Az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetének
Facebook-oldalát a 2011-es tanévkezdéskor indítottunk, s három tanév leforgása alatt (nagyjából egyenletes, félévenként 50 fős növekedést mutatva) a napokban értük el a
háromszáz fős kedvelői-lájkoló közönséget.
Az Intézet
közösségi hálózati jelenlétét az ELTE szerverén állandóan elérhető, statikus információkat rögzítő
honlapunk és a Blogger rendszerben naplószerűen vezetett
hírblog mellett kifejezetten a fontos, de egyben széles körben érdeklődésre, megosztásra remélt információk közlésére alakította ki az Intézet hálózati jelenlétének felelőse, Dr. Fodor János adjunktus.
A kerek szám elérése alkalmából álljon itt néhány érdekes adat a rendelkezésünkre álló statisztikákból:
2006 augusztus 20-án indult
blogunk közel 500 bejegyzésének megjelenítési száma rövidesen eléri a 70 000-et.
Facebook oldalunk legsikeresebb bejegyzései 500 - 700 felhasználó idővonalára jutottak el.
Eddig egy felhasználót kellett kitiltani, mert erősen gyanús volt, hogy robot.
Kedvelőink eloszlása a közösségi hálón: 73% nő (teljes Facebookon: 46%) 27% férfi (teljes Facebook: 54%).
Magyarországi kedvelőink mellett az alábbi országokból követik híreinket: Románia, Franciaország, Dánia, Szerbia, Törökország, Olaszország, Ausztria, Finnország, Egyesült Királyság.
Nyilvánosan elérhető statisztikai
adatokat találhatnak Facebook oldalunkról a SocialDaily oldalán.
Az
oktatási oldalak kategóriájában jelenlegi pozíciónk a 46. (a "talking about" mérés alapján).