Keresés

2010. május 4., kedd

Voit Krisztina temetése - május 14.

Voit Krisztina temetése 2010. május 14.-én, pénteken lesz.
A gyásszertartás 12.45-kor kezdődik a Farkasréti temető ravatalozójában (Makovecz-terem).

2010. április 29., csütörtök

Elhunyt Voit Krisztina


 

IN MEMORIAM
VOIT KRISZTINA 
Your browser may not support display of this image.


Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Voit Krisztina, az irodalomtudomány kandidátusa, ny. tanszékvezető egyetemi docens, életének 71. évében, 2010. április 29-én váratlanul elhunyt. 
Voit Krisztina egész élete összefonódott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával és ezen belül a Könyvtártudományi Tanszékkel. Ez utóbbi volt ugyanis élete első és egyetlen munkahelye, ahol 1963-ban kezdett el dolgozni, és ahonnan 1997-ben vonult nyugdíjba. De e két dátum előtt és után is a bölcsészkaron tevékenykedett. Itt szerzett diplomát és nyugdíjba vonulása után 2008-ig mint tudományos főmunkatárs volt a Könyvtártudományi Tanszék tagja, majd ezt követően is folyamatos és kiemelt szerepet vállalt a könyvtártudományi doktori programban egészen haláláig.  
Pályájának főbb állomásai: 1963-ban gyakornok lesz az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszékén, és hat év múlva sikeresen védi meg doktori értekezését, amelynek címe: Az írásbeliség és az új technikai tömegközlési rendszerek. A művelődés XX. századi formái. 1974-1979. között aspiráns, amelynek eredményeként 1979-ben a Magyar Tudományos Akadémián kandidátusi fokozatot szerez A Franklin Társulat története című disszertációjával. 1982-ben kinevezik egyetemi docenssé. 1976 óta az MTA Könyvtörténeti és Bibliográfiai Munkabizottságának tagja, több cikluson át titkára. Rendszeresen publikál – többek között – a Magyar Könyvszemle című szakfolyóiratban, számos tanulmánya jelenik meg különféle kiadványokban, valamint a Kovács Máté összeállításában napvilágot látott A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében 1-2. (Bp., Gondolat, 1963-1970.) alapmű 2. kötetének közreműködője. 
A nyolcvanas és kilencvenes években pályája rendkívül termékeny. Kutatási területei közé tartozik a könyvnyomtatás, könyvművészet, könyvkiadás és könyvkereskedelem, továbbá sajtótörténet a századfordulótól 1945-ig, a közgyűjtemények története, irányításának testületei 1870-től 1949-ig, valamint a polgári liberális sajtó, ezeken kívül az amerikai könyvkiadás és tömegkommunikáció történeti összefüggései. Közreadja Tevan Andor levelezését (Tevan Andor levelesládájából. Bp., Gondolat, 1988.) és Haiman György bevezetőjével egy válogatást Tevan Andorés Kner Imre levelezéséből (100 levél: Tevan Andor és Kner Imre levelezése, 1915-1944. Bp., 1986.) Aktívan kiveszi részét a Klaniczay Tibor akadémikus által vezetett Ts4 Főirány keretében a Két világháború közötti magyar könyvtörténet forrásai, valamint a TEMPUS 4 Program – Művelődéskutató Intézet égisze alatt folyó kutatásokból – ez utóbbiak a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium melletti egykori testületek munkáját voltak hivatottak feltárni.  
1994-1997. között vezeti a Könyvtártudományi Tanszéket. Számos érdeme közül a legfontosabb a könyvtártudományi PhD program akkreditáltatása, amely Voit Krisztinának köszönhetően és irányításával 1997-ben indul meg az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolája keretében. Másik feledhetetlen eredménye a Nyitott napok című rendezvénysorozat, amelynek során a magyar könyvtárügy legújabb trendjeit, valamint prominens személyiségeit mutatja be a Könyvtártudományi Tanszéken. 
Kutatói munkája nem törik meg nyugdíjba vonulása után sem, ennek legfőbb bizonyítékai a következő hiánypótló művek: A budapesti sajtó adattára 1873-1950. Bp., Argumentum, 2000. és Fejezetek a közgyűjtemények és a könyvkiadás történetéből. Tanulmányok. Bp., Argumentum, 2006.Nélkülözhetetlen szereppel bír édesapja, Voit Pál családtörténeti-önéletrajzi művének kiadásában is: Hét nemzedék szilvafák nélkül. A soproni toronyzenésztől Bartók Béláig. Családi krónika. Bp., Argumentum, 2002. 
Mindeközben igen nagyszámú sikeres, summa cum laude eredménnyel megvédett doktori értekezés témavezetője, a könyvtártudományi PhD program oktatója, szigorlati és védési bizottságok tagja. 
Voit Krisztina a magyar könytárosképzés évtizedeken át meghatározó, közismert és szeretett alakja, kiváló tudós, tanár és kolléga, aki mindvégig töretlen szakmai elhivatottsággal, példamutatással, segítő odaadással és nem utolsósorban felejthetetlen életkedvvel állt a katedrán. Halála szavakban kifejezhetetlen veszteség és mérhetetlen fájdalom mindannyiunk számára. 
Emlékét tisztelettel és hűséggel őrizzük, ápoljuk!
ELTE BTK
Informatikai és Könyvtártudományi Intézet




2010. április 26., hétfő

Ösztöndíj pályázat doktorjelölteknek

Tisztelt Kollégák!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium meghirdette a 2010. évi Deák Ferenc Ösztöndíj pályázatot, melynek célja, hogy - a hazai felsőoktatási intézmények oktatói-kutatói utánpótlásának elősegítésére - támogatásban részesítse a kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtó doktorjelölteket tudományos fokozatuk megszerzése érdekében.

Az ösztöndíjra pályázhat az a doktorjelölt, akik a következő feltételeknek megfelel:
- a pályázat benyújtásának évében még nem tölti be a 36. életévét,
- a felsőoktatási intézménnyel vagy felsőoktatási intézménybe kihelyezett MTA-kutatócsoporttal teljes munkaidős közalkalmazotti jogviszonyban, vagy teljes idejű munkaviszonyban áll


További részletek a doktori blogban!

2010. április 10., szombat

Félezren jelentkeztek tanszékünkre

Örömmel adunk róla hírt, hogy a könyvtártudományt választó felvételizők közül országos viszonylatban kimagasló létszámban, 514-en jelölték meg tanszékünket felsőfokú tanulmányaik lehetséges helyszíneként.


Köszönjük!


Informatikus könyvtáros alapszakunkra 395, ebből 86 első helyen megjelölt,
informatikus könyvtáros mesterszakra 119, ebből 46 első helyen megjelölt
jelentkezés érkezett intézményünkbe.


Részletes adatok: www.felvi.hu


A felvételi eljáráshoz sok sikert kívánunk!

2010. február 6., szombat

Doktori program: Dr. Kapronczay Károly előadásai


Tisztelt PhD Hallgatók!
Rendkívül nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a 2010. tavaszi félév könyvtártudományi kurzusát dr. Kapronczay Károly PhD, az Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár ny. főigazgatója fogja tartani.
A kurzus adatait továbbítottam az Irodalomtudományi Doktori Iskolának, hogy hirdesse meg az ETR-ben.
Az első órára előreláthatóan február 19. péntek 14 órai kezdettel kerül sor a Könyvtártudományi Tanszéken.

Tisztelettel:

Prof. Dr. Sebestyén György
Intézetigazgató
Doktori program vezető

2010. január 26., kedd

Levelező MA képzés - tavaszi félév

Tisztelt Hallgatók,
a levelező mesterképzés foglalkozásainak időpontjai a 2009/2010 tavaszi félévében az alábbiak lesznek:
  1. február 25-26.
  2. március 11-12.
  3. március 25-26.
  4. április 8-9.
  5. április 22-23.
  6. május 6-7.
>>az órarend itt tekinthető meg<<


Várjuk Önöket!

2010. január 16., szombat

Új közismereti kurzusaink

Tisztelt Hallgatók,
ezúton ajánljuk figyelmükbe a tanszék által meghirdetett közismereti kurzusokat:

2009/2010. tanév tavaszi félév

BA képzés:
BBV-041
Elektronikus könyvészet: e-book a digitális kultúrában
Dr. Kerekes Pál

MA képzés:
BMVD-041
A Habsburg Birodalom nemzetiségi politikája az egyházi könyvtárak tükrében
Dr. Földvári Sándor

További információk az ETR-ben.

2010. január 15., péntek

Senkei-Kis Zoltán doktori védése

Örömmel számolunk be róla, hogy Senkei-Kis Zoltán kolégánk 2010 január 14.-én sikerrel védte meg doktori disszertációját.

Képek az eseményről galériánkban láthatóak.

2010. január 10., vasárnap

Felvételi 2010

Ha Önt vonzza
a folyamatos innováció,
a kreatív munkavégzés,
a tudományos élet vagy
a vállalkozások világa, 
és
az információs szektor keresett,
naprakész tudással rendelkező szakembere 
kíván lenni, 
ne habozzon, válasszon 
az informatikus könyvtáros BA- és MESTERképzés
szakirányai közül:
  • BA - Információ- és tudásmenedzsment
  • BA - EU-információ
  • MA - Kutatásfejlesztési információmenedzser
  • MA - Üzleti információmenedzser


Részletes információk és hálótervek honlapunkon:

2009. december 19., szombat

Ünnepek, új év, záróvizsgák

Tisztelt Hallgatók,
kellemes ünnepeket, jó pihenést és sikeres vizsgákat kívánunk Önöknek!



Januári szakzáróvizsgák időpontjai:

BA nappali
  Írásbeli: 2010. január 19. 9:00
  Szóbeli: 2010. január 21. 14:00
Egyetemi nappali kifutó ("5 éves")
  Szóbeli: 2010. január 21. 14:00
Főiskolai kifutó; nappali, esti, levelező tagozat
  Szóbeli: 2010. január 22. 10:00

2009. november 24., kedd

BBN-IKT-141 teremcsere XII.4.

Kedves Hallgatók,

nemzetközi konferencia miatt a BBN-IKT-141 kurzus december 4.-i óráját az

A. épület  428. termében tartjuk.