvtárosságra, elkezdte nézni a hírdetéseket. Egyébként könyvtáros, irodalmár, irodalom szakos, múzeum pedagósus, és mostanra nőttek meg úgy a gyerekei, hogy elkezdte nézni a hírdetéseket, és ezt a hírdetést átküldte nekem. És én mondtam, illetve elmondta, és én mondtam, hogy küldje át, mert én ezt ma itt el akarom mondani. Úgyhogy ez valami hihetetlen. Igen, mint ahogy a - régen nem volt ilyen- nem erről szó nincsen. Hát ez a jelen pillanat, pillanatnyileg ez a jelen. Azt tudom, hogy a múzeumokban momentán, hogy a ruhatárat és sok helyen a teremőrséget is múzeológusok látják el.
- (Szarka Beáta) Hát a Néprajzi Múzeum könyvtárában is, tavaly is ez volt.
- Igen, igen.
0:56:00
Úgyhogy egészen addig ez így lesz, ameddig - hogy mondjam - rá nem jövünk arra - és most nem kellene különösebben messzire menni, mert csak egy-két északi országot kellene példaként magunk elé állítani - hogy ha ezt a részét, ezt a kultúrát és az oktatást nem pörgetik föl a lehetőségek legmagasabb pontjára, akkor minden le fog ülni. Szóval ez tényleg maga az elképesztőség, az elképzelhetetlenség.
[Kérdés a takarítónői-intézményszervezői állással kapcsolatban.]
Magyarul kell egy “Mädchen für alles” mindenre, mert nincsen más, és egyébként nyilvánvalóan rengetegen fognak jelentkezni erre az állásra.
[Rónay Gabriella] “Kettő napra? Egy kedd-péntekre vagy egy kedd-szombatra?”
Igen. Felsőfokú végzettséggel, nyelvtudással. Nagyon sokan fognak.
[Rónay Gabriella] Én egyébként nagyon nem lepődöm meg ezen, mert én a Harmat utcai iskolában voltam az OSZK előtt könyvtáros, és nem tudtam meggyőzni őket, hogy heti két napnál többre lenne szükség, egyszerűen nem volt pénz többre, és nem a könyvtáros volt a legfontosabb, hanem a nyelvtanár.
Persze. Hát a könyvtárosság az értelmiségi foglalkozások között bármilyen skálán...
[Rónay G.] ...elég siralmas...
Igen, miközben én tényleg azt tudom mondani, hogy ennél jobb foglalkozás a világon nincsen. Mert valami elképesztően nagy dolog az, hogy egyrészt ha csak azt nézzük, hogy mivel dolgozunk; hogy az ott maga a demokrácia, ahogy van: a térben, időben, felfogásban, stílusban egymástól különböző dolgok együtt tudjanak lenni egy helyen, ez volna ugye a könyveknek a tárháza; és a másik - amit már mondtam az elején - hogy két egyforma ember nincsen, aki bejön, mindegyik egy külön univerzum. Persze rettenetesen lehet unatkozni egy könyvtárban könyvtárosként, szóval azt én láttam kollegáknál is, hogy szenvednek: egyrészt költők szeretnének lenni, másrészt filozófusok, harmadrészt: “Mit keresek én itt, amikor annyival többre volnék hivatva?” meg: “Milyen baromi jó ez az internet, hát ezen egész nap el tudnék lenni, hát mi a fenének jön be nekem az az ember az ajtón?” Teszem azt, még büdös is egy kicsit, meg nem tudja megfogalmazni, amit akar... Szóval lehet szenvedni egy könyvtárban rettenetesen. De hogy mennyire lehet, hogy jól érezze magát az ember, azt nem tudom elmondani. Szóval annyit tudok csak, hogy ha nem kellett az óvodába rohannom valamelyik gyerekem elé, én meg nem néztem, hogy hány óra van, hogy teljen már el az az idő, amit a könyvtárban töltök. Szóval iszonyatosan jó lehet. Először is baromi szórakoztató, mert mindenkiből ki lehet hozni azt, amitől az ember úgy érzi, hogy aznap iszonyú jó volt ott lenni. És hát minél többet ad az ember magából, annál többet kap vissza, és ez így nagyon tudja növelni a dolognak az értékét. Úgy hogy én azt hiszem, hogy valamilyen módon ez az a pont, ahol a könyvtárosok bele tudnak kapaszkodni abba, hogy nem lehet minket leváltani egy laptopra. Szóval hogy valami mégiscsak kötődik ehhez a szakmához, ehhez a mentalitáshoz, ehhez a felkészültséghez, ehhez a nyitottsághoz. Ezen kívül persze nem kell elkeseredni, mert ez a könyvtáros-informatikus egy nagyon jó biankó-diploma, tehát ezzel nagyon sok helyen el lehet helyezkedni.
0:59:30
Tehát azért mindenkinek nagyon javaslom, hogy legyen egy jó kis könyvtárban, találja meg az örömét az életben. És az, hogy most ezek a könyvek...nem is tudom a rádióóban hallottam valamelyik nap, hogy itt akkor gondolkoztak ezen, hogy könyv vagy nem könyv, vagy e-book vagy mi az ördög, és állítólag azt hiszem a Börcsök Mária nevezetű írónő mondta azt, hogy amikor a lámpát, azaz a villanyégőt Edison feltalálta, utána siratták a gyertyafényt, meg a hangulatot. Azért most is, hiába van, mindig kattintgatjunk, s van mindenhol lámpa...Azért hogy ha ünnepet akarunk magunk köré, akkor gyertyát gyújtunk. Úgyhogy biztos van a könyveknek is egy ilyen, hogy mondjam, ilyen fajta sorsa is... azért meg fog maradni ünnepi alkalomnak, amikor az ember papírkönyvet vesz a kezébe. Tehát most megint visszatévedtem a könyvre... Úgyhogy légyszíves lökj tovább!
Rónay Gabi: Jól van, löklek is... Nekem most az jutott eszembe, hogy szerintem, ha valaki könyvtáros lesz, akkor 24 évesen már ismeri magát, tudja, hogy szereti-e az embereket vagy inkább távol tartja magát tőlünk. Ma is el lehet menni olyan irányba, hogy dokumentumokkal foglalkozol és természetesen gépen, és bámulod a gépet egész nap, vagy pedig emberekkel ,....és a MEK-ben is találkozunk emberekkel és higyjétek el, és javaslom építsétek be (amennyire lehet) a pszichológiai képzést, a PPK-val működjetek együtt... Mert a MEK-ben is kell foglalkoznunk az emberekkel, nagyon is, és amit mondasz, azt mondtad Kati, hogy, hogy nincs munkájuk, és szeretnénk megtalálni azt, amivel foglalkozzanak. Rengeteg olyan mű érkezik be hozzánk [MEK-be], ami lehet hogy nem nagy irodalmi mű, de annak az embernekboldogságot okoz, hogy létrehozta. Mi csak azzal utasíthatjuk vissza, ha nem jó a helyesírás. Most volt itt [MEK] egy hölgy, akinek meghalt a festőművész nővére és ő egyébként költő (egyész jó)...és egy egész évet töltött el azzal, hogy előkészítsen egy emlékkönyv összeállítást a nővérének az életművéből... és én voltam az új munkatárs (nem tudtam az elején, az elején azt hittem, nagyon bíznak bennem és ezért bízták rám),...azért bízták rám, mert iszonyúan nehezen kezelhető hölgy volt, és én most a PPK-ra járok, és lehetett érezni, hogy én tudok vele bánni. Igen, meg kellett tanulni, szóval meg kell tanulni még a virtuális térben is bánni az emberekkel.
Havasi Katalin: Persze...persze...igen...
Rónay Gabi: Én javasolnám, hogy tanuljatok pszichológiát, ha szerettek foglalkozni az emberekkel foglalkozni, mert nagyon kell. A MEK-be is rengeteg kérés, kérdés érkezik és egész különböző módon szólitanak meg minket. Kerestem és nagyon hamar megtaláltam az analógiát. Elolvastam most újra a Könyvtári Protokollban amit írtál és szinte mind igaz a virtuális térben és a virtuális térben való kommunikációra a türelem...
Havas Katalin: Persze...
Rónay Gabi: Ugyanolyan!
Havas Katalin: Persze, persze.
Rónay Gabi: Szükségünk van.
1:03:00
Persze. Hát már maga a telefonos tájékoztatás is egy ilyesfajta volt és hát abban , hogy mennyire kellett sz, hogy az ember emberként viselkedjen avval szemben. Mert, hogy egy időben a Szabó Ervin Könyvtárhoz csatolták a különleges tudakozót és a mostani különleges tudakozó is a Szabó Ervinnek az adatbázisából... Hát azt én imádtam, az valami Isteni dolog volt. [Rónay G.:]-Épp ma olvastam az anyád esetét. [Havas K.:] Hát azt megismételném, ha olvasták a könyvtári protokollban. Nemzetközi nőnap, csöng a telefon: -Tessék mondani azt a Rosa Luxemburgot is lelőtték, vagy sortűz áldozata lett, aki miatt nemzetközi nőnap van? Ugye akkor is volt sortűz, lőtték a nőket ugye?-kérdezi a telefonáló. Mondom neki (H.K.), most azt tudom mondani, hogy nem teljesen így volt, de várjon egy pillanatot, mindjárt összefoglalom a nemzetközi nőnap eredetét... És tartom még a telefont és ugyan ez a hang azt mondja: Gyerekek ez ugyan olyan kötekedő hülye tyúk mint anyátok. Úgyhogy ezt írtam a könyvbe. Együtt éreztem az ismeretlen anyával, akivel együtt ünnepeltük a nemzetközi nőnapot. Szóval ilyeneket az ember kap telefonon is. Szóval ez a lényege az egésznek. Elmondani sem lehet, hogy mennyi fajta segítséget kérnek az emberek. Parancsolj!
[Eötvös Péter Mátyás továbbiakban E.P.M.:] Segítséget kérnek, viszont mégsem vesznek minket emberszámba, mégsem ismerik el képességeinket, tudásunkat, tehát így azt gondolják, hogy egész nap csak olvasunk. [Havas K.] Hát persze... [E.P.M.] Egyik srác kérdezte régebben, hogy “ti mit tanultok?” amikor elsoroltam neki, hogy keresőkonzolok, meg katalógus, stb... “És ezt öt évig kell tanulni?” Mondom: Igen... Ez egy gondolkodás módot ad. Hogyan lehetne kidomborítani, javítani, hogy nekünk köszönheti azt, hogy rálelhet az információra. [Havas K.:] Hát ha rálel az információra nekünk köszönhetően. Csak így. [E.P.M.] De ez megtörténik és mégsem... [Rónay G.:] Szerintem fogadja el. [Havas K.:] El kell fogadni. Tehát “az én feleségem is szeretne idejönni dolgozni, mert ő is nagyon szeret dolgozni.” Ezt a 47 év alatt, de abból le kell vonni a KNK-t mert az másfajta élmény volt, 37 év alatt százszor. Tehát ez hozzá tartozik. Azt hogy ezt miért kell öt, vagy hat évig tanulni, az is egy visszatérő kérdés. És igen ezt el kell fogadni. Ezért szolgálat ez és kész. Ez van. [E.P.M.] Az orvos is ezt csinálja meg az ápolónő és tőle miért nem kérdezik meg, hogy miért járt öt évig?
1:06:30
Hát mert ott nagyon be van rezelve, hát azért ottan.. de egyébként, hogyha mondjuk bejut és valamilyen problémáját meg akarja oldani, és fordul a mindenkit híven kiszolgáló internethez, és ott találja magát a rettenetes mennyiségű információ között, és akkor az ember odanyúl, segítőkészen megpróbál gyomlálni közötte, utat kitalálni, megpróbálni segíteni, valahogy ezt az egész ömlesztett dolgot, akkor azért van hála. Van. Én azt tudom, hogy van, éreztem is, számtalanszor. Parancsoljon! [Szarka Beáta kérdez:] Én azt már megkaptam, hogy “könyvtár?! Minden megvan a google-on.” [Havas Katalin:] Azt kell mondani, hogy dolgozzon vele. Persze, semmi gond. Abszolút így van, és tulajdonképpen magunk is terjesztjük. Az tagadhatatlan, hogy az utolsó öt évben (Én 2009-ben hagytam abba, majd még elmondom az utolsó öt percben, mielőtt elbúcsúzunk az utolsó mondatot a könyvtárban – az utolsó délután, a munkában töltött délutánján hallottam a könyvtárban – az úgy hangzott – a Szabó Ervinben mindenki látja az egészet maga előtt, ahogy van, azt a zsongó cuccot – A lépcsőházban állt egy fiú, tartotta a mobiltelefonját, és azt mondta: beszélj hangosabban, mert könyvtárban vagyok, és olyan zaj van, hogy nem hallak! Mondtam, hogy most menjünk nyugdíjba! De nem csak ez, hanem mi is úgy gondoljuk, hogy rettenetesen sokat változott azzal, hogy bejött az internet, ugyanis tényleg mindenki azt hiszi, hogy azon minden rajta van, és ahogy az ott van, az a hétszentség. Na most ha nem esik, szóval ha nem történik meg vele a csalódás, hogy még sem volt ez jó, sokkal többet kellett vele dolgozni, mert hamis információ is volt benne, sokkal több információ volt benne, mint amire szüksége volt, akkor nem fordul hozzánk. Tehát ennek is megvan a maga kifutása, amíg … Az utolsó időben tényleg az volt már csak a dolgunk, hogy belerúgjunk a másológépbe, vagy egy… ha az nem fogadta el a százast, akkor földhöz vágjam a százast, és utána elfogadta, azt mondta, hogy maga mennyi mindent tud, és mindjárt a szakma csúcsán érezhette magát az ember, hogy megoldotta valakinek a problémáját. Ez kétségtelen, hogy az utolsó időben volt, és valószínűleg most is van, de ebben is szóval hogy mondjam nagyon sokat számít, legtöbbet, tényleg, Gabinak azért van abban igaza, hogy ha már nem is kell pszichológiát tanulni regulárisan, de olvasni, meg egy kicst megfejteni a velünk szemben lévő embert, akkor is rettentetesen sok múlik azon, hogy az ember kiengedi-e a kezéből az áldozatát, vagy nem. Szóval ha már egyszer odajött az a kedves olvasó hozzá, akkor már muszáj valamilyen módon orientálni. Na most ebben az is benne van, hogy egyszerűen a… kedvenc esetem az volt, amikor egy srác jött és azt mondta hogy az ördögűzésről kér könyvet. És akkor úgy elvonultunk először a bölcseleti olvasóba ott a filozófia, vallás, stb. könyvek közé, és hát először megnéztük a különböző lexikonokat. Keresztény lexikont, meg a … egy egy, szóval ami a vallással kapcsolatos.
1:10:00
És akkor összehoztuk ott…a mit tudom én, hány oldalt, és akkor mondta, hogy köszöni ez neki elég. Mondom, hogy most menjünk el a néprajzhoz meg a különböző népszokásokhoz és egyebek…és akkor a srác így csinált [karjait védelmezőn maga elé tartja]: „Mondtam, hogy elég!” [nevetés] Tényleg olyan szabályosan bemutatta nekem az ördögűzést… amikor is én voltam az ő átkos ördöge, aki nem akarom őt békén hagyni, még további izéket is akarok rá erőltetni… szóval ez kétségtelen, hogy hogy nagyot kell küzdeni azért, hogy az embert elfogadja a kedves olvasó vagy kérdező. Ugyanis iszonyatosan már megelégszik avval, amit kap... iszonyatosan megelégszik vele, és a könyvtáros, vagy legalábbis a jó könyvtáros arról ismerszik meg, hogy a kérdéstől bepörög és akkor elkezdi érdekelni, és elkezdi izgatni és amikor a kedves olvasó már régen otthon van [nevetés] de mi még mindig azt keressük, hogy mit lehetne ebben a témában hozzátenni? Akkor ‘szal, nagyon hamar, nagyon hamar leblokkolnak, és azt mondják, hogy - “Köszi, elég. Ez csak három oldal a dolgozat vagy csak tizenöt oldal a dolgozat, nem kell nekem ebből több.” - Hát, ilyenkor azt a valamit, valami kis izét, hogy mondjam? Valami nyitott ajtót kell hagyni avval, hogy hát, ha mégis meggondolná magát, akkor fáradjon vissza, mert mi bármikor hajlandóak vagyunk továbblépni. Hát, ez kétségtelen, hogy…hogy ebben az internet rettentően sokat rontott. Hát ez, ez egészen nyilvánvaló. De ugyanakkor pedig vannak olyan szituációk, amikor, amikor nem, nem tudja, amit nem tud megoldani. És, hogyha ehhez nem talál magának partnert egy könyvtárban, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy…hogy elfordul a könyvtártól…túllép, ‘szal, hogy mondjam? Elavultnak tekinti…’szal, énnekem a legeslegérdekesebb kérdést, elmondom, amit valaha kaptam. Mert az, hogy mi mikor tör…, ‘szal az, hogy ki írta, meg mikor történt, ez tényleg az internettel kiiktatódik az életünkből. Pedig hát, hihetetlenül jó dolgokat lehetett játszani, hogy hogy jövök én arra rá, hogy egy bizonyos verssort vagy idézetet ki írt és hogy lehet ezt egy…egy hagyományos könyvtár hagyományos kézikönyvtárának az anyagával megtalálni. Hát, előszöris úgy, hogy az embernek van ilyen egy őrangyala, amelyik odavezeti ahhoz a könyvhöz, amely ott nyílik ki, ahol a válasz van. Ez teljesen nyilvánvaló. Ez, ez számtalanszor előfordult. De kellettek különböző praktikák, úgyhogy ezeket ma már tényleg csak ilyen izé…vitrin alatt lehet, mint ókori leletet eladni, hogy hogy találtuk meg, hogy ki mit írt vagy mi kit írt vagy [nevet] ki mit írt. De mert, hogy ez már csak egy gombnyomás kérdése. De volt például egy olyan kérés, hogy…hogy is kezdődött…hogy megtudom-e mondani, hogy milyen mandzsettája volt Erzsébet királynénak? És milyen gallérja volt Erzsébet királynénak…annak idején?
1:13:30
Hát elkezdtem keresgélni mindenféle képeket, és akkor mondtam neki, hogy hát itt van előttem egy kép...izé, izé..kézelő és gallér.. [Olvasó]: - Nem, nem, nekem olyan kellene, amelyiknek a.. szóval, ami az Új Időkben megjelent 1943-ban, mert akkor én lent voltam a Balatonon - mondta a telefonon a kedves olvasó - öö.. én lent voltam a Balatonon és hímeztem egy..egy Új Idők képből, ahol az Erzsébet királynőt ábrázolták egy ö.. egy mandzsettát és akkor közbejött a várjunk csak nem is ‘43..hanem ‘44-ben közbejött utána a front és a Balaton déli partján voltunk és akkor nekünk el kellett mennünk valami pincébe és akkor ott áramszünet is volt meg egyebek és hát tulajdonképpen arról lenne szó, hogy én ezt szeretném folytatni. És akkor ki kellett találni, hogy.. nem is, még az Új Időket sem mondta valamiért.. ‘szal ki kellett találni, melyik lehetett az az újság, 1943 és 1944-ben, amelyik képeket közölt, amelyik híres emberekről közölt képeket stb., szóval hihetetlen meló volt, de meglett. S aztán azt utána lefénymásoltuk neki, elküldtük, mert mindvégig távkapcsolatban voltunk vele és ő pedig lefényképezte a hímzést és visszaküldte úgyhogy befejezte azt, amit az ostrom elorzott előle.
Rónay Gabriella: - És ez mikor volt?
Havas Katalin: - Ez nem olyan régen, szóval ez olyan 5 éve körülbelül (közben Eötvös Péter Mátyás: - Jézusom..) 5-6 éve volt, igen..igen. Szóval nagyon, nagyon nekem hihetetlen dolog.. van ha az ember nem hagyja abba, abban a pillanatban amint a kérdést föltették és az első legkönnyebb választ megadtam. Szóval, de hihetetlen szituációk vannak, mert egyáltalában nem..nem mindegy, hogy ki kérdez, szóvall ugyanúgy.. ugyanúgy nem lehet válaszolni egy..egy 18 éves gyereknek, mint egy nyugdíjasnak vagy egy egyetemi tanárnak. Szóval, hogy ha.. az teljesen nyilvánvaló, hogy az egyiknek mondhatom azt, hogy ott vannak a mittudomén II. világháborús könyvek, fáradjon oda a sarokba; de a másikat oda kell vinni és le kell tenni azt a hármat, ami egyáltalában szóba jöhet az ő esetében. De ha csak odaűzzük őket - és azért tulajdonképpen tegyük a szívünket a kezünkre mi volt könyvtárosok, (mert a leendők azok mindig klasszak lesznek), hogy rettentő hajlamosak vagyunk arra, hogy így: “-Ott van.”, és akkor menjen és..és vesszen bele az egészbe ahol van, válassza ki magának.. hát nem azért vagyok én itt... -Parancsoljon!
Eötvös Péter Mátyás: - Ö..Amennyire én láttam, két féle olvasó van, az egyik igényel segítséget a másik elboldogul magától és taszítja úgymond a könyvtárost.. jó ott van, majd le lesz rendezve. Hogy lehetne eldönteni, vagy hogy lehet ráérezni?
Havas Katalin: - Hát ezt így különböző kudarcokon keresztül. Én még azért olyannal nem találkoztam, amelyik elküldött volna..
Eötvös Péter Mátyás: - S információ.. szerzés..?
Havas Katalin: Hát semmi más nincsen, mint az, hogy süssön magáról az, hogy érdekli, hogy az a másik mit akar. Semmi más. Mert amelyik elboldogul..
1:17:00
Szóval ruhaboltban én is nagyon utalom, hogyha oda jönnek és azt mondják, hogy “Segíthetek-e?”. Egy frászt segíthet, nem is azért mentem be, de van amelyik messziről kiáltja, hogy csak 42-es méretig van, úgyhogy tessék kifáradni. Ezt egy könyvtáros is meg tudja csinálni. Hogy is mondjam... Sokkal könnyebb elbújos... “Tessék csak nyugodtan választani, keresni. Van itt... megoldja a saját próblémáját” sokkal könnyebb … könyvtárosnak lenni, mint segítőkésznek. Mert a segítőkészt tényleg érhetik kudarcok. Persze, hogy érhetik kudarcok. Meg érhetik főleg ezaz, hogy nem kell az, amit nyújtani szeretnénk, mert sokkal olcsobban akarja megúszni a kis delikvens, és minden iskolai könyvtárben tanulokkal találkozva ez teljesen általános. Dehát ez nem baj. Viszont ugyanakkor meg hihetetlenül hálásak, azért ha egy folyamatban végig tudunk segíteni nekik. Hát rengeteg szakdolgozatot kap az ember a végén, hogy ezt azért hoztam el, hogy ezt “Tessék elolvasni!” vagy “Olvasd el!”. Azt leírtam a protokolban, mert nagyon szerettem azt a pillanatot, amikor egy virágcsokorral jött be egy lány és azt mondta, hogy megünnepli azt a 10 évvel ezelőtti alkalmat, hogy megkérdeztem tőle, hogy “Ez az első napja a könyv...?”. Illetve hogy ő mondta, hogy ma van itt először és én azt mondtam, hogy “Akkor gyerünk megünneplejük azt hogy először vagy a könyvtárban” És akkor 10 év múlva hozott egy virágcsokrot, mert ez 10 év ezelőtt történt, és ezt meg kell ünnepelnünk újra. Úgyhogy ezek nagyon jól tudnak esni az embernek. De hát rengeteg mindent bele kell feccölni. Nagyon sok minden. Szóval azt hogy egy telefonhívásból kiderüli, hogy aki kérdez nem tud eljönni a könyvtárba és az ember fogja azt a könyvet a saját nevére kikölcsönzi és elviszi neki, és akkor elhiszi, hogy vissza fogja hozni vagy vissza fogja küldeni. A kudarc olyan is volt, hogy a ‘80-as évek végén hihetetlen könyvhiány volt. Akkor találtuk ki a zacskós könyvet, amikor egy-egy könyvet lefénymásoltunk, és így zacskóban adtuk oda a mit tudom én... Arisztotelésznek a Poetikáját, mert nem jelent meg nem t’om mióta. Szóval... Mit is akartam én most ezzel mondani... Ja, hogy otthonról hoztam el a könyveket. Szóval olyan könyvet hoztam el, amit állatira kerestek a könyvtárban, nekem otthon megvolt, kevésbé érdekelt már, vagy egyik gyerek se volt abban a szituációban, hogy szűksége lett volna rá. Hát mondjuk egy 20 ilyen könyvem forgott körülbelül és ebből hármat nem hoztak vissza. Az összes többit visszahozták. Szóval ezek mind hozzá tartoznak, hogy ilyen egyéni praktikákkal kell... Akkor most már eszembe jutott, az Arisztotelészről, hogy a Szabó Ervinnek az egyik... két nagyon jópofa, hogy mondjam... mozgalma vagy nem tudom én milye volt, sőt három is, hogy a ‘80-as évek...nem a ‘90-es évek közepén. Az egyik a rongyos frankfurti könyvvásár című akció.
1:20:30
Ami abból adódott, hogy hát jöttek a kérések, nem volt meg a könyv, jöttek a kérések, nem jött meg, nem volt meg a könyv, végig néztük - akkor még a Textlib volt - az adatbázist, és kiírtuk abból mindazokat a könyveket, amiket nagyon keresnek és legalább 10 éve nem jelent meg. Na, most ezek között volt például Arisztotelésznek a Nikomakhoszi etika című könyve, ami úgy nézett ki, hogy a fele fénymásolt volt és bele volt ragasztva, a másik fele már megázott, a harmadik meg kávéval volt leöntve, szóval... és az egész be volt rakva valami rettenetes sky dossziéba és ez volt A Nikomakhoszi etika. Na, most a régi Szabó Ervinben nagyon sok, szép, régi ilyen neobarokk bútor volt, ezért egy ilyen, volt egy ilyen kis könyvállvány is, ezt úgy olyan koronaékszerként rátettük erre ezt a Nikomakhoszi etikát, erre az állványra. És begyűjtöttük ezeket a könyveket, amikről beszélek, tehát, amiknek egy-egy példánya volt, a fele hiányzott, a másik fele mondom rongyos volt, meg otthonról elhoztuk, ami már a könyvtárban nem volt meg és csináltunk egy kiállítást. Na, most azért lett ez Rongyos Frankfurti Kiállítás, mert amikor a kiadókat elkezdtem felhívogatni, hogy ki kéne ezeket a könyveket adni újra, mindenki Frankfurtban volt éppen, mert nem tudom én, október közepe volt. És akkor bepörögtem, hogy mi a fenéért vannak ezek Frankfurtban könyvet keresni, h mit adjanak ki, amikor itt van ez az őrült lista és csináltunk egy 350 darabból álló listát és mikor megjöttek Frankfurtból a kiadók, attól, hogy ez megjelent az újságban, meg az MTV hírekben, hogy a Szabó Ervin Könyvtárban van egy Rongyos Frankfurti könyvkiállítás, hát mindenki odajött. Mindenki a világon. Mert ennél hülyébb címet, vagy figyelemfelkeltőbb címet nem nagyon lehetett volna kitalálni. Úgyhogy körülbelül 30 vagy 40 kiadó jelent meg, kivéve azokat a nagyon nagy kiadókat, akik másnap egyénenként jöttek és próbálták megszerezni a címeket. Ugyanis ezt a listát megírtuk, ezt a 350 címből álló listát, lesokszorosítottuk és 2000 Ft-ért eladtuk a kiadóknak. Ez hajnalban, a kiállítás előtt jutott eszünkbe, hogy ebből lehet egy kis üzletet csinálni. És meg kell, hogy mondjam, hogy mai napig csak az nem jelent meg erről a listáról, mondjuk a Reneszánsz angol drámák, ami 3 kötet és egyetlen kiadó nem vállalkozott rá, hogy ezt a három kötetet kiadja. Minden megjelent a listáról, minden. És a lista miatt jelent meg elsősorban. Szóval, azóta is kapcsolatban állunk gyakorlatilag, vagy sokáig kapcsolatban álltunk ezekkel a kiadókkal. Meg utána mondjuk az a megtiszteltetés ért, hogy két ilyen kiadói kuratóriumba is bekerültünk, a Soros Könyvtári Kiadó, meg a Magyar Könyv Alapítványba, úgyhogy nagyon-nagyon sokat számított, hogy a könyvtár jelezte a kiadók számára, hogy melyek azok a könyvek, amit nagyon sokan keresnek. Na, most ezek mind, természetesen mind társadalomtudományi könyvek voltak a Szabó Ervin profiljából adódóan, de hát ugyanezt meg lehetett volna csinálni, de ma már ez nem érdekes, mert most már gyakorlatilag tényleg mindent el lehet valamilyen formában érni. Vagy legalábbis nagyon sok mindent.
1:24:00
És hát főleg, volt olyan pillanat, ez nagyon vicces volt, amikor Kádár Zoltánnak a Bizánci Képzőművészet – a Corvinának volt egy sorozata, amely minden egyes képzőművészeti korszaknak egy ilyen nagyon, nagyon-nagyon jó szöveggel, de rettenetesen rossz képanyaggal illusztrált kötetei voltak, minden korszaknak megjelentek. Ezeket már nem lehetett újra kiadni, mert már a ’80-as vagy a ’90-es évek elejétől már ez a szagos, színes, minden szempontból rendkívül látványos könyvkiadás jött divatba. Nem véletlenül és nem is ok nélkül, ez teljesen nyilvánvaló. És hát ezt a szegény, jó Kádár Zoltán, aki minden áldott nap bejött a könyvtárba, rettentően szerette volna - tudta, hogy rajta van a listán, mert hát nagyon jóban voltunk - hogyha újra kiadják és hát nem adták ki, mert hát, a könyv nem, csak a szövege volt időt álló, a képanyaga nem, és ezért előfordult az, hogy kereste valaki a Kádár Zoltán Bizánci Művészet című könyvét és akkor nem azt mondtuk, hogy ott van a harmadik polcon, a második helyen, hanem azt, hogy a könyv nincsen bent, de itt van a szerző, tessék vele megbeszélni a problémát. Úgyhogy ez volt a másik ilyen élő könyvtári vagy élő könyv akciónk, hogy a Kádár Zoltánt kikölcsönöztük az olvasóknak, úgy, ahogy volt, az élő embert. És hát a másik ilyen akciója a Szabó Ervinnek az a könyv örökbefogadás volt, ami viszont hihetetlenül érdekes volt. Ez persze pénszerzési akciónak indult eredendően, de annyira sokat jelentő és sokatmondó dolog volt, hogy én tulajdonképpen a mai napig sajnálom, hogy ebből nem lehetett, vagy még tán ma is lehetne televíziós műsort csinálni. Ugyanis az, hogy egy mű iránt felkeltsék az érdeklődést, borzasztó fontos egy vonatkozási pont. Tehát ahogy a pszichológiában is működik, hogy vannak emberek, akik után mennek a többiek. Hogyha valaki örökbe fogad egy könyvet, és elmondja 5 mondatban azt, hogy ő ezt miért szereti, hogyha az egy meglehetősen érdekes és elfogadott és fontos személyiség, akkor annak az a könyv legalább megtízszerezi vagy megszázszorozza az olvasóinak számát.
1:27:00
Úgyhogy én szerintem ezekből még mindig lehetne valamit csinálni. Hát 2 vagy 3 olyan alkalom volt, hogy írók, újságírók, tudósok, politikusok, stb. ültek ott benn a könyvtárban és szinte lényegtelen, hogy százasokat, ötszázasokat, ezreseket raktak bele a könyvbe, és abból mi könyveket vettünk. Hanem az az 5-10 perces vallomás, amivel egy pártpolitikus el tudta mondani, miért szereti Mándy Ivánt, vagy egy filozófus el tudta mondani, miért szereti Mózest, meg József Attilát, bárkit. Elképesztően ismeretlen szerzőkről, emberekről is tudtak úgy beszélni, hogy legalább öten-hatan elhatározták, hogy el fogják olvasni. Ezek szerintem nagyon jó akciók voltak a könyvtáron belül és szerintem ilyenekkel lehet életet lehelni a mostani könyvtárakba is. A Szabó Ervinbe persze nem kell most életet lehelni, mert ott dühöng a város ifjúsága, azzal nincs semmi probléma. De kiskönyvtárakban bizony nagyon fontos lenne. Az egyik az a családiasítás, amit az elején mondtam, vagy pedig ez a különböző események megszervezése és minél több embernek a becsalogatása. Illetve az, hogy olyan foglalkozásokat csinálni, amiből olyasmiket tanulnak meg az emberek, amivel el tudják tölteni az idejüket. Részemről befejeztem az igehirdetést.
Hát én nagyon szerettem könyvtáros lenni, ezt bevallom. Nagyon. De hát elmúlt.
Fodor János: Hát megpróbáljuk folytatni.
Havas Katalin: Kéretik. Nagy örömforrás. Nagyon nagy. [kis szünet] Hát nagyon sok sikert kívánok nektek/maguknak, mert én remélem, hogy azért ez tényleg, nem elsősorban biankó diploma, hanem könyvtáros és informatikus diploma.
Szarka Beáta: Engem még az érdekelne, hogy Ön szerint elképzelhető egy könyvek nélküli könyvtár, Magyarországon, a világon? Hogy nincs benne könyv? Csak e-book. Lesz ilyen? Kiváltja a könyvtárakat?
Havas Katalin: Persze, persze, hogyne. Nézze, az már más kérdés, hogy a hálón keresztül sokkal könnyebben jut hozzá mindenki otthonról a dolgokhoz, ezért gondolom, hogy közösségi térként kellene ezeket a könyvtárakat megtartani. Nem tudom, hogy ezeknek milyen lesz az anyagi vonzata, tehát, hogy mindenki így ül mindenki majd az autóbuszon, hogy lapozgat egy e-bookot vagy pedig ez elérhetetlen, nem tudom. De egész biztos, hogy egy csomó embernek maga a hely kell. Az otthonról elmenés, a hely, ahol mással találkozhat, ahol más dolgokkal találkozhat, az kell. Hogy aztán ezt minek fogják hívni? E-booktárnak, könyvtárnak, talán művelődési háznak már nem fogják hívni, mert azok többé-kevésbé már a használt ruha eladás és a pénzes tanfolyamok színhelye. Meg a gerinctorna és jóga. Ami nagyon fontos, nincsen ezzel semmi baj, csak hát abból teljesen kiment az az eredeti elképzelés, hogy ott majd mi fog történni. De a könyvtárakban ennek a szelleme még megvan és hát ezt meg is kellene őrizni. De szerintem sokáig, még a maguk idején, a pályájuk során szerintem a papírkönyv megmarad, legalábbis egy jó része. A gyerekkönyvek biztos.
1:31:00
Havas Katalin: Ahogy én elnézem az unokámat az apja okostelefonjával. Hát az is nagy élményem volt, amikor bevittem az egyiket, azt hiszem öt éves volt, a könyvtárba és ott mutogattam mindenfélét. Azt mondta, hogy életében ő még ennyi számítógépet nem látott. Ahogy itt ebben a szobában, ott is mindenhol ott voltak a nyitás után a pultnál a számítógépek. De hát ez tényleg így van. Csak hát az a baj, hogy már akkor is roppant korszerűek voltunk és gondolkoztunk az élet további részén. Azt hittük, hogy majd csak a tarkóját fogjuk látni a gyereknek, mert állandóan a képernyő előtt fog ülni. De hát ma már pedig egy vasárnapi ebédnél a család fele így üldögél és a kezében van az egész világ, az egész univerzum.
Szarka Beáta: De egyébként szerintem ez nevelés kérdése is. Legalább is, mert a barátnőm most két éves kislányán látom, hogy mást sem lát a szüleitől, minthogy az egyik a laptop előtt, a másik a gép előtt ül. Mondja az anyukája, hát hogy szétrágta a mesekönyvet. Mert nem tudja mire való.
Havas Katalin: Persze, hogy nevelés kérdése. Gyakorlatilag minden ezen múlik, hogy van e otthon esti mese, meg vers, meg miegymás. Szóval ez egy borzasztó nehéz meló egyébként. Visszatartani őket, már a tévétől is, meg a számítógéptől is, egy szakma. Szóval nagyon fontos, hogy más is legyen, persze. De ugyanakkor rettentő könnyű odaültetni a gyereket valami elé. Úgyhogy ezért kellene a szülőket is megtanítani egy csomó olyan dologra.
Eötvös Péter Mátyás: Amennyire tudom, a könyvtári stratégiai terv az olvasóvá nevelésről szól. Nincs egy kicsit elkésve, amikor már felnőtt az a generáció és gyereket vállal, aki önmaga sem volt olvasó?
Havas Katalin: Hát ezt nem tudom megmondani. Azért nem tudom megmondani, mert én nem hiszek az olvasóvá nevelésben. Szóval most akkor én ide leülők és belőle olvasót nevelek. Megint csak az unokáimat tudom mondani. Az egyik jött ki az osztályból, akkor megfogtam a hátizsákját és mentünk haza. Föl a trolira, le a troliról, mert végig fogta a könyvet és olvasott. Majdnem egy ilyen nyélnél fogva kellett hazavinnem. És akkor leült. Ekkor leszedtem róla a hátizsákot, a kabátot és le nem tette a könyvet a kezéből.
1:34:30
Ugyanezen könyvespolcok alatt felnőtt a másik, aki - nem azt mondom, hogy fél-analfabéta, mert nem az, - de semmi örömét nem leli az olvasásban, semmi köze nincs hozzá, - de semmi nem különbözött, mind a kettő ugyan azt kapta. Én ebben abszolút nem hiszek, én abban hiszek, hogy az emberek egyszer csak elkezdik irigyelni azt, aki valami örömöt talált valamelyik könyvben. Azt hogy „nem olvasok”, vagy „utálok olvasni”, ezt azért az emberek nagyon ritkán vallják be, pontosabban nem büszkék rá, inkább ez a helyes kifejezés. Elkezdik kapizsgálni, hogy valami lehet az olvasásban, hogy mégiscsak egy jó dolog. Ha nincsenek olyan példák előtte, és nem okozott neki örömöt az, hogy a mamája meg a papája este esti mesét mondott, - ott még lehet olvasóvá nevelni, pici korban, de az sem biztos, hogy sikeredik, egyáltalában nem biztos. Azt tudom, hogy ebből a KMK-s múltból adódóan én ‘72-től egészen 2007-ig, vagy 2009-ig minden egyes magyar olvasáskutatásnak az irodalmi anyagát, - tehát az „utolsó olvasmány”, „a legkedvesebb olvasmány”, „mire emlékszik szívesen” - én pótoltam be. Aki a KSH-t csinálta, Tárki csinálta, Vitányiék csinálták, Nagy Attila, Gereben, Kamarás stb, én pótoltam be, mert GYES-en voltam, otthon voltam, rajtam maradt. Utolsó könyveik általam ismert felmérését én pótoltam be, és elmondhatatlan a romlás. Mennyiségileg 20 százalék, sőt még talán több is, 60 százalék olvasott 72-ben és maximálisan 40 százalék – az olvasást úgy értjük, hogy egy évben ennyi könyvet elolvasott, szóval nem ám hetente egyet, vagy havonta hármat, hanem aki egyáltalában felemlíti azt hogy könyv volt a kezében. A színvonal – tehát, hogy „mit?” – az valami elképesztő módon romlott. A Szabó Ervinben is csináltunk egy olyan kimutatást, miután három számítógép kinyomta, hogy mi volt az összes Szabó Ervinben a kétszáz legkeresettebb könyv, szépirodalom, abban a Jane Austen az egyetlen, akit irodalomnak lehet nevezni. Ő kétségtelenül egy olvasott szerző. Az összes többi ez a Danielle Steel, szóval az egész amerikai, vagy amerikai mintára készült magyar lektűr között ez a legtöbbször kikölcsönzött könyv. De azt kell mondjam, hogy nem baj, mert ez legalább még betű, ez még legalább sztori, valami történet, valaminek a megemésztése, befogadása. Szóval ez még nem olyan rettentő nagy baj. Az biztos, hogy egy jó tanító, egy jó magyartanár, egy jó szülőpár rettentő sokat tud ezért tenni, de ugyanakkor mégiscsak belül van az valakiben, hogy maga a cselekvés leköti-e. Nézzünk időnként magunkba - könyvtárosok, tanárok, vezető értelmiségiek, - hogy hol állunk az olvasással. Azért majdnem mindenki elmondja néha magának este, hogy inkább mégis a „nem tudom melyik” sorozatot nézi meg, minthogy olvasson. Aztán valaki olyan szerencsés, én például nem tudok elaludni, hogyha nem olvasok. Más kérdés, hogy rögtön el tudok aludni, hogyha olvasok, de ha nem olvasok, akkor nem tudok elaludni. De ez annyira egyéni. Itt arról van szó, hogy az ember el akar-e tölteni valamennyi időt egy más világban, most akkor az hangos könyv, vagy zene, vagy olvasás, ez már más kérdés, ezt már nem is tudom mi dönti el. Mert ugye az olvasásnak van a praktikus része, amit muszáj, ha egyről a kettőre akarunk jutni akármelyik iskolában vagy munkahelyen, és van ez a lelki része, ami viszont sajnos nagyon sokszor háttérbe szorul, mert nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy megfosszuk magunkat bizonyos gyönyöröktől. De mondom, erre soha nem szokott senki büszke lenni, és ebben még van egy kis remény. Azt tudom, ha elviszik a nyolc krimit és azt mondják, hogy „hát tudom, persze, majd amikor kipihentem magam” vagy „amikor a lányom férjhez ment, akkor majd olvasok újra, de most olyan ideges vagyok”, de ez is legalább betű.
(Azt hiszem véget ért, de még beszélgethetünk egy kicsit…)
Havas Katalin munkáiból
on-line olvaható:
Havas Katalin: A közművelődési könyvtár és az információrobbanás, avagy így érezheti magát a mezei nyúl az autópályán. Írás tegnap és holnap 1. évfolyam 1. szám (1997. augusztus)
Könyvek, könyvrészletek:
Könyvtári protokoll / Fodor Péter, Havas Katalin. KI, 2007. Továbbképzés felsőfokon
Könyv és olvasás egy nagyüzem életében: [A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Piackutató csoportjának és a Könyvtártudományi és Módszertani Központ Olvasáskutatási osztályának közös vizsgálata] / Havas Katalin, V. Kulcsár Júlia
Budapest : M. Kvk. Kvterj. Egyes. : OSZK KMK, 1979 [!1980]-.
Ifjúsági klubok a közművelődési könyvtárakban / Havas Katalin. Bp. : KM, 1979 Bp. : MSZI Soksz.
Közművelődéskutatás
Rendezvények, művelődési körök, ifjúsági klubok a közművelődési könyvtárakban : helyzetkép / Havas Katalin ; [kiad. az] Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ. Budapest : Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1974 Budapest : Házi soksz.
Sorozatszerkesztés:
Öregbetűs könyvek / sorozatszerk. Havas Katalin. Budapest : Fekete Sas, 2001-.
http://www.feketesas.hu/shop2/Oregbetus-Konyvek/
Szerkesztés:
Ki is írta...? : elfelejtett versek könyve / összeáll. és a szöveget gond. Havas Katalin. Budapest : Fekete Sas, 2008. Öregbetűs könyvek
"Őrizem a szemedet" : őszülő költők szerelmes versei / összeáll. és az előszót írta Havas Katalin. Budapest : Fekete Sas, 2008. Öregbetűs könyvek
Altató : versek, mondókák, dalok / [... vál. Havas Katalin] ; [... az illusztrációkat Győrfi András kész.]. Budapest : Holnap, cop. 2007.
Szöveggyűjtemény a társadalmi egyenlőtlenségek tanulmányozásához : oktatási segédanyag középfokú szociális képzéshez / [vál. és szerk. Havas Katalin, Somorjai Ildikó ; [a fejezeteket bev. ell. Tausz Katalin]. Budapest : Techno Inter, 1994.
Kultúra és demokrácia : Folyóirat szemle / [szerk. Havas Katalin]. Bp. : [Művelkut. Int.], 1983 [Bp.] : NPI [Soksz.]
Klub = csoport? közösség? / [összeállította és az összekötő tanulmányt írta Lőrincz Judit] / [... szerzői Havas Katalin et al.] ; [szerkesztette Lőrincz Judit]|[kiadja a Budapesti Művelődési Központ]. Bp. : Bp-i Műv. Kp., 1980 [Bp.] : FSZEK
Helyzetkép 1977 : Szociológiai felmérés az 1977-es olvasótáborokról / [összeállította Bánlaky Pál, Somorjai Ildikó, Havas Katalin]. [Nyíregyháza] : [Szabolcs-Szatmár m. Kvt.], [1978] [Nyíregyháza] : [M. Kvt. Soksz.]
Olvasótábor Bakonyoszlopon : Egy szociálpszichológiai kísérlet krónikája és dokumentumai / [összeállították Havas Judit et al.] ; [közr. az] Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ. Budapest : OSZK KMK ; Veszprém : Eötvös M. Kvt., 1977 [Veszprém] : Eötvös M. Kvt. Soksz.
Harmadszor Bakonyoszlopon : Beszélgetés az 1978. évi bakonyoszlopi olvasótáborról / [a beszélgetés résztvevői Balogh Ferencné ... et al.] ; [a beszélgetést vezette és a kötetet szerkesztette Kamarás István] ; [közr. az] Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ. Veszprém : Eötvös M. Kvt. ; Budapest : OSZK KMK, 1978 [!1979] Veszprém : Eötvös M. Kvt. Soksz.
Klubfoglalkozások a könyvtárakban / [Közread. az] Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ ; [Összeállította Havas Katalin]. Budapest : OSZK KMK, 1976 [Budapest] : NPI Ny.
Mit? Hogyan? : módszertani útmutató a Kiváló Ifjúsági Klub pályázat követelményeinek teljesítéséhez / [szerk. Havas Katalin, Bögelné Ésik Nóra]. Budapest : NPI, 1973 [!1975] Budapest : [Házi] soksz.
A gránitoroszlán : Strobl Alajos / Stróbl Mihály ; [a képeket vál. és szerk. Havas Katalin]. Budapest : Holnap, cop. 2003 [Gyula] : Dürer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése