Keresés

2017. március 20., hétfő

Az egyetemi könyvtárakról

2017. március 16-án Nagy Zsuzsanna, a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtárának (BCE EK) főigazgatója, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma (EKK) elnöke, az Országos Könyvtári Kuratórium (OKK) tagja tartott előadást a felsőoktatási könyvtárak helyzetéről és jövőbeli kihívásairól Kiszl Péter intézetigazgató meghívására a Piacgazdaság és könyvtárügy az információs társadalomban című kurzus keretében.


- További fényképek
Nagy Zsuzsanna tavalyi előadása blogunkban
Beszámolók a kurzus korábbi vendégelőadásáról

Kiszl Péter kurzusának következő vendége 2017. március 30-án dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) főigazgatója lesz.

2017. március 15., szerda

Látogatás az Egyetemi Könyvtár restaurátor műhelyében

2017. március 8-án a KITI harmadéves BA könyvtörténet specializációs diákjaival az Egyetemi Könyvtár restaurátor műhelyébe látogattunk. Kalauzunk, Szalaváry Mikós a kötészeten többek között megmutatta, hogy hogyan készítik a mindenki által ismert könyvtári kötéseket, és hogyan helyezik el ezeken a szokásos "aranyozott" feliratokat. A leendő könyvtárosok számára különféle példákon (keleti kézirat, középkori pergamenkódex, papírra nyomtatott incunabulum) mutatta be a muzeális kötetek jellegzetes sérüléseit. Szintén konkrét eseteken (papírborítójú régi nyomtatvány, keménytáblás barokk bőrkötés) szemléltette a könyv-penészedés típusait, hogy ezáltal is segítse az esetleges fertőzések felismerését.
Átsétálva a restaurátorműhelybe, előbb a sérült lapok papíröntéssel, ill. japánpapírral történő kiegészítésének munkálataiba nyerhettünk betekintést, majd a különféle fűzéstípusokkal ismerkedhettünk meg. Az előbbieket csakúgy mint a könyvkötések tisztítását, 15–18. századi nyomtatványokon és hasonló korú kötéseiken szemléltette a restaurátor. Megtekinthettünk a restaurálási munkálatok során előkerült a kódextöredékeket is, azonban sokak számára egy láncoskönyv és egy olyan kötet volt a legérdekesebb, amelyiknek – évtizedekkel ezelőtti, hibásan elvégzett restaurálás következményeként – "szakálla nőtt".

- A fényképeket Bibor Máté készítette.

2017. március 13., hétfő

Meghívó Thorsten Ries és Heinz Werner Kramski vendégelőadására

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Könyvtár- és Információtudományi Intézete, Könyvtártudományi doktori programja,
valamint Digitális Bölcsészet Központja
a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködésben
tisztelettel várja az érdeklődőket
a következő angol nyelvű előadásokra:

(Ghent University):
Introduction to Digital Forensics. Hard Drive Philology: Critique Génétique

(Deutsches Literaturarchiv Marbach):
Long-Term Preservation of Born Digital Archival Objects: Serving the Unknown Future User

Időpont és helyszín:
2017. március 31. (péntek) 10:00 órától 11:30 óráig
1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. magasföldszint 6.
Kérjük, részvételi szándékát
legkésőbb 2017. március 27-ig
szíveskedjen jelezni:

2017. március 12., vasárnap

A kari Digitális Bölcsészet Központ működésének előkészítése

2017. március 9-én Fodor János adjunktus mutatta be intézetünk digitalizálási projektjeit és webes tartalomszolgáltatásait a Boros Gábor tudományos dékánhelyettes kezdeményezésére - a Petőfi Irodalmi Múzeum partnerségével intézetünkben indult, Kiszl Péter intézetigazgató által támogatott műhelybeszélgetés-sorozaton (korábbi előadók: Palkó Gábor, Földváry Miklós, Péteri Attila), melynek célja a Bölcsészettudományi Kar különböző intézeteiben létrehozott webtartalmak, hálózati fejlesztések számbavétele és a kari Digitális Bölcsészet Központ működésének előkészítése.

Fodor tanár úr felhívta a résztvevő kollégák figyelmét az intézeti webprojektek oktatási programhoz illeszkedő szerepére, illetve hangsúlyozta, hogy a különböző tudományterületek igényeihez szabott, ott alkalmazott IKT eszközrendszerek (pl. könyvtári vagy múzeumi gyűjteménykezelő rendszerek, professzionális forrás-adatbázisok) megismertetése mellett a szakemberjelöltek kompetenciáit úgy kell fejleszteni, hogy XXI. századi bölcsészként maguk is a digitális írásbeliség értő közvetítőivé válhassanak.

A folytatásban 2017. március 31-én 10 órától Heinz Werner Kramski (Deutsches Literaturarchiv Marbach) és Thorsten Ries (Universiteit Gent) tart előadást intézetünkben a Petőfi Irodalmi Múzeummal való együttműködésünk keretében. A részletes meghívót hamarosan közzétesszük, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2017. március 11., szombat

ProQuest LIS Collection

Örömmel tájékoztatjuk hallgatóinkat és kollégáinkat, hogy a ProQuest Library & Information Science Abstracts (LISA) mértékadó könyvtár- és információtudományi referálószolgáltatás mellett intézetünkben hozzáférhető a ProQuest Library Science Database teljes szövegű tartalmakat biztosító rangos könyvtár- és információtudományi adatbázis is.

Eredményes kutatást kívánunk!

Elérés egyetemi hálózatból
- Bővebben a szolgáltatásról
- Feldolgozott folyóiratok

2017. március 10., péntek

Szakmai ismeretek és készségek – átalakuló hivatás

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szakmai ismeretek és készségek – átalakuló hivatás címmel tartott nagy sikerű nemzetközi konferenciát 2017. március 1-én az Országos Széchényi Könyvtárban. A konferencia egyik fő szervezője Barátné Hajdu Ágnes tanszékvezető, aki Trendek a kompetencia alapú oktatásban és karrierépítésben címmel tartott előadásában az általános oktatási tendenciák és megcélzott kompetenciák mellett kitért a könyvtárosképzésben megjelenő új feladatokra, illetve rávilágított a hallgatók által fontosnak ítélt kompetenciákra is.
A rendezvényt több ERASMUS partnerintézményünkből érkező professzor megtisztelte előadásával, így Ragnar Audunson és Rosa San Segundo is. Ugyancsak az előadók között üdvözölhettük Börzsönyi Nóra egykori hallgatónkat, a 2015-ös Év ifjú könyvtárosa cím kitüntetettjét, a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtár munkatársát, aki Könyvtáros a közösségi médiában - készségek és kompetenciák címmel mutatta be prezentációját.

Fényképek az eseményről az MKE galériájában

2017. március 9., csütörtök

Az OSZK informatikai fejlesztéséről

2017. március 2-án Kiszl Péter intézetigazgató meghívására, a Piacgazdaság és könyvtárügy az információs társadalomban mesterszakos kurzus keretében Káldos János, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) korábbi általános főigazgató-helyettese, projektvezető tartott nagy sikerű előadást hallgatóinknak az OSZK 1605/2016. (XI. 8.) számú kormányhatározattal összefüggő, 10 milliárd forint összértékű, a nemzeti könyvtár jövőbeli működését alapjaiban meghatározó informatikai fejlesztéséről.

További képek galériánkban
Káldos János tavalyi előadásáról blogunkban:
- Az OSZK Librariában

Kiszl Péter kurzusának következő vendége 2017. március 16-án Nagy Zsuzsanna, a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Könyvtárának főigazgatója, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának elnöke lesz.

2017. március 8., szerda

Vendégünk volt Varga István

A Nyitott Napok előadássorozat 10. vendégeként előadó Varga István könyvtáros, helytörténeti kutató pályaképe hallgatóink számára is motíváló, hiszen az olvasóközönségét tájékoztató könyvtáros hivatástudat, s a szolgált település múltjára fókuszáló, termékeny kutatói érdeklődés egybeesése példa értékű. Varga István Nagykőrösön született 1971-ben, 1990 decemberétől dolgozott az ottani könyvtárban kisegítőként. Levelezőn végezte el az OSZK könyvtáros asszisztens képzését, majd szerzett könyvtáros oklevelet a szegedi főiskolán, illetve könyvtári informatikusit a szegedi egyetemen. 2000 januárjától a fonyódi könyvtár vezetője. Bekapcsolódott a helyi közéletbe: emléktáblákat állít, kiállításokat nyit meg, helytörténeti előadásokat tart, városismertető sétákat vezet. 2007-től a könyvtár és a művelődési ház összevonása után programszervezéssel is foglalkozott. Érdeklődése, mely már Nagykőrösön a helytörténeti kutatások irányába fordult, Fonyód múltjának feltárásában kiteljesedhetett. Anekdotákban, tanulságos mozzanatokban gazdag prezentációjában bemutatta az elmúlt 20 évben – gyakorló könyvtárosi, intézményvezetői munkája mellett – sajtó alá rendezett helytörténeti munkáit:

- Nagykőrösi ki kicsoda (1997);
- „A fonyódi öreg fűzfák…” : múltidéző lapozgatás régvolt könyvekben, újságokban
(összeáll. Csutorás Lászlóval, 2000);
- Somogyi könyvtáros ki kicsoda (szerk. Varga Róberttel, 2001);
- Fonyód-fürdőtelep múltja képes levelező-lapokon (2004; 2., bővített kiadás 2007);
- Adalékok a zsidóság fonyódi történetéhez (2005);
- Szaploncai Szaplonczay Manó élete és munkássága írásai és egyéb dokumentumok
tükrében
(sajtó alá rendezés, 2006).
- Fonyód anno… : Képek a régi Fonyódról (2007).
- László Gábor 1896-os fonyódi naplója (sajtó alá rendezés, 2008)
- Fonyódi útikalauz : emlékhelyek, látnivalók Fonyódon (2012);
- A fonyódi Várhegy (összeáll. Szabó Balázzsal, 2013).
- A fonyódi gróf Zichy Béla-telep : Villasor a Balaton felett (2015)
- Festők Fonyódon : 1836-2015 (Géger Melindával, 2015)
- Színcsodák álmodója : Szinyei Merse Pál Fonyódon (Szinyei Merse Annával, 2016)

További képek az eseményről galériánkban (A fotókat Németh Katalin és Fodor János készítette.)
Eseménysorozatunk honlapja
Beszámolók a korábbi előadásokról

2017. március 7., kedd

Szakmai látogatás az Infodoknál

2017. március 1-jén a Kiszl Péter intézetigazgató által vezetett Üzleti információ 2. című gyakorlat keretében informatikus könyvtáros 3. éves, végzős hallgatóink az Infodok Kft.-nél (Magyar Telekom Nyrt. információszolgáltató partnere) tettek szakmai látogatást.
Kóródy Judit központvezető előadásában felvázolta a társaság tevékenységét, majd az elmúlt években bekövetkezett felhasználói igényváltozásokat, és az ehhez történő folyamatos alkalmazkodásukat elemezte.
Búcsúzóul arról is szó esett, hogy milyen felkészültséggel kell rendelkeznie a versenyszférában munkát vállalni kívánó pályakezdő könyvtárosnak.

- További fényképek galériánkban

2017. március 6., hétfő

Pénz7

2017. március 6. és 10. között zajlik a Pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete (Pénz7) Magyarországon. Intézetünk oktatási programjában a kétezres évek legelejétől intézetigazgatónk, Kiszl Péter kezdeményezésére kiemelten kezeli a pénzügyi és vállalkozói kultúra fejlesztését, kutatását. Informatikus könyvtáros alapképzésünk (BA) információ- és tudásmenedzsment, valamint könyvtártudomány mesterképzésünk (MA) üzleti információmenedzser specializációin hallgatóinknak lehetőségük nyílik vonatkozó ismereteik - korszerű tantervi alapokon történő - elmélyítésére és alkalmazására, szakmai gyakorlataik versenyszférában való teljesítésére, intenzív kapcsolattartásra és együttműködésre a vállalati szférával. Tanszéki kutatóműhelyünkben folyamatosan születnek üzleti információs témakörben szakdolgozatok, szakfolyóiratban megjelenő oktatói és hallgatói publikációk, további kiadványok. 2004-ben úttörő jelleggel nálunk jelent meg az Üzleti információ, céginformáció és a könyvtárak című, a témakört összefoglaló, máig mértékadó kötet Kiszl Péter tanár úr tollából.

A vállalkozói kompetencia kialakítása kurzusaink fontos eleme, legutóbbi kapcsolódó hírünk:
- Információs kisvállalkozások

A Piacgazdaság és könyvtárügy az információs társadalomban című előadássorozatban a könyvtáros szakma prominens képviselői osztják meg tapasztalataikat hallgatóinkkal:
Generációk találkozása: kérdések és válaszok napjaink könyvtárügyéről

A Pénz7-ről bővebben:
- A témahét magyar honlapja
European Money Week

2017. március 5., vasárnap

Barátné Hajdu Ágnes a Kossuth Rádióban

2017. március 3-án, a Kossuth Rádió Napközben című műsorában tanszékvezetőnk, Barátné Hajdu Ágnes, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke nyilatkozott a könyvtárak mai feladatairól és szerepeiről, a hazai és nemzetközi könyvtári trendekről.
A műsorban megszólalt egykori hallgatónk, Figula Anikó, a győri Széchenyi István Egyetem Minősített Könyvtár címmel frissen kitüntetett Egyetemi Könyvtárának igazgatója is.

A műsor meghallgatható a MédiaKlikk oldalán

2017. március 4., szombat

Ösztöndíj pályázat doktoranduszoknak!

Doktori programunk hallgatóinak figyelmébe ajánljuk, hogy az Irodalomtudományi Doktori Iskola pályázatot ír ki három félév futamidejű állami ösztöndíj elnyerésére. Pályázhatnak a doktoriskola költségtérítéses képzésben részt vevő másod- és harmadéves hallgatói a mellékelt pályázati adatlap kitöltésével, amelyben dokumentálják a doktoranduszként eddig végzett tevékenységüket.
A pályázat elektronikus benyújtásának határideje: 2017. március 14.

- A pályázatok elbírálásának szempontjai és feltételei az ITDI honlapján olvashatóak.
- Beküldendő pályázati adatlap